Kedden találkoztam Ákossal. Hiányzott, pedig vasárnap láttuk egymást utoljára, de nem tudtunk rendesen elbúcsúzni. Ugyanis a metró zsufolásig volt, ő kisodródott a tömeggel. Úgy gondolta, hogy én is megyek vele, csak hogy ezt velem nem közölte, így tovább kapaszkodtam a fogódzóba. És csak kamilláztam, hogy hová tűnt. Végül feltűnt a tömeg mesák felé.
-Azt hittem, hogy jössz! – kiáltott be.
Én csak széttártam a karom, már amennyire csomagjaim engedték. Én nagyon ráértem, az első előadásom csupán 11:40kor kezdődött. Csupán ő sietett mindig. De jó is lesz, mikor újra együtt tölthetünk egy nyugodt hétvégét, amikor nem kel órára kelni és sietni. Na persze, ilyenkor be kell készülnöm némi unaloműzővel, mert én ugyan felébredek 9-10 körül, hiába aludtunk el hajnali kettőkor, ő bezzeg képes délután kettőig húzni a nyuszibőrt! Én meg gebedjek meg.
Most minden esetre vele akartam már lenni, belé olvadni, érezni a csókját, keze és ajkai érintését. Szükségem volt rá. És most kivételesen nem izgultam. Béke és nyugalom szállt meg. Csak ültem a metrón és zenét hallgattam.
Annyi szeretet, szerelem és béke volt bennem, hogy már túl csordultam. Úgy éreztem adni akarok belőle. Elkezdtem árasztani a metrón lévő emberek felé, a városnak is jutott belőle. Tudtam, hogy szüksége van rá, túl sok manapság a zavargás, a “forradalom” veszély, és az amúgy is nagy tömeg és forgalom miatt az apró-cseprő nézeteltérések. Egyszóval túl sok a negatív energia. Nem tudom, hogy épp ezért, mert szokatlan volt, vagy egyszerre túl sok, de miután tovább akartunk indulni, a szerelvény nem mozdult. Elment az áram. Nagy a valószínűsége, hogy kisütöttem. Anyu is azt mondta, hogfy ahol túl sok erő munkálkodik, ott előfordul áramszünet, vagy, hogy az elektronikus dolgok megzavarodnak.
Végül negyed óra után végre megmoccantunk, és a metró haladt tovább az Őrsvezér tere felé. Ákos már ott várt a szokott helyén, az ellenőrző kapukon tól. Cigaretta volt a kezében. De érdekes, a száján nem sűrűn érzem. Mikor anyám még dohányzot, neki mindig nikotin szaga volt:-( Szerencsére Ákos ellenállóbb. Mosolyogtam, mikor odaértem hozzá. Odahajoltam csókot adni.
-Előbb búcsúzunk el, hétfőn kimaradt – mosolygott és magához ölelt.
-Nem igazán szeretek csókolózni – kamilláztam felé, de szenvedélyesen összeforrtunk, már amennyire a helyszín megengedte 😉 Később már alig vártam, 
hogy végre nála legyünk. Úgy éreztem ő is, de most kivételesen nem siette el a dolgokat és nem téptük egymásról a ruhát. Ki akartam a dolgokat élvezni. Mikor az ölébe vesz és úgy gombolja az ingem gombjait, az maga a menny. Olyankor úgy érzem, vigyáz rám, törődik velem, kíváncsi rám. Mikor csak a harisnyát és a bugyit szígatja le rólam, és már támadásba is lendül, akkor is tudom, hogy kellek neki, és már nagyon várt rám. De az, hogy szépen-lassan levetkőzteted a társad, az valahogy más. Van benne valami meghittség, törődés. És gyengédség.
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: