Úgy tűnik, hogy Robi visszabújt a csigaházába! Amit egyszerűen képtelen vagyok megérteni, hogy miért. Különböző a felfogásunk, de azért mégsem kellene elszigetelnie magát.
Tegnap írtam neki egy SMS-t, hogy hétvégére lejön az album amit kért, és bejátszhatnánk azt a teázást, amiről még a vonaton beszéltünk múltkor. Szerintem teljesen barátira sikerült a fogalmazás, nem voltam rámenős, nem volt benne semmi hátsószándék. Persze azóta sem felelt. Adok még neki időt, lehet, hogy megfeledkezett róla. Nem fogom felhívni, az már azt jelentené, hogy áakaszkodom. Ha nem felel, nem keres meg, akkor legfeljebb vasárnap az állomáson találkozunk. Hacsak nem laposkúszásban közlekedik, akkor könnyen kiszúrom.
Lehet, hogy megint agyon komplikálja a dolgokat? Én nem akartam, hogy ez legyen belőle. Miért nem lehet túllépni ezen. Részegek voltunk. Hála az égnem, akkor már egyikünk sem szédült. Kezdett bennem is leülepedni az alkohol. Már csak a bátorságom, vagy hülyeségem maradt meg (kinek, ahogy tetszik). Valószínű, ha még abban a szédülő állapotban fekszünk le aludni, valami történt volna. Nem tudom. De jobb, hogy így alakult. Nem akarok tönkretenni semmien kapcsolatot, se barátit, se szerelmit.
Most abszolút nem vágyom kapcsolatra. Most szabad madárként járom az utam. Élvezem a szabadságom. Nincs senki aki bekorlátozzon. Azzal flörtölök szabadon, akivel karok, csak túlzásba ne vigyem (lásd fentiek).
Tegnap magányomban elgondolkodtam. Mély önvizsgálatot tartottam és sokmindenre sikerült rájönnöm.Főként, hogy miért tettem, amit tettem. Már megint Gáborról lesz szó. Hozzá tudom viszavezetni ezt az egészet. Hiába mondta, hogy ne magamban keressem a hibát, valahogy ökölcsapás volt, hogy egy másik nő miatt megyünk szét, ráadásul képtelen volt ott megmondani. Ez hatalmas ütés volt, ami a nőiességemet találta telibe. Amúgy sincs normális méretű önbizalmam, pedig a környezetem úgy gondolja. Igazság szerint mindenki szerepet játszik. Hát nekem ez is az. Mert képtelen vagyok huzamosabb ideig fenntartani ezt a magabiztos állapotot. Megerősítésre volt szükségem. Robi pedig ott volt kéznél, mint kihívás azáltal, hogy kapcsolatban él. Valószínűleg utáltam volna magamat, ha sikerül, de meg kellett próbálnom, hogy gyógyírt találjak a lelki sebeimre (ez így most túl költőien hangzik, tudom 🙁 ). Igazából két végletig bírok eljutni.
1; Mindegy, hogy ki az illető, csak számomra vonzó legyen és teperjen le.
2; Hidegrázást kapok a gondolattól, hogy valaki újra hozzám érjen bármilyével is!
Lehet, hogy ez ilyenkor még normális. Nem tudom. Az lenne a jó, ha ezt így Robinek is eltudnám mondani, és ezáltal meg tudnám nyugtatni, hogy tényleg nem akarok tőle semmit barátságon kívül. Talán lesz rá alkalmam.
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: