(Élet a pasin túl) Lépések egy stresszmentesebb élethez

 Rájöttem, hogy a hétfői utolsó óra, Párkapcsolat és családtervezés nincs rám túl jó hatással. Persze ezt még akkor vettem fel a tantárgyaim közé, mikor együtt voltunk Gáborral.

Eddig akár hányszor résztvettem az előadáson, magamba fordulva, elgondolkodva jöttem ki az előadóból. Valahogy el kellene érnem magamnál, hogy ne a múltamat vegyem alapul, mikor át akarom helyezni a hallottakat a valóságba, hanem magamat és a jövőmet.

Ma kitöltöttünk egy név nélküli kérdőívet. A háromnegyede a sexuális szokásainkról és a párkapcsolatainkról szólt. Még jó, hogy no name volt az egész, így szabadabban tudtam írni. Pl: Milyen érzelmei vannak, ha visszagondol az első sexuális aktusára? Melyik élete legjobb sexuális élménye? Melyik volt élete legrosszabb sexuális élménye? Milyen tulajdonságokat vesz figyelembe párválasztásnál?

Én pedig mindenre őszintén válaszoltam. Égett a fülem, nyílván zavarba jöttem. Eléggé felkavart a kérdőív. Nem csak Gáborral való élményeim merültek fel, hanem korábbiak is. Úgyhogy most elég intenzív lelki életet élek :S

 Körülbelül egy hete erotikus álmok üldöznek. Tudom, hogy furán hangzik az üldöz jelző, de olykor már ijesztő. Talán azóta, mióta Mariann közölte, lehet, hogy Miki jön a buliba. Nos, azóta megkerestem iwiw-en, felvettem, ő pedig visszajelölt. Már e-mailt is váltottunk. Kellett neki egy kis idő, míg rájött, hogy ki vagyok. Ma pedig, mikor felléptem MSN-re, meglepődtem…felvett beszélgető partnernek. Győzködöm magam, hogy ez tulajdonképpen még semmi komolyat nem jelent. Annyit, hogy tartani akarja velem a kapcsolatot. Megint ott fogom elszúrni, hogy túlgondolkodom a dolgokat. mert tulajdonképpen mit is karok? Kitörölni az utolsó rémes emlékemet a sexről a fejemből. Hát igen, az a rettegett fél hat  nálunk is bekövetkezett Gáborral. Na ja, akkor már volt az a pina. Így már érthető. Csak szeretném még az írmagját is kiírtani magamból. Talán egy új élmény segít kimászni ebből a gebaszból. Olyan jól indult. Csak a fejembe vettem, hogy minden kötelezettség nélkül ágyba bújok valakivel, de kezdem túlgondolkodni és már ott tartok, hogy eltudnék képzelni vele többet is. Pedig ez hülyeség. Miért kínoznám magam egy újabb kapcsolattal? Ráadásul a fővárosban él. Mit akarok? Néha magam sem tudom. Minden esetre az álmaimba sikeresen befészkelte magát. Olykor kipirultan, mosolyogva ébredek, mintha valóban együtt lettem volna valakivel. Ezek azok a bizonyos valósághú álmok. Hát ha valóban ilyen lesz, akkor állok elébe.

A múltkori álmom vitte a pálmát! Kivlételesen nem vele álmodtam, hanem Ákossal. Igen, azzal az Ákosal. A pokol se tudja miért és hogyan került bele az álmomba. Bár elgondolkodtam rajta, és a Liluval folytatott beszélgetésem során rájöttem egy lehetséges alternatívára. Mostanában sokszor kihúzott a depis időszakaimból a dalaival. Emelt rajtam, reményt adott és erőt. Lehet, hogy a tudatalattim így akarta megköszönni. De többet inkább ne, mert zavarba jövök! 

Az a legjobb, hogy minden dala üzenetet hordoz, és a megfelelő mindig a kellő pillanatban talál meg!  

 Tegnap végig görcsben állt a gyomrom. Tegnap volt a hazautazásom napja. Először éreztem azt életemben őszintén, hogy nem akarok hazmenni. Nem tudom mennyire normális dolog. Hosszú hétvége lesz és nem tudnék úgy kimozdulni otthonról, hogy ne féljek attól, hogy beléjük futok. Úgy érzem nem vagyok még kellően felvértezve. Legszívesebben közölném Gáborral, hogy:

-Humánusabb lennél, ha fognád magad és egy Uzzival szíven lőnél. Az gyorsabb és fájdalommentsebb!

Persze aztán rájövök, hogy hülyeségeket beszélek. Élje csak az életét, az enyémet pedig csak akor tudja tönketenni, ha én az hagyom! De nem fogom feladni az életemet újra egyetlen férfiét sem. Nem dobom el, ahhoz túl szép és értékes!  Tudom, hogy amint feldolgozom ezt az egészet már örülni fogok a boldogságának. Igazából az dühít, hogy segget csinált a saját szájából, azzal amit mondot az elválásunknál. Hogy ő szerinte miért nem tudjuk folytatni a kapcsolatunkat:

“-Majci, én ehhez túl öreg vagyok, te pedig túl fiatal.”

Nos, igen. Ő harminc, én huszonegy. Akivel most jár, huszonhárom lesz. Tehát akkor most döntsük el mennyivel jobb a hét és fél év a kilenc és fél helyett. Ezzel vágot padlóhoz, hazudott. 

Egyre jobban görcsölt be a gyomrom, minél közelebb értünk Sopronhoz. Nem akartam haza jönni. De hát mit kezdtem volna magammal a hosszú hétvége alatt Fehérváron? Hétvégén teljesen kihalnak a diákvárosok. És már pénzem sem volt. Szüleim megértették volna, ezt anyu is monta, mikor végre kihúzta belőlem, hogy mitől vagyok olyan búval *aszott. Apa ma kérdezte meg tőlem, hogy mi volt velem tegnap. Mikor elmondtam, megrázta a fejét.

-Gábor az egész hosszú hétvége alatt Pesten lesz a munkája miatt. Azért nem visszük ma ki a hajó, hogy vízre rakjuk. Majd jövőhéten, mert ő is segíteni akar.

Az első mondata után végre fölszabadúltam. Akkor ki merek mozdúlni a lakótelepről félelem nélkül. Tényleg jobban lettem. Valóban hosszú út áll még előttem, mely a gyógyuláshoz vezet. Anya azt mondja, hogy a fentiek csak akkor szembesítenek dolgokkal, ha azt abban a pillanatban elbírom. Remélem igaza lesz. Mert nem elég nagy ahhoz Sopron, hogy örökre elkerüljem a pillanatot, mikor meglátom őket együtt. De húzom amíg lehet. Ez nem gyávaság! Csak kímélem a szívemet. Erősnek kell lennem! És csak hinnem kell, hogy minen jóra fordul 🙂

 Anyu barátnőjének, Mártinak a tanácsára ásványhoz fordultam segítségért, hogy enyhítsem a szívfájdalmamat. Igen, azért még vissza-visszatér a fájdalom a mellkasomba, ha látom, vagy szóba kerül Gábor. A bal karom lezsibbad, szó szerint szorít a szívem és vacogni kezdek. Nem tehetek róla.

Három követ javasolt, lehetőleg ékszer formában. Gránátot, világos borostyánt és karneolt. 

-Mindenképpen a jobb kezeden hord és tedd a Solarodra, hogy erősítsd az energia központodat. Hangzott a tanács. Sajnos Sopronban már nem volt időm elmenni az ásványboltba, úgyhogy itt, Fehérváron néztem körül. Lilu elkísért egy ezoterikus üzletbe. Tulajdonképpen már maga az jó hatással volt rám, hogy visszajöttem Székesfehérvárra. De mikor beléptem az üzletbe és a kirakott ásványok fölé hajoltam, valami földöntúli nyugalom árasztott el. Úgy éreztem semmi baj nem történhet. Elkezdem válogatni, keresgélni. Először a karkötők között. Úgy gondoltam az a legjobb választás, ha a jobb kezemen kell hordanom. Néhányról leesett a névcimke. Sajnos egyiket sem találtam a javallott kövek közül. Marokkövet igen, de azt nem tudom a kezemen hordani. Végül a nyakláncok között ráleltem a karneolra. Úgy gondoltam, majd rátekerem a csuklómra. Felmentem fizetni, közben ráérdeklődtem, hogy karkötőben esetleg nem volna e ez meg az. A nő nagyon segítőkész volt, ezt jó jelnek vettem. Végül talált karkötőben gránátot. Inkább azt vettem meg. Lilu felcsatolta kint a csuklómra. Lehet, hogy csak bebeszélem magamnak, de jobban voltam. De nem is baj, ha bebeszélem mgamnak, lényeg az, hogy segít. A haragom és a fájdalmam csökkent. Persze ez is több dolognak köszönhető. 250 kilóméterre vagyok a fájdalom forrásástól, végre meleg van és süt a nap. Liluval kiültünk a főtérre egy padra és élveztük a lyukasóra szépségeit. Előtte tele ettük magunkat eyg kínai gyorsétteremben. Pálcikáztunk. Kicsit szerencsétlenkedtem vele az elején, de utánna belejöttem. 🙂

Este Mariann pedig megmosolyogtatott. Áprilus másodikán ünnepeljük meg a szülinapját itt Fehérváron és lejön egy haverja. Már régebben is brszélgettem vele. Jól néz ki. Fél fejjel magasabb, mint én. Bulizni jön. Lehet, hogy ráhajtok, még nem tudom. Legutóbb is megtettem volna, de akkor még Gáborral jártam. Ki tudja most mi lesz.

Ráadásul ma megleptem magam egy kis ajándékkal. Vettem magamnak egy új bugyit.:) Vörös csipke, francia bugyi. Nagyon tetszik. Ez kimondottan randi bugyi. Eldöntöttem, most élvezni fogom a szabadságom, a fiatalságom és az életem!           

 Mára megbeszéltünk Burival egy találkozót. Izgultam. Mint általában mindenki ha randiról van szó. Mástól is állt a gyomrom aznap. Már biztos, hogy Gábor összejött azzal a csajjal. Láttam a kocsiát este a házuk előtt. Azért fájt. Nem omlottam össze tőle, de a szívem belesajdult és a bal karom is lezsibbadt. Étvágyam pedig nem volt. Végülis elfogadom. Nekem is megérkezik majd a párom. Majd. Egyenlőre még nem akarok járni senkivel. Találkozgatom, mert gyógyír a lelki és szív sebeimre a figyelem, amivel a féfiak és srácok elhalmoznak. Minden bók egy lágy simítás és újabb lökés a gyógyulás felé.

Anya barátnője kártyákal foglalkozik. Profi módon. Őt a fentiek irányítják. Tegnap járt nála és megkértem, hogy kérdezzen rá rám is. Megtette. Azt mondta hosszú folyamat lesz a gyógyulásom, de nagyon szép. Azt mondta, hogy az az ember, akinek már nem bírják nézni a fentiek, hogy mennyit szenved, az megkapja a Tornyot. És én megkaptam. Ráadásul ki löktek a toronyból a fentiek. Leesetem és öszetörtem magam. Nagyon csúnya sebeket ejtett rajtam ez a szakítás, de túléltem. Igazából azzal a remegéssel, vacogással, forróságal, amit azután éreztem, hogy anyuék visszapofoztak az idegöszeomlás széléről, leégették rólam azt a sebzett bőrt. Ott maradtam csupaszon tele fájdalommal. Azóta kezdek felépülni. Csütörtökön pedig szembenéztem álmomban a Halállal. Igen, szó szerint. Külső szemlélőként látam az álmom. Annyira emlékszem, hogy egy ismerős nőről és férfiról álmodtam, a háttér hirtelen sötét árnyalatot öltött, amjd, ahogy a fílmekben is ábrázolják, szinte kinőtt a földből a szereplők mögött. Azok pedig észre sem vették. A szívem akor kezdett el vadul verni még álmomban is, mikor felém fordult. Az arcát nem látam  a csuklyától, sem a szemeit, de tudtam, hogy engem néz, mélyen a lelkem legmélyébe lát. De nem mozdult. Nem tett semmit, nem mondot semmit. Csak állt és nézett. Aztán hírtelen felébredtem. Vadul szedtem  a levegőt, remegtem. A szívem még mindig vadul dübörgöt. Az órára néztem. Még csupán hajnali fél három volt. Igyekeztem viszaaludni remélve, hogy nem jelenik meg újra. Nem is tette. Anya ezt belevonta a barátnője jóslatába. A kártyák szerint november vége felé már meggyógyulok. De adig ne járjak senkivel, mert az nema  sebeim gyógyulásához vezethet, hanem csak rosszabb lenne. Ne méályítsem el egyik kapcsolazomat se, ne legyek szerelmes!  Randik meg vannak engedve. Mert, ahogy írtam, minden bók, minden randi egy újabb bőrréteget jelent rajtam. Ez így most furcsán hangzik, de ha az ember jobban belegondol, tulajdonképpen elfogadható.

Anya azt a megállapítást vonta le az álmomból, hogy mikor megjelent a Kaszás az álmomban, tulajdonképpen egy új fejezet kezdődöt számomra. Egy részem meghalt.

-Számold ki mennyi idő fog eltelni novemberig – mondta.

Számoltam, majd kimondtam. – Kilenc hónap.

Anya mosolygot. – Tulajdonképpen akkor most miről beszélünk. Megjelent a Halál, ahhoz, hogy újjá szüles, minek kell történnie, meg kel halnod. És mennyi ideig tart az új élet fejlődée? Kilenc hónapig. Tulajdonképpen ihordod az új önmagad.

Elfogadható volt, csak mosolyogni tudtam rajta én is.

-És november végefelé eljön az új szerelem az életedbe. Azt mondja a Márti, hogy egymásra néztek és becsap a szerelem. Tudni fogjátok. De addig csak élvezzem a randikat, a figyelmet, még a szex is megengedett, ha arra van szükségem minden gond nélkül, csak védekezzem. Ezen megint mosolyognom kellet. Hogy a fentiek mit meg nem engednek 🙂 Csak ne legyek szerelmes. Tudom, most teljesen ki van zárva. Nem is akarok, sőt, nem is tudnék. Ettől nem kell félni.

Ma viszont találkoztam Burival. A kedvenc teaházamban beszéltük meg. Tízperces késéssel állítot be. Kellemsen csalódtam. Kimondottan jól néz ki. Körülbelül a válláig érek. Sötétszőke haj van, kecskeszakálla, kék szemei. Jó fej, jól elbeszélgettünk. Óvodáról, a későbi életünkről. A Volt fesztiválról is. Végül elindultunk sétálni. Hazakísért, közben egyfolytában beszélgettünk. A ház előtt pedig megbszéltünk, hogy jövőhétvégén találkozunk újra. Utánna gyorsan felfutottam ECre, mielőtt találkozom Robival. Igen, Robi felkeresett, hogy ma találkozzunk. Mégsem bújt vissza a csigaházába. Ennek örültem. Úgy néz ki, hogy kéthét múlva megint lemegyek Szombathelyre. De akor már viszema  bőröndömet és onan indulok tovább Fehérvárra. Tényleg barátságot érzek Robi iránt, de éedekes módon, akár hányszor vele vagyok, valami mozgolódás kezdődik az alhasamban, az intim területeken. Hát, ez van… i tudja, talán egyszer. Ha nem jön össze, nem megyek a sineknek. Annyit egy pasi sem ér meg!            

 Tulajdonképpen egész nap arra vártam, hogy esetleg beesik a virágbolt ajtaján és megtudom, hogy ki is ő valójában. De nem jött. De találkoztam néhány igazán helyes srácal akik utó nőnapozni jöttek. Aztán végre hazajutottam és bekapcsoltama  gépemet. Azonnak felmentem iwiw-re, és hoppá…üzenetem jött és két függő kapcsolatom. Tudtam, hogy ő az. És igen, igazam volt. Ismerősnek jelölt. Kicsit félrehallottam anevét múltkor. De a személyiség jogok véfdelmének érdekében, ezentúl csak Burinak hívom 🙂 

Helloka még mielőtt elgondolkoznál rajta h. mért jelölt be 1 vad idegen, szólok h, oviba eggyütt jártunk

Hát igen, jobb ha szól, gondolná az ember. Át is néztem az adatlapját. Singli…na ja. Mintha az bármit is jelentene 🙂 Az oroszlán jegyében született. Ez pozitívum. Világos haja van é ahogy a vakutól elvörösödött pupilla körül láttam, mintah kék írisz égett volna. Végülis visszaírtam, hogy tudom ki ő. Érdeklődtem, hogy mi van vele mostanában, és hogy, estleg valamikor személyesen is találkozhatnánk. Egy próbát megér. Ha már jóval magasabb, mint én… Legalább az ovis dolgokat meg tudjuk beszélni 🙂   

 Úgy érzem pörgős ez a hetem. A tegnapi után úgy érzem randizni képes vagyok. De többre még nem nagyon. Ma is kiakadtam egy kicsit. Ma még senki sem mondta, hogy “Boldog nőnapot!” . Elszomorító, nem?

Azért én mondom: Minden nőtársamnak BOLDOG NŐNAPOT!  Még virágot is nyújtok. Egy fehér liliomot ami a színtiszta nőiség jelképe. Tiszta, törékeny, csodálatraméltó és előkelő.

Ma több jó hírt is kaptam. Kezdetnek mindjárt a gyakorlati osztákyzatom. Az online újságírói gyakorlatomra írt nőnapi cikkemre ötöst kaptam 🙂 Elértem a korábbi vonatomat is, úgyhogy már fél ötre otthon voltam a szokásos tíz helyett.

Aztán mama is érdekes hírt közölt.

-Emlékszem egy Matovits nevű volt óvodatársadra?

-Nem.

-Te voltál az óvis szerelme – mondta mosolyogva. 

Enyhén felvontam a szemöldökömet.

-Valóban?

-Igen. Az anyjával szoktam beszélgetni. Te is szóba kerültél. Akkor mondta, hogy szokott rólad beszélni. Ráadásul  kétméteresre nőtt – mosolygott mama.

-Tényleg nem emlékszem rá. Keresztneve?

-Azt nem tudom.

-Így nem rémlik. Nekem egy szerelmem volt az óviban, és őt Karcsinak hívták.

-Neki te voltál. Az anyja tudja, hogy te vagy az a bizonyos Hanna. Mondta a fiának, hogy milyen szép lány lettél és menyire megnőttél.

Ja, 180 centi vagyok, gondoltam. Szépen megnőttem. Már az óviban is én voltam a második a tornasorban 🙂

-Elakarta kérni a számodat, vagy az e-mail címedet. De az engedélyed nélkül nem akartam. Mondtam, hogy holnap bent leszel a boltban segíteni. Küldje be a fiát, ha látni szeretne.

Tudom szeretni, ha valaki játsza a kerítőt 🙂 Dehát csak jót akarnak. Tudom. Csak mosolyogni tudtam ezen az egészen. Később átmentem belső sugallatra a zöldségesbe, remélve, hoyg ott a hölgy. ÍOtt is volt. Némi rávezetés után járött, hogy ki vagyok és ő is előadta amit mama mondott. Végül megadtam az e-mail címem. Megkérdeztem, hogy mi  a keresztneve. Megmosolyogtam. Gábornak hívják. Most pedig kíváncsi leszek, hogy felkeres e.  

 Jobban éreztem magam, mint vártam volna. Egész nap görcsben állt a gyomrom, féltem, nem akartam elmenni. Már gondoltam, hogy esetleg írok Andrásnak egy SMS-t, hogy inkább tegyük át máskorra, mert nagyon fáradt vagyok. De nem tartom mgam bunkó embernek. Úgyhogy erőt vettem magamon én elmentem.

Edit és Lilu kísértek el, persze csak azért, mert ők is arra felé mentek 🙂 Korábban érkeztünk, úgyhogy kicsit még keringtünk a plasaban 🙂  Éhes voltam, de a gyomrom rángatózása miatt képtelen voltam enni. Az óra elütötte a fél hetet, elindultunk vissza a könyvesbolt elé, ahová a randit adtam. Már messziről láttam, hogy ott téblábol, nézeget be a boltba. A gyomrom összeugrott, főként, mikor a hátizságot megláttam a hátán.

  -Remélem nem azt  tervezte, hogy itt alszik – motyogtam. -Vagy ha igen, úgy faron billentem, hogy Kelenföldig repül.

A feszültségnek valahol oldódnia kellett bennem. Bocsánat, valahogy így jött ki.

Nézegetett felé, mintha nem volna biztos benne, hogy én vagyok az. Én már mosolyogtam rá. Végül csak felismert.

-Így, összekötött hajjal egészen más vagy – mondta mosolyogva, majd puszit váltottunk. Bemutattam két barátnőmet, akik később leváltak tőlünk, mi pedig útnak idultunk. Végül megkérdeztem, hogy miért van nála hátizsák.

-Általában ebben hordom a fontosabb dongokat. Esernyő meg hasonlók – magyarázta.  Megkönnyebbűltem 🙂 Először fogalmam sem volt, hogy merre vigyem. A Semiramis, ahová gondoltam, mint kiderült, már hatkor bezárt, úgyhogy gondban voltam. Aztán végülis körbevezettem a Főtéren, majd beültünk egy gyorsétterembe. Ő cukrázdát akart, én viszont éhes voltam. De bel ment, mert kiderült, hogy ő is 🙂 Úgyhogy irány a meki. Miután végre elkezdtem enni a házi sültkrumplimat, kezdtem feloldódni. Láthatóan ő is. Eléggé megeredt a nyelvünk. De nem is volt baj. Valahogy próbáltam óvatosan kiszedni belőle, hogy Robi vajon célozgatott e, hogy mit csináltunk, illettve nem csináltunk vasárnap hajnalban. De úgy tűnt, hogy nem. Állítólag még a kártyája is fel volt töltve. De Andrásnak azt mondta, hogy majd hétvégén felkeres. Kicsit felszaladt a szemöldököm.

-Csak nem veled üzünt?

Vállat vont. Úgy gondoltam többet jobb ha nem beszélek Robiról, végülis András nem azért akart velem találkozni, hogy kitárgyaljuk a hétvégét. Bókólgatott, főként a hajammal kapcsolatban.

-Nekem így összefogott hajjal is tetszel.

Lehet, hogy ritkán bókól, ezen úgy elgondolkodtam. Kicsit esetlen volt 🙂 De ez tette aranyossá. Tulajdonképpen a zavaromat már rég magam mögött hagytam. Talán attól féltem, hogy megint olyan rámenős lesz, mint szombaton. Nem tudtam volna kezelni, csak pirulok, mint szűzlány a nászéjszakán. De nem tette. Másrészt, inkább emberként nézzem rá, mint férfiként. Úgy könnyebben tudok társalogni. Kicsit kifaggattam az októberi rendzavarásról. Bele akarom szőni a készülő könyvembe, az Atlantiszba. Nem akarok a hasamra csapni, úgyhogy inkább utánna érdeklődöm attól aki a saját szemével látta az eseményeket.

Még ötleteket is adott, kifaggattam az útvonalról, a szabadtéri kiállításról. Nem tudtam pontosan, hogy a két főszereplő miként keveredjen bele a zavargásokba, de ott már sejtettem. Ezt viszont az Atlantiszt olvasók érdekében még nem szeretném elárúlni 🙂 Lényeg a lényeg, mindent megbeszéltem vele ezzel kapcsolatban és azt mondta, hogy jó lesz.

Később lesétáltunk a szállásom felé, ott felraktam egy buszra. Azt pedig még megbeszéljük, hogy mikor találkozunk legközelebb.     

 Elméletileg ma találkozom Andrással. Igazából nem sok kedvem van hozzá, mert nem akarom hamis illúziókba ringatni. De megbántani sem szeretném. Úgyhogy most fortyoghatok a saját levemben. Na mindegy, nem fogok belehalni egy találkozóba. Nem arról van szó, hogy irtózom tőle. Pusztán attól félek, hogy ezt bátorításnak veszi, azt pedig nem akarom. Mert nem fogok vele járni. Én úgy gondolom, hogy ha eljön az az illető, akivel újra megpróbálom, akkor össze-vissza fog verni a szívem, remeg a térdem, bárgyun mosolygok és érezi fogom, hogy “igen, ő az!” És ő is ugyan ezt fongja érezni. Vagy legalábbis az érzés kölcsönös lesz. Mert általában vagy én hajtok vlakire, aki vagy foglalt és tetszem neki, vagy abszolút nem jövök be, a másik pedig, hogy én tetszem olyan férfiaknak, akik nekem nem. Ez elkerülhetetlen. Olyan még nem volt emlékeim szerint, hogy mind a kettőnkben fellángolt volna a vonzalom egyszerre. Annyit hallottam már róla a TV-ban, olvastam, mesélték a barátnőim, de én még nem éltem át. Remélem lesz rá lehetőségem. Márcsak azt várom, hogy az ideálom kopogtasson az ajtómon 🙂 Na ja. Mintha bírnék nyugodtan ülni a fenekemen. Én élem az élete, aztán majd egyszercsak megfogja a karom, “Megérkeztem!” Akkor majd lassítok.  

 Úgy tűnik, hogy Robi visszabújt a csigaházába! Amit egyszerűen képtelen vagyok megérteni, hogy miért. Különböző a felfogásunk, de azért mégsem kellene elszigetelnie magát.

Tegnap írtam neki egy SMS-t, hogy hétvégére lejön az album amit kért, és bejátszhatnánk azt a teázást, amiről még a vonaton beszéltünk múltkor. Szerintem teljesen barátira sikerült a fogalmazás, nem voltam rámenős, nem volt benne semmi hátsószándék. Persze azóta sem felelt. Adok még neki időt, lehet, hogy megfeledkezett róla. Nem fogom felhívni, az már azt jelentené, hogy áakaszkodom. Ha nem felel, nem keres meg, akkor legfeljebb vasárnap az állomáson találkozunk. Hacsak nem laposkúszásban közlekedik, akkor könnyen kiszúrom. 

Lehet, hogy megint agyon komplikálja a dolgokat? Én nem akartam, hogy ez legyen belőle. Miért nem lehet túllépni ezen. Részegek voltunk. Hála az égnem, akkor már egyikünk sem szédült. Kezdett bennem is leülepedni az alkohol. Már csak a bátorságom, vagy hülyeségem maradt meg (kinek, ahogy tetszik). Valószínű, ha még abban a szédülő állapotban fekszünk le aludni, valami történt volna. Nem tudom. De jobb, hogy így alakult. Nem akarok tönkretenni semmien kapcsolatot, se barátit, se szerelmit. 

Most abszolút nem vágyom kapcsolatra. Most  szabad madárként járom az utam. Élvezem a szabadságom. Nincs senki aki bekorlátozzon. Azzal flörtölök szabadon, akivel karok, csak túlzásba ne vigyem (lásd fentiek).

Tegnap magányomban elgondolkodtam. Mély önvizsgálatot tartottam és sokmindenre sikerült rájönnöm.Főként, hogy miért tettem, amit tettem. Már megint Gáborról lesz szó. Hozzá tudom viszavezetni ezt az egészet. Hiába mondta, hogy ne magamban keressem a hibát, valahogy ökölcsapás volt, hogy egy másik nő miatt megyünk szét, ráadásul képtelen volt ott megmondani. Ez hatalmas ütés volt, ami a nőiességemet találta telibe. Amúgy sincs normális méretű önbizalmam, pedig a környezetem úgy gondolja. Igazság szerint mindenki szerepet játszik. Hát nekem ez is az. Mert képtelen vagyok huzamosabb ideig fenntartani ezt a magabiztos állapotot. Megerősítésre volt szükségem. Robi pedig ott volt kéznél, mint kihívás azáltal, hogy kapcsolatban él. Valószínűleg utáltam volna magamat, ha sikerül, de meg kellett próbálnom, hogy gyógyírt találjak a lelki sebeimre (ez így most túl költőien hangzik, tudom 🙁 ). Igazából két végletig bírok eljutni. 

1; Mindegy, hogy ki az illető, csak számomra vonzó legyen és teperjen le.

2; Hidegrázást kapok a gondolattól, hogy valaki újra hozzám érjen bármilyével is!

Lehet, hogy ez ilyenkor még normális. Nem tudom. Az lenne a jó, ha ezt így Robinek is eltudnám mondani, és ezáltal meg tudnám nyugtatni, hogy tényleg nem akarok tőle semmit barátságon kívül. Talán lesz rá alkalmam.