Egyre érdekesebb dolgok történnek. Két hete megy a suli, de úgy érzem, hogy már most kifacsartak. Hiába, ez már a harmadik év. De próbálom a mondáshoz tartani magam:
“Ha az élet citromot ad, készíts belőle limonádét!”
Két dolog ad erőt. Az egyik Ákos, és, hogy keddenként találkozhatok vele. Így feltöltődöm, és a keményebb napokba újult erővel vetem bele magam. Igaz, hogy hajnalig fent vagyunk. Sajnos körülbelül ilencre érek az Őrsre, és félre érünk fel 
hozzá. Ha tépjük egymásról a ruhát, ha nem, ígyis-úgyis hajnali egyig fent vagyunk. Én mégis friss vagyok másnap. Mindig azt mondja, miután együtt voltunk, hogy teljesen lelazult, majd szorosan magához ölel. Szeretek hozzá bújni. Érezni a teste melegét. Vakargatni azt a széles hátat és vállakat. Hmmm. Erre apám megtanított. Legalábbis belém programozódott. Akit szeretek és össze vagyunk bújva, autómatikusan vakargatni kezdem a hátát. Ösztönös 🙂
A másik, ami még erőt ad, az a heti három edzés a konditeremben, persze ha el tudok jutni. Ebben rendszerint a saját, önnön lustaságom korlátoz. Pedig kívánom a mozgást. Érzem is a változást magamon. A combizmaim szépen formálódnak, már a hasamon is kezdem felfedezni a változást. És jobban bírok dolgokat. Holnap is megyek. Csak már az itthoni konditerembe. 
Ott evezhetek, súlyzózhatok kedvemre. Ákos mindig azzal piszkál, hogy én legalább már járhatok edzeni. Ő még nem tud. majd ha folytatja a költözést. Persze én mindig túlhatom magam. Otthan nehezen szállok le a gépekről. Fehéváron pedig, mikor Liluval és Ritával megyek le a kondoterembe, hát…hogy is mondjam…erősen korlátozva vagyok. Főként, mert képtelenség egyszerre erőt kifejteni és könnyesre röhögnöd magad! Ugyanis velük kész ingyencirkusz az edzés. Főleg, mert ők nem veszik komolyan. Ők az én elszántságomon nevetnek, én meg az ő vergődésükön 🙂 Olyanok voltak múltkor is a szőnyegem fekve, mint két partravetett bálna. Én pedig csak tapostam a lépcsőző gépet újságot olvasva. Háromnegyed órát szoktam lent lenni. Az bőven elég, hogy megmozgassam azokat au izomcsoportokat, amiket akarok. Bár értek már balesetek. Mint például, mikor meghúztam a térdszalagom. Nehezen ment a járás. Csak vonszoltam egy-egy hosszabb fetrengés után a bal lábam, akár Igor, Frankeinsten segédje 😀 De hála az égnek, már elmúlt. De sosem tanulom belőle.Csinálom, amíg már le nem esem a gépről. Akár csak Brigit Jones!
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: