(Élet a pasin túl) Lépések egy stresszmentesebb élethez

Gondolkodtam. Lehet, hogy ezzel nagy hibát követtem el. Mindig azzal követek el hibát, ha elkezdek valamin gondolkodni. Főként érzelmeken. 

Ma ültem órán. Művelődésszociológián. Próbáltam jegyzetelni a diákról. Ez persze elég nehzen megy. A tanárunk hadar, és amilyen gyorsan beszél, olyan sebességgel váltogatja a diákat is. A gondolataim elkalandoztak. Úgy érzetem, hogy nem is a sajátjaim. Mintha valaki a lelkiszemeim elé vetítette volna őket. Lehet, hogy mégis csak szerelmes vagyok? Mert másra sem tudok gondolni, csak Robira. Na ja, ez nem újdonság, tudom. 🙂 De miközben ültem órán, folyton erotikuis képek peregtek előttem. Fekszünk az ágyamon és lassan csókban forrunk össze. Éppen húzom le a pólóját. Keze a felsőm alatt jár. Az ölében ülök ruhátlanul. Végül szeretkezünk. És nem, nem szexre gondolok, hanem valódi szeretkezésre. Ezért gyanakszom arra, hogy anyámnak igaza van. Mi van, ha valóban beleszerettem Robiba?  Nem puszta kielégülést akarok tőle. Be szeretném fogadni, a lelkét is. Szeretnék teljesen egybeolvadni vele. Belesimítani hosszú hajába. Végígsimítani az ajkain. Belemélyedni a szemeibe, miközben egyesülünk. Az az érzésem, hogy sírnék. A boldogságtól. Hüm. Érdekes érzés. Vágyom rá, úgy érzem, vele megtalálnám a másik felemet. Egész volnék. Egybe bírnék olvadni vele. Azt hiszem itt nem lágoló vadság , hanem lassú, szenvedélyes szeretkezés lenne. És végre én akarok alul lenni. Szeretnék végre alul lenni, és fölnézni a páromra, aki fölémkerekedik és teljes testével betakar. És tudom, hogy valóra fog válni:)

 Találkoztam Robival kedden. Kicsit izgultam. Anyám előtte való este piszkálgatott.

-Nem lehet, hogy te szerelmes vagy?

Felvontam egyik szemöldököm, úgy néztem fel rá a bőrfotelemből.

-Honnan veszed?

-Az összes tünetét produkálod – kezdett el vigyorogni, majd két kezével ellenzőt formált szemei elé… – Robi, Robi, Robi, Roni, Robi….

A szemeimet forgattam.

-Ugyan. Vagy tényleg ennyire?

-Én úgy látom – mosolygott anya. – Csak nehogy túl nagy elvárásaid legyenek, aztán hasra ess.

-Nem hinném, hogy szerelmes vagyok. Meg tudom különböztetni az érzelmeket.

Folyamatosan ellenkeztem. Anya elnézően mosolygott. Szinte láttam a szemeiben:

-Te tudod Majci, majd szólj, ha magadnak is beismerted. Neked is könnyebb lesz.

-Te tudod – mondta helyette, majd megsimogatta  a hajamat, csókot nyomott a homlokomra és kifordult a szobámból.   

Másnap találkoztunk. Sétálni indultunk a városban. Közben be sem állt a szánk. Ezt jó jelnek vettem. Végülis mindig így voltunk, ahányszor csak találkoztunk. Rákérdeztem a szakítására is.

-Már egyikünk sem érzett a másik iránt semmit. Ha nem ő mondja ki, akkor előbb-utóbb én tettem volna – mondta.

Azt mondta, egyenlőre nem akar új kapcsolatot. Ebben egyetértettem vele. Bár rákérdezett, hogy én most, hogy állok ezzel.

-Az elején én is így voltam vele. De mostanra érzem, hogy szívesen tudnék magam mellett valakit.

Később az Erzsébetkertben ücsörögtünk egy padon.

-Tulajdonképpen én most bármilyen kapcsolatban benne lennék, de közölném a csajjal, hogy csak ennyi.

Itt úgy éreztem, hogy nekem célozza a dolgokat. Szöget ütött a fejembe, hogy akar tőle valamit, csak nem olyan rámenős, vagy bátor, hogy nyíltan kimondja. Talán azt várja, hogy én kezdeményezzek? Nem tudom. Ha így is van, lesz valami köztünk.

-Ezt megjegyzem – mondtam mosolyogva.

Ezen ő is mosolygott.

Elindultunk hazafelé. Neki angol vizsgára kellett készülnie. De örültem, hogy tudott időt szakítani rám. Lehet, hogy mégicsak szerelmes lettem? Vagy már voltam? Nem tudom. Minden esetre, ha az is vagyok, akkor okosan csinálom. Nincs kedvem újból szenvedni. Nem veszem túl komolyan a dolgot. Fogjuk fel játéknak, vagy újabb tanórának. Ha nem jön össze semmi komoly dolog köztünk, nem fogok pofára esni. Ennyi volt megírva nekünk odafönn!