(Élet a pasin túl) Lépések egy stresszmentesebb élethez

 Hát jó, igazad van Nightheaven! Csak abba lehet belepiszkálni, ahol már amúgy is baj van. Majd igyekszem nem magamra venni 🙂 Robi viszont üzenetet írt nekem iwiw-en.

Találkozhatunk ám, csak most van egy kis kavarc körülöttem és Anna körül. A könyvedet visszaadnám, anyukádnak mond légyszi, hogy a Steiner kéne, olvasni akarnám.

Kicsit meglepődtem. Vajon milyen kavarc lehet köztük? Azért reméltem, hogy semmi komoly. Én boldognak láttam Robit. Persze alúlról érkezett ismét a pusmorgás!

 -Talán most rámászhatnál! Próbálokzz! Lehet, hogy szakítottak!

Próbáltam elhessegetni ezeket a gondolatokat. Nehezen ment. De azért fel léptem iwiwre, hogy valami értesülést szerezzek. Megkerestem Robit az ismerőseim között. Ért is meglepetés! Családi állapot: egyedülálló…!

Mindenkin menjen a francba! Most ismét összerándult az alhasam. Nem tehetek róla, ha Robi a közelemben van, vibrálok, ráng az alhasam, vagyis teljesen begerjedek. Nem tehetek róla. Régebben Preini barátunk volt rám ilyen hatással. Már mint, hogy  a puszta jelenlétével fel tudott izgatni. Pff! Hihetetlen. De én nem akarok rámászni Robira! Hosszú időbe telt, mire meggyőztem magam, hogy ő barát! És eyg barátra nem mászunk rá! Bár meg tudnék bolundulni egy csókjáért. Hogy újra érezzem az ajkait az enyémen. Hogy átöleljen, magához szorítson…vagy már megint a hormonok szítanak! Azt hiszem most csak rátesznek egy lapáttal. Így is, úgy is kívánom! Ez van. Bele kell törődni. Vagy inkább sodródjak az árral? Majd adja magát a helyzet? Nem tudom. Lehet, hogy csak durci van köztük.

ELÉG! Ha úgy kell lennie, úgy is lesz köztünk valami! Nem hiába hozott minket össze újra a sors!    

 Hihetetlen, hogy mekkora csata dúl a Sötét és Jó oldal között. Magamon tapasztalom. Ahogy próbálok kikecmeregni ebből az egész gebaszból, újra és újra próbálnak visszahúzni. nagyon küzdenek az emberekért. Szükség van rájuk. Ha az ember egy kicsit is fényesebb, ha csak egy fikarcnyit is boldogabb, már le is csapnak! Küldekek egy olyan szituációt, emlék képeket, gondolatokat, amitől kibillensz a lelki egyensúlyodból és máris beléd kapaszkodnak. De ez csak rajtad múlik.

Engem is folyzon egkeresnek. És csak egy helyen találnak rajtam fogást, a volt kapcsolatomon és a volt barátomon. Eddig valóban úgy éreztem, hogy fel tudtam állni, tudom emberként kezelni. De az alatt az egy hét alatt, amíg otthon voltam, ismét megborultam. Jöttek a keserű gondolatok, hogy miért pont én, miért pont vele, miért történt, mit tanulhatok belőle? Aztán anya leült velem beszélgetni. Mindig helyre tud rázni valamilyen szinten.

  -Az a legrosszabb, mikor az ember azt kérdezgeti, hogy Miért? Ezt nem szabad. Előbb-utóbb mindenki rájön, hogy mire tanította meg az adott szituáció. De ami a legfontosabb, minden arról szól, hogy a Sötét oldal megkapjon, a Jó oldal pedig próbál segíteni, hogy visszataláljunk a helyes útra. És ha erre gondolsz, hogy csak ezért, akkor nem könnyebb feldolgozni?

Bólintottam. – De igen.

  -Ráadásul, inkább nézz előre. Gábor a múltad. Gondolj arra, hogy hamarosan elérkezik az új fiú.

Mosoloygtam. Hírtelen újabb kép jelent meg előttem. Öleleg egy szőke férfit, szorosan, szinte kapaszkodunk egymásba, fejemet a válla és az álla közé illesztem, tökéletesen oda illet. A szívemet pedig teljesen kinyitom felé. Ő is felém, s szinte összeolvadunk. Az érzés emelt rajtam egy hatalmasat. Kirántott a gebaszból és már nyugodtan mosolyogtam. A könnyeim potyogni kezdtek, de közben csak mosolyogtam és mosolyogtam anyura.

  -Látod? Az angyalok mindig segítenek.   

  -Ez olyan gyönyörű – megtöröltem a szemeimet. A bizsergés ott maradt a koronacsakrámon. Teljesen ki voltam nyílva és magamba fogadtam a fenti világ jóságát. Mintha simogattak volna.

  -Én ezt szinte naponta átélem – anya velem mosolygott és már majdnem ő is sírt.

Éjjel újra megkísértettek. Álmomban. Mikivel és Robival álmodtam. De azt hiszem ott lehetett Gábor is, erre tisztán nem emlékszem. A lényeg, hogy az előző két fiú tette nekem a szépet. Robin lepődtem meg a legjobbna, hogy bele került az álmomban. És természetesen ott is bizsergető hatással volt rám. Össze-vissza csókolgatta az arcomat, mikor üdvözölt. Még a számra is adott. Többet is. Én pedig le voltam merevedve.

De elhatároztam, hogy soha többet nem kacsingatok és nem engedek olyan srácoknak, akiknél csak a gyanú is felmerül, hogy van valakijük. Erre a Robival átbeszélgetett szombathelyi éjszaka ébresztett rá. Biztos, hogy ezért kaptam ezt a tanítást. Elvégre Robi boldog pátkapcsolatban él. És én próbálétam elcsábítani. Persze, mikor kijózanodtam, rájöttem az összefüggésekre. Újabb karmát nem akarok magamra húzni. A két Balázzsal sikerül, de már tudom milyen a másik oldalon lenni. És nem áll szándékomban újra átélni. Talán ezzel, hogy meg tudom állni ezeket a dolgokat, feloldom a karmámat! Remélem!   

 Azt hiszem kezdek megkattanni. Nagyon magukkal ragadtak a hormonjaim. Remegek, ráng az alhasam, kaparni tudnám a falat, és minden pasira olyan szemeket meresztek, akár egy bagzó macska. Kezd roppantul idegesíteni! Főként azért, mert újra kezd a szememben vonzóvá válni Csabi barátunk. Erre protokoll órán ébredtem rá. Ő tartott kiselőadást. Csak néztem őt, keresztbe raktam a lábaimat, hogy enyhítsem a lüktetést. Markolásztam a kezemben lévő tollat, és igyekeztem elhessegetni a pajzán képeket a fejemből. De nem sok sikerrel! Ez az az időszak, amikor legszívesebben fülön csípném a legelső kartávolságban lévő vonzó férfi ismerősömet és elrángatnám a szobámba, majd az ágyamra lökném! Azután nincs kegyelem! De hiába jöttem rá, hogy képes vagyok csak a sex kedvéért ágybabújni egy férfival, még sincs annyi bőr a képemen, hogy füttyentsek… Gyere ember, meló van!  Az is igaz, hogy nem tarthatom magam féken futó kalandokkal. De még mindig nem érzem magam teljesen késznek arra, hogy bele ugorjak egy új kapcsolatba. Bár ma megfordult párszor a fejemben, hogy Csabival el tudnám képzelni a dolgot…de aztán rájöttem, hogy csak a sexhiány beszél belőlem. Hancúrozni bármikor képes volnék vele, de hosszútávon kinyírnánk egymást! Ebben biztos vagyok. Bár azt nem tudom, hogy miként viselkedik azzal a lánnyal, akivel jár. Nem faggattam ki senkit erről. Előadás alatt csak tovább szította bennem a tüzet! Néztem hosszú lábait, pólón keresztül a mellkasát és erős karjait. A névjegykértyákról beszélt és a hozzájuk tartozó francia rövidítésekről. Mikor az első szót kiejtette, összerándultam.

  -A rohadt életbe! -gondoltam. Na nehogy már a francia nyelv rám is ilyen olvasztó hatással legyen!

Persze jött a következő szó, majd még egy és még egy. Én pedig egyre szorosabban fogtam a tollat. Hatalmas szemekkel néztem rá. Ő pedig próbálta kerülni. Először figyelmen kívül hagytam. Már hozzá szoktam, hogy mellőz, vagy megijedt tőlem a múltkori hülyeségem miatt. De mikor észrevettem, hogy lopva, lopva rámnéz, majd félrekapja a tekintetét, elkezdtem gyanakodni. Lehet, hogy mégis csak tetszem neki valamilyen szinten?  Fogalmam sincs. Majd kiderül egyszer.

  -Miki puszilat – mondta Mariann tegnap este.

Benéztem hozzá a szobába.

  -Te hoztál szóba, vagy magától csókoltat?

Elmosolyodott.

  -Magától. 

  -Nem tudod, lett gond abból, hogy véletlenül megjelöltem? – kérdeztem a nyakamra mutatva, jelezvén, hogy mire gondolok.

  -Nem. Nem is vette észre a csaj. De kidobta.

  -Mármint a csaj?

  -Igen.

  -Tulajdonképpen nem is volt kapcsolat – mondtam. – Ami egyoldalú, az nem nevezhető járásnak. Én már csak tudom.

  -Na igen, az igaz.

  -De még mindig ott lakik? – Mariann bólintott. – Én nem tudnék a volt pasimmal együtt lakni.

  -Talán ilyen laza az értékrendje – felelte Mariann. – Ha már azt is elnézte, hogy Miki a saját lakótársával megcsalta.

Vállat vontam. Az ő életük. Én egyenlőre eleget küzdök a sajátommal. Másrészt, nem hinném, hogy sorkerülhetne köztünk még egy aktusra. Az már nem egyéjszakás volna. Bár ki tudja. Egyszer ezt már eljátszottam, három együttlét lett belőle. Bár én voltam akkor a hülye, hogy bele mentem Balázzsal. Ő volt életem első partnere. Tudom, hogy a legtöbb nőnek nem volt kellemes a szüzesség elvesztése. Nekem sem. És itt nem csak a fizikai fájdalomra célzok. Meg lettem alázva utána. Bár így visszatekintve semmit sem bánok. Az ember mindenből tanul.      

 Ilyenkor, mikor peteérésem van, jobban vágyom dolgokra. És itt most nem csak a szexre célzok. Ölelésre, gyengédségre, csókokra, becézgetésre. Vagyis nem csak egy egyéjszakás kalandra, hanem kapcsolatra. Pedig tudom jól, hogy még nem állok készen egy újra. Biztos megbánnám, hogy most csak azért, mert hiányom van, és nem bírom tovább érzés kerített a hatalmába, beleugranék az első kínálkozó lehetőségbe. Mert van rá alkalmam. Nem is egy. :(De még sem akarom. Csak nagyobb fájdalmat okoznék magamnak. Márti szerint, aki a kártyákat vetette, ha november előtt, vagyis, amíg teljesen meg nem gyógyulok, beleugranék egy újabb párkapcsolatba, előfordulhat, hogy hányinger fogan el az illetőtől. Nem tudom. Lehet, hogy igaza van. Nem vagyok kész. És csak azért, mert meg akarom mutatni, hogy képes vagyok Gáboron túltenni magam, nem fogok megsebezni két embert. A srácot és magamat. Márti is megmondta…

-Ha eljön a fiú, azonnal tudni fogják, hogy egymásnak vannak teremtve.

Hiszek neki, csak már tartanánk ott. Szeretnék erős karok ölelésébe bújni, forró csókot váltani, érezni a másik szívének lüktetését…ha sokáig így folytatom, a végén még le kell törölnöm a képernyőt!  Sajnálom, ilyenkor túlárad bennem a szentimentalizmus. Megijedek magamtól. Azért remélem más is így szokott viselkedni peteérés idején.

Ráadásul Robival álmodtam. Csókolóztunk. Nagyon valósághű volt ez az egész. Kicsit sajnáltam, hogy apa felébresztett. Másrészt, viszont szerepelt az álmomban Anna, a barátnője is. Hát igen. Valami mindig közbejött, ha rólunk volt szó. Ez van. Már valahogy hozzá szoktam:) Ezt inkább a fentiekre bízom. Ha meg van írva, úgy is lesz köztünk valami. Ha nincs, akkor nem, és el is fogadom.

A múltam, szép lassan visszaköszön. Tegnap például, mikor busszal mentem haza, egy fekete Opel Corsa hajtott el mellettünk. A letekert ablakon keresztül, pedig megláttam Őt! Életem első nagy szerelmét. Balázst! Nem dobbant nagyot a szívem, nem ugrott görcsbe a gyomrom. Egyszerűen csak jó érzés fogott el. De róla majd egy másik bejegyzésben mesélek, ha valaki kíváncsi rá:)   

 Tegnap úgy éreztem, hogy kicsattanok a boldogságtól. Tele voltam életkedvvel, boldogsággal, nyugalommal, nőiességgel. De ma. Ma apa szóba hozta Gábort. És ott elvágtak mindent! Egész nap úgy közlekedtem, mint egy élőhalott. Győzködtem magam, hogy ezek nem az én gondolataim. Nem akartam nekiadni magam. De sajnos nem ment. Pedig én mindent megtettem. Tudtam, hogy előbb vagy utóbb próbára leszek téve. Elvégre túl jól éreztem magam itthon. Miért is ne csesszük el az ember életét? Tudom, hogy küzdenem kell, de megint kezdek elfáradni. Alig várom, hogy leteljen a szünet, és végre újra visszamenjek Székesfehérvárra. Olyan érzés, mintha el akarnának üldözni itthonról. Pedig szinte minden emlékem ide köt. Itt születtem, itt nevelkedtem, itt voltam először szerelmes, itt csókolóztam először, vesztettem el a szüzességem, és most innen akarok elmenekülni. De miért is? Mert nem bírok megbirkózni azzal a gondolattal, hogy valaki más kellett helyettem? Hol marad ilyenkor az a híres mondat, amire Tündi tanított még négy éve, és ami kihúzott a legmélyebb gödörből?…

-Leszarom! És? 

Alkalmazni próbálom. De tényleg. Beszélni sem merek róla a családomban, mert félek, hogy már a könyökükön jön ki! Pedig jó volna megosztani a gondjaimat. Kellene is. Csak félek. Félek attól, hogy szembesítenek a saját hülyeségeimmel! Mert ez már komolyan AZ! Mély sóhajt kell vennem és kihúznom magam. Másképp nem fog menni.

-Majci, szedd össze magad! Ez nem élet! Így nem lehet élni! Felejtsd, el vagy fejeld le azt a szar szemét szar alakot! 

Ráadásul ma kezdődött a peteérésem is, úgyhogy kanos kedvemben vagyok! De még sem tehetek semmit. Nem füttyenthetek senkinek, hogy… – Gyere ember, meló van! Pff! Szar ügy! Tudom! De próbáltam ma a kedvemre tenni. Elmentem szoláriumba. Először remegtem. Mindig is féltem a szoláriumtól. A bezártságtól, a forróságtól, az erős fénytől. De ez a hely maga volt a béke szigete. Kaptam szemüveget is, így bátrabban kinyithattam a szemeimet. A fülembe madárcsicsergés, vízesés hangja, és kellemes pánsíp hangzott. Megnyugodtam. Nem dübörgött össze-vissza a szívem, nem akartam görcsösen kinyitni a szemeimet. Majdnem elaludtam. Ekkor kikapcsolt a gép…

-A napozási idő lejárt. Reméljük kellemesen érezte magát.

 Kipihentnek és boldognak éreztem magam. Persze ez sem tartott sokáig. Nagyszüleim megjelentek az üzletben é leszívták a nehezem megszerzett pozitív energiáimat. Pff. Na ennyit erről. Most, hogy itthon vagyok, biztonságban, már jól érzem magam 🙂 A többi majd alakul. Tudom. Talpra állok újra és újra. Mert talpra kell állnom!   

 Már egy ideje itthon ücsörgök és unatkozom. Pedig elméletileg volna dolgom. Megírni a munkanaplómat, ugyanis május elején már le kellene adni és  még hozzá sem kezdtem. 🙁 E helyett lustálkodom, s ha naponta kétszer végíg kell mennem a városon, görcsben áll a gyomrom.  Gondolom sejtitek, hogy miért. Pedig bíz Isten győzködöm magam, hogy semmi okom rá, hogy idegesítsem magam.

-Nem létezik. Csak egy kitalált személy a múltamban – mondogatom magamnak. Olykor bejön. Meggyőzöm mgam, hogy nem létezik. És ilyenkor jobban érzem magam. De örökké nem játszhatom ezt.  Egyszer úgy is szembe fogom találni magam velük. Akkor viszont már kellően fel fogok készülni. Vagy magasról teszek rá.

Hétvégén visszahozta a cuccaimat apuhoz. Persze miután írtam neki egy üzenetet, hogy már igazán megtehetné. Persze ilyenkor jön elő az, hogy mennyire szétszort és felületes tud lenni ő is. Ugyanis, mikor kipakoltam, rá kellett jönnöm, hogy bele sem nézett, hogy mit küldtem vissza neki. Simán belerakta az alsóneműimet és úgy adta vissza. Ez persze csak neki rossz. Ugyanis ezzel a kis csomaggal visszaküldte, a családi fotókat is, amit az anyja már egy jó ideje keresett rajtunk. Hát mindegy. Én elrakom, majd ha rájön, hogy gubanc van, elkéri. Én nem fogok utána futkosni, hogy….

-Hé, a képek nákam vannak! 

Bezzeg a melegítőgatyámat nem adta vissza. Remélem csak elfelejtette, vagy elkeverte. De nehogy nekem ráadja arra a csajra. Akkor megfojtom nagy valószínűséggel. Azért álljon meg a menet, nem? 

Mikor nem ezen morgok, akkor a gondolataim igen csak előre járnak 🙂 Valahol júluis 4 és 8 között 🙂

 Igen, akkor kezdődik a VOLT fesztivál. Már nagyon várom. Lilu is lejön, majd én elszállásolom. Még a lakótársamat, Mariannt szeretném meg fűzni, hogy jöjjön. Ha kell, térdrevetem magam és úgy könyörgök. Végülis, ha nem egyezik aznap a zenei ízlésünk, akkor is lenne ismerőse akivel bulizhat, hiszen Miki is hangoztatta, hogy jön 🙂 Na erre kíváncsi leszek.   

 Szerdára a tetőfokára hágott az izomlázam! Nyögve másztam ki az ágyból, melyen, mit ad Isten, keresztbe ébredtem:) Mariann már ébren volt és éppen teát készített magának. Mikor rám nézett, mosolyogva megcsóválta a fejét.

-Na nehogy már ennyire kikészülj a szextől – vigyorgott.

Nem feleltem, csak mosolyogva elcsoszogtam a WC-ig.

-Körülbelül úgy érzem magam, mint egy hadirokkant – mondtam, miután visszajöttem. Erre Tündi barátnőm csak ennyit kérdezne:

“Most panaszkodsz, vagy dicsekszel?” Van benne valami. Mariann korábban elment, nekem elmaradt az első órám, de így is késésben voltam, mikor elindultam. Fülemben az MP3 lejátszón Mester Tamás: Szabadítsd fel! című száma szólt. És csak most értettem meg igazán. Felszabadultnak éreztem magam, szabadnak, ellenállhatatlannak és legyőzhetetlennek! Legszívesebben az ég felé kiáltottam volna teli torokból, hogy…

-Szabad vagyok! Szabad vagyóóóók!!!!

De egyelőre csak magamban ujjongtam. Feloldódott bennem valami. Valami rossz, régi dolog, ki tudja mennyi ideje cipeltem magammal. De hála Mikinek, ellazultam. Ő volt a tökéletes alany. Nem hinném, hogy egyhamar viszont látom, úgy tűnt, hogy ő sem akart mást, és nem erőltetett utána semmit. És én sem. Ez a felfogás a legjobb. Különben bele is őrülhetnék a féltékenységbe, hogy rajtam kívül még hány lánnyal teszi meg. Mert azt Mariann is megmondta, és én is tudom, hogy ha alkalma nyílik rá, akkor megteszik. Egy biztos! Ennek tudatában nem normális az a nő, aki megengedi magának, hogy beleszeressen, vagy ragaszkodjon hozzá. Én megengedem magamnak azt a luxust, hogy kalandként emlékszem vissza erre az éjszakára. Örömmel, mosolyogva, mást nem is akarok. Ez erőt ad. Eldöntöttem magamban, hogy megpróbálom követni a következő kapcsolatomban. Mármint, hogy ne ragaszkodjak annyira a másikhoz. Minek zárjam kalitkába, én sem szeretem. Ha szeret, úgy is visszarepül hozzám:) De az még messze van.

Eljött a tavaszi szünet, s talán nem hiába most történt meg. Több, mint egy hétig itthon leszek, kitéve bárminek. De akkor is jobban érzem magam azzal a tudattal, hogy tovább léptem, más karjaiban voltam, és már csak a  szép emlékek kötnek Gáborhoz. Semmi más!!!