látomás?

 Érdekes dolog történt, mikor ma hazafelé tartva ültem az ICn. Szokásomhoz hűen most is zenét hallgattam már indulás óta. Ilyenkor általában kikapcsol az agyam és tudok pihenni. Nincs is bennem félelem, hogy a vonaton maradok, legfeljebb a vámtisztek felkeltek 😀 De nem is ez volt ma a lényeg. Zenehallgatás közben kicsit elkalandoztak a gondolataim. Éppen Mester Tamás Szabadítsd fel! című száma szólt a fülemben. Gondolataimban otthon voltam Sopronban a nagy virágboltunk elött és a szakadó esőben kint álltam mezítláb. Az eső már teljesen eláztatott. Minkenki engem nézett, hogy talán nem vagyok teljesen normális. De nem érdekelt. CSepegett a hajamból a víz, a szoknyám elnehezült,a karjaimat pedig enyhén kitártam. És ekor megtörtént. Mintha a gondolataimat már nem is én irányítottam volna.

Hírtelen, a semmiből egy ernyő jelent meg felettem. Egy mosolygó férfi tartotta. Először ismerős volt az arc. Egy ismerősömé, akit rég láttam. De aztán átalakult a kép. És az arc már cseppet sem volt ismerős, de nagyon vonzóvá vált. Nem tudnám leírni, hogy pontosan hogyan is nézett ki. Annyi maradt meg bennem, hogy nálam fél fejjel magasabb, félhosszú szőke haj volt és világoskék szemei. Kicsit a szürkébe csapott át. Csak tartotta fölém az ernyőt és mosolygott. Ő nem nézett hülyének azért mert kint álltam mezítláb az esőben. Éppen ez fogta meg. Végülis elkérte a számomat, majd bemutatkozott:

  –Szia, Gergő vagyok.

Azután kezet nyújtottunk egymásnak, ő pedig gyengéd csókot nyomott az ujjaimra. Ekkor riadtam meg. A vonat fékezett, az ülés rángatózott. Én pedig kizökkentem. A fény bántotta a szememet, úgy éreztem nekem nem itt kellene lennem. De amint becsuktam a szemeimet, már nem tudtam visszahívni a srácot. Legfeljebb próbálkozhattam, hogy felidézzem az arcát. Mélyet sóhajtottam. Ha ő lesz a srác, akit novemberre jósoltak nekem, várni fogom a találkozást!