Gábor megjelenik…

 Elkezdődött a ballagási diliház! Reggel óta a nagy virágboltban voltam apuval. Az volt a dolgom, hogy kiadjam a megrendeléseket, kasszázzak, kiszolgáljam és az embereket. Közben persze volt ainek csokrot kötöttem, mást kint a palántáknál ugráltam körül. Most is azon gondolkodom, hogy a vigyort hogyan fogom levakarni az arcomról. Alapban kedves vagyok az emberekkel, nincs betanult mosolyom. Tudom, hogy az emberek azt szeretik, ha foglalkoznak velünk. Ha csak körülnéz, azt úgy is megmondja.

Szóval pörögtem, mint a motolla, panasz nem lehetett rám, könnyedén, mégis komolyan vettem a munkámat. Tudtam, hoyg ezzel nagyon sokat segítek a szüleimnek. Épp a raktárba mentem páfrány levélért, mikor megdermedtem a küszöbön. Gábor lépett be az üzletbe öltönyben és mosolyogva! Visszaugrottam az ajtó mögé. Önkéntelen reakció volt. A gyomrom összeugrott. Óvatosan kilestem az ajtó biztonságából, hogy biztosan jól láttam e, vagy csak a képzeletem űz gonosz tréfát velem. Valóban ő ált lent a az üzletherlységben a pult előtt zsebe dugott kézzel. Egy szőke nő társaságában. Fiatal volt, talán Gáborral egyidős. A gyomrom ismét összeugrott. El akartam bőgni magam, de nem tettem. Uralkodtam magamon!

Ez a csaja?!

Bár én barnára emlékeztem.

-Mi a baj? – nézett rám apa a gerberákat drótotva.

-Én le nem megyek! – közöltem vele.

-Miért?

-Itt a Gábor.

Remegett minden tagom. Apa lement, én pedig úgy gondoltam, hogy nem bújdokolhatok örökre előle. Jobb, ha emeltfővel nézek szembe a valósággal. Hát fogtam magam és egyenes háttal lesétáltam az üzletbe a falépcsőn. Kiderült, hogy hárman vannak. Feri, Gábor volt főnöke is velük volt. Úgy tűnt, hogy a szőke nő inkább hozá tartozik.

Na ja, ahhoz pofa kellene, hogy Gábor ide hozza azt! Feri rám nézett, valami fira mosoly bújkált a szja szegletében. Nem tudtam hová tenni. A szőke szintén furán mosolygott, mint aki olyat tud, amit én nem. Vagy csak benéztem? Nem tudom már. Akkor vörös köd ereszkedett az agyamra és csőlátásom lett. Gáborra abszolút nem néztem. csak át a fejük felett, i az utcára. Láttam, hogy egy pár válogat a cserepesek között. Felszegett állal elsétáltam Gábor mellett rám sem nézve. Teljes közöny. Talán sikerült. Kint már mosolyogva léptem oda a párhoz. Igazából nyáknapjára válkogattak, ami majd csak vasárnap lesz. De azért próbáltam segíteni, bármit, csak ne kelljen odabent lennem. Nézték a cserepes gerberát, sziklakerti növényeket, azáleákat. Közben a szemem sarkából láttam, hogy a sötét, hajszálcsíkos öltönyt viselő egyén az ajtóban áll. Éreztem, hogy engem néz, majd kilép a boltból és mögém áll, majdnem harminc centire. Nézett. égett a tarkóm tőle. Közben az adrenalin szintem nőttön nőtt! Ekkor kezdtem ajánlani egy tarajos kis szobavirágot, aminek szép lila  színe volt. Ráadásul az a lila, az a bizonyos Újpest. Gábor utálja őket. Megszállott Fradista. Én pedig, mint a bolha busszúját élvezve, dícsérgettem a lila növényt. Hozzá is fűztem:

-Nekem nagyon tetszik. Olyan kis kedves. Élénk színe van.

A pár bólogatott. Nézegették Lehet, oyg csöppnyi gyerekes voltam, de bíz Isten, jólesett. Még mindig ott állt. Talán arra várt, hogy végre felé fordulok és osolyogva köszönök. A pár végül nem vet emmit, de azt ígérték, hogy vasárnap visszajönnek. Persze ezek csak szavak. Ekkor sdzólalt meg bennem a hang: fordult meg és mosolyogva köszönj neki. Nyitottam volna  aszámat, de képtelen voltam akár egy kósza geztust is tenni selé. Egyszerűen leblokkoltam. Fogtam magam és rá sem nézve visszasétáltam a boltba. Ő jött utánam. Nem tudom milyen képet vágott. Apuval váltott pár szót. KB ennyit: voltál már kint horgászni?

Ennyi. Több szót nem szóltak. Feri fizetett majd távoztak. Én már a raktárban voltam. Kezem-lábam remegett. Nem tudtam, hogy helyesen cselekedtem e. Talán az Egóm aki étségbe esett. Nem tudom. Csak ültema széken és fogtam a gyomrom. Úgy éreztem menten elhányom magam. Volt pofája mosolyogva bejönni a boltba, azok után, amit velem művelt?! Ehhez is pofa kell! Helyre pofoztak. Pár perc múlva már nevettem. De azért felkavart a dolog. Azt hitem, hogy képes leszek vele ember módján viselkedni, de csak erre futotta. Legalább meg mertem mutatni magam.

Most kezdtem el igazán gondolkodni a dolgom. Apuval csak ennyit beszélt. Feri vásárolt a csajjal. Utánam jött, követett. Téblábolt. A kocsiát már pár napja nem látom a “csaj” házuk előtt (persze lehet, h szervízben van). Ráadásul Gabi, anyu másik kártyavető barátnője azt mondta, hogy májusban újra meg fog környékezni szexuális  indítatásból. Végülis május van. A kocsiban is maradhatott volna, míg ők vásároltak. Én már semmit nem értek. Lehet, hogy mérnek. Mennyít bírok elviselni. Hát nem sok kellett, hogy eldírjam magam.