pislákolás

 Én már semmit sem értek! Talán megint a hormonok játékszerévé váltam? Tudom, hogy elméletileg nekem kellene irányítanom őket, hiszen  arészeim. De képtelen vagyok. Három napja vacogok, fázom, ráz a hideg. Nem vagyok beteg, meg sem fáztam. Hiába iszom forró teát, bújok be a paplan alá, állok be a zuhany alá, képten vagyok huzamosabb időre felmelegedni. Mint ha kihúnyt volna bennem a tűz, ami eddig fűtött. Olykor kisüt a Nap és átmelegít, de aztán ismét vacogni kezdek. Nem tudom megmagyarázni. Furcsa az egséz helyzet. Lehet, hogy valóban kihűltem? Nem lángolok senki iránt, inkább ott tartok, hogy a testiséggel most mindenki hagyjon békén. Nem vágyom vad csókokra, karmolásra, szenvedélyes ölelésre. Ha közeledik is felém egy férfi, az csak gyengéden tegye. Öleljen csak magához, simogassa a hajamat, üljünk csendben és többre nincs is szükségem. Egyedül érzem magam. Magányosnak. Hülyeség? Talán. Hiába kívánnak a pasik, ők csak egy dolgok akarnak. A testembe jutni. Persze ők olyanok is, akiknek mást nem is tudnék oda adni. Olyan sokan voltak, akik az áygukba akartak cipelni. Nem soknak sikerült. Háromnak. Abból egy talán valóban szeretett. Az első vágyott rám és meg is kapott hosszú évek után. A másodiknak sikerült magába bolondítania naív szívemet. Teljesen megnyíltam neki. Testem, lelkem és a szívem az övé volt. Aztán elzárkózott tőlem és mindent vissza adott. Bár haragudtam rá, egy relytett kis zug mindig lesz a szívemben, amit ő foglal el. A harmadik pedig segített visszanyerni a női öntudatomat. Több dolga nem is volt az életzemben. Azóta teljesen el is tűnt. De a szívemet és a lelkemet féltve őrzöm.  Azóta többen is megkörnyékeztek és környékeznek, de egyik sem szólítja meg a szívemet. Bár egyedül vagyok és vágyom a szerelemre, még sem szaladok az első ajálkozó karjaiba. Megvárom amíg a szívem jelez. Hiáynzik az ölelés, a csók, a tudat, hogy vár valaki. Persze, vár valaki, de még nem ismerjük egymást. És addig? Mit csináljak? Nem értenek. Talán nem is fognak. Egyetlen ember van, akinek feltétel nélkül oda tudnék adni mindent, meg bírnék nyílni előtte…de…nem tudoma, talán ő nem így gondol rám. De vagyok olyan bölcs, hogy nem szeretek belé. Nem sebzem meg magam feleslegesen. Ahhoz túl sokat dolgoztam magamon. Ha eljön az igazi párom, akkor lesz elég türelme, hogy kicsomagolja a szívemet a páncélból, amivel védem. Akkor tudni fogom, hogy  Ő az!