a másnap

 Tíz óra magasságában tértem magamhoz. Persze nem önszántamból. Valaki belém vágta a könyökét! Azt hsizem, ez abszolút nem hiányzott. Már hozzá szoktam, hogy egyedül alszom és enyém az egész ágy. Most ugyan osztoznom kellett, de nem gondoltam volna, hogy “agyon leszek verve”. A másik, amiért nem tudtam aludni, az a görcs volt, ami a lábamba állt! Az volt a gynum, hogy abban a négy órában, amennyit sikerült aludnom, meg se moccantam. Ez két dolognak voltbetudhato: Ad1: hulla fáradt votam mindennemű mozgáshoz!  Ad2: Negyven centi szabad felületen igencsak nehézkes forgolódni! 

Csak feküdtem az oldalamon, próbáltam kinyújtani zsibbadt lábamat a legkevesebb hangot kiadva. A rekamén eléggé nyikorgott, bár így utólag belegondolva…arra sem ébredt fel, hogy leestem mellőle az ágyból és a székbe kapszkodtam meg, hogy valahogy megakadályozzam a földetérést. Erre mitcsinál? Átfordul a ásik oldalára! 🙂 Az a gyanum, hogy arra sem ébredt volna fel, ha egy rezesbanda masírozik el az ablak alatt! Csak feküdten, félkönyékre támaszkodva és néztem őt. Még mindig nem éreztem magam zavarban. Bár miért is kellet volna? Már magam sem tudom. Hosszú, göndör haja szétterült a párnán, az arca kisimult volt. Ujjaimmal gyengéden végigsimítottam a haját. Erősszálú haj volt, mégis puha. Nem tudtam eldönteni, hogy milyen színű. Még a beszűrődő napfényben is olyan sötétbarnának tűnt, hogy az már inkább feketének hatott. rany és kék fény vegyült bele, s a gyűrűk az ujjam köré csavarodtak. Mélyet sóhajtottam. Igen, megtettem. És semmit sem bántam. Nem voltak kétségeim, nem voltam zavarban. Egyenlőre még nem féltem a találkozástól. Bát ahogy elnéztem, az még váratott magára. Nagyon mélyen aludt. 

Megint attól féltem, hogy esetleg összekeverem a bennem lévő érzést a szerelemmel. De ezt nem lehet annak nevezni. Kerestem a megfelelő szavakat, és talán azt mondanám rá, hogy hála. Igen, hála. Hálát éreztem, mert segített tovább lépni. Elvágta az utolsó szálakat, melyek Gáborhoz fűztek. De ezt sosem vallanám be neki. Nem értené. Néha magam sem értem. Ilyen egyszerű volna? Az emlékek, hiába volt az utolsó együttlétünk csalódás, mégis hozzé kötöttek. De ez az új együttlét valóban felszabadított.Ismét belesimítottam a hajába és halkan csak ennyit motyogtam:

  -Köszönöm, hogy segítettél.

 Tele voltam élettel és energiával, hiába aludtam csupán négy órát. Óvatosan kimásztam az ágyból, és felálltam…volna. Valamit nagyon elszúrhattam, ugyanis megrogyott a térdem. Fájt minden tagom, néhol az izomláztól, másrészt a csontfájdalom, amit nyomás hatására éreztem. Sziszegve kibotorkáltam a mellékhelységbe. A leülésnél is elszúrtam valamit, mert ismét felszisszentem.

Körülbelül úgy éreztem magam, mint aki végig harcolta az éjszakát.Remegett a lábam, fájt a karom, fájtak a combcsontjaim, de mikor belenéztem a tükörbe, akkor szembesültem a ténnyel, hogy valami elképesztően hülyén vigyorgok! 

Dél körül másztam ki végleg az ágyból, addig próbáltam még lustálkodni, de nem ment. Vagy meglökött, mikor fordult egyet, vagy ismét vészesen az ágy szélére kerültem. De nem tudtam mit csináljak magammal. Akkor könnyebbültem meg, mikor a fürdőben valaki zuhanyozni kezdett. Kicsit még vártam, majd ismét kimentem a konyhába. Benéztem mAriann szobájába. Senki sem aludt. Akkor Andi nyílván elemnt már, és Mariann volt a zuhany alatt. Elkezdtem eltakarítania  romokat, ami a buli után maradt. Mosogattam, főleg! Mariann kinézett a fürdőszoba ajtó mögül. Csak törülköző volt rajta.

-Jóreggelt – köszöntem.

-Szia – biccentett, majd halkabbra fogta a hangját.-Miki?

-Alszik-feleltem.

-Na? – mosoly ült az arcán, de a hangját még ennél is halkabbra fogta. Oda kellett mennem hozzá a fürdőbe, hogy értsem. Visszakérdeztem rá, hogy mit mondott. – Na? Mi volt?

Lehet, hogy kicsit elpirultam, de a vigyor mindenesetre még szélesebb lett az arcomon. -Hát…megtörtént.

Kék szemei persze elkerekedtek, mint aki nem hisz a fülének, majd egy lépét tett hátra. Még mindig furcsán nézett. – Na ne.

Erre most mit lehet mondani? Na de?  Vagy mit?

-Jó volt? í- bólintottam. – De ufye védekeztetek? – újabb bólintást. Végülis jól eltársalogtunk.Többet nem is kérdezett. Rendet raktunk, lefürödtem, visszavettem a köntösömet.

 -Nem kellene már felébreszeni? – kérdezte Mariann.

-Ébreszd fel, ha akarod, nekem kedvese az életem – mondtam vigyorogva. – amúgy már próbáltam. Nem sok sikerrel. Szerintem arra sem kelne fel, ha egy rezesbanda masírozna el az ágy mellett.

-Érthető. Végülis már nagyon rég nem aludta ki magát – aztán az ajtó felé fordult és feljebb emelte a hangkát – De ez nem jogosítja fel arra, hogy átaludja az egész napot! Miklós! -kopogtatott az ajtón. – Miklós! Keljen fel! 

-Szerintem ez eleve elvetélt öltel – csóváltam a fejem.

Végülis Mariann órára ment és én is. Mikire rázártam a bejárati ajtót, senki se be, se ki! Protokoll órám volt az utolsó, gondoltam arra azért be kellene menni. Edit írt üzenetet, hogy mire megyek be. Protokollt írtam. A büfénél találkoztam a csajokkal. Lilu vigyorgott rám és én sem tudtam mást csinálni.

 -Hol voltál egész nap? – kérdezte. Bár egyértelmű volt.

-Aludtam.-vigyorogtam. – Nemrég másztam ki az ágyból. – egyre szélesedő vigyor. -Edit is írt egy üzenetet, hogy hol vagyok. De csak most kaptam meg, mikor bekapcsoltam a telefonomat. 

 -Ja, mondta, hogy hívni is próbált, de ki voltál kapcsolva. Mondtam neki, lehet, hogy most rugdalod ki a pasit az ágyadból. 

Én csak mosolyogtam, teljesen egyértelmű volt, hogy jól látta a helyzetet. Óra után visszabaktattam az apartmanba, néma csend volt mikor beléptem. A szobába érve Miki felemelte a fejét.

-Csak nem órán voltál?

-De, gondoltam hogylak aludni. Inkább bementem. Mariann is hamrosan jön.

Kicsi zavar volt köztünk, legalábbis bennem. Nem tudtam hogyan kellene viselkednünk, de mintha mi sem történt volna. Senki sem kezdeményezett beszélgetést a tegnap estéről. Ezt felesleges is lett volna megbeszélnünk. Megtörtént és kész. Jó volt, ennyi volt megérva. Többet úgy sem találkozunk, vagy legalábbis nem egyhamar.

Estig maradt, Mariann még marasztalni próbálta, én kicsit segítettem, de szívből nem akartam igazán, hogy maradjon még egy éjszakát. Így volt jó. Ne fűzzük tovább. Szeretnék csak arra a jóra, arra a felszabító sexre gondolni. Semmi mást nem akarok hozzá fűzni (érzelmet, beszélgetést, zavart)! Jani éjfélg maradt, majd ő is lépett. Mikor már csak ketten voltunk, Mariann behívott a szobájába. Ott ült az ágyon, popcorn a kezében. Intett, hogy üljek le. Sejtettem mi fog következni és nem is rosszul.

 -Mesélj.

 -Mégis mit?

  -Most, hogy már Jani is elment nyugodtan kitálalhatsz. Ki kezdeményezett. kindent tudni akarok – vigyorgott. Én pedig belekezdtem.