Csak higgy!

 Tegnap végig görcsben állt a gyomrom. Tegnap volt a hazautazásom napja. Először éreztem azt életemben őszintén, hogy nem akarok hazmenni. Nem tudom mennyire normális dolog. Hosszú hétvége lesz és nem tudnék úgy kimozdulni otthonról, hogy ne féljek attól, hogy beléjük futok. Úgy érzem nem vagyok még kellően felvértezve. Legszívesebben közölném Gáborral, hogy:

-Humánusabb lennél, ha fognád magad és egy Uzzival szíven lőnél. Az gyorsabb és fájdalommentsebb!

Persze aztán rájövök, hogy hülyeségeket beszélek. Élje csak az életét, az enyémet pedig csak akor tudja tönketenni, ha én az hagyom! De nem fogom feladni az életemet újra egyetlen férfiét sem. Nem dobom el, ahhoz túl szép és értékes!  Tudom, hogy amint feldolgozom ezt az egészet már örülni fogok a boldogságának. Igazából az dühít, hogy segget csinált a saját szájából, azzal amit mondot az elválásunknál. Hogy ő szerinte miért nem tudjuk folytatni a kapcsolatunkat:

“-Majci, én ehhez túl öreg vagyok, te pedig túl fiatal.”

Nos, igen. Ő harminc, én huszonegy. Akivel most jár, huszonhárom lesz. Tehát akkor most döntsük el mennyivel jobb a hét és fél év a kilenc és fél helyett. Ezzel vágot padlóhoz, hazudott. 

Egyre jobban görcsölt be a gyomrom, minél közelebb értünk Sopronhoz. Nem akartam haza jönni. De hát mit kezdtem volna magammal a hosszú hétvége alatt Fehérváron? Hétvégén teljesen kihalnak a diákvárosok. És már pénzem sem volt. Szüleim megértették volna, ezt anyu is monta, mikor végre kihúzta belőlem, hogy mitől vagyok olyan búval *aszott. Apa ma kérdezte meg tőlem, hogy mi volt velem tegnap. Mikor elmondtam, megrázta a fejét.

-Gábor az egész hosszú hétvége alatt Pesten lesz a munkája miatt. Azért nem visszük ma ki a hajó, hogy vízre rakjuk. Majd jövőhéten, mert ő is segíteni akar.

Az első mondata után végre fölszabadúltam. Akkor ki merek mozdúlni a lakótelepről félelem nélkül. Tényleg jobban lettem. Valóban hosszú út áll még előttem, mely a gyógyuláshoz vezet. Anya azt mondja, hogy a fentiek csak akkor szembesítenek dolgokkal, ha azt abban a pillanatban elbírom. Remélem igaza lesz. Mert nem elég nagy ahhoz Sopron, hogy örökre elkerüljem a pillanatot, mikor meglátom őket együtt. De húzom amíg lehet. Ez nem gyávaság! Csak kímélem a szívemet. Erősnek kell lennem! És csak hinnem kell, hogy minen jóra fordul 🙂