” Cikkünkben a plasztikázatlan, természetes ciciformákról és a mű cicikről is kiderül, milyen a viselőjük!
Kicsi vagy nagy? – anyai üzenet
Extrém kicsi – egészen lapos cicik: Az ilyen keblek gazdái igen gyakran elkeserednek, pedig a kesergésre nincs okuk. Nagyon sok férfi van, akik ezt a típust kedvelik, mivel ez egészen kislányosan hat. Talán az ilyen férfiakban van egy leheletnyi gyermeklányok iránti vonzódás, vagy éppen a férfiasabb testet kedvelik, de ez egyáltalán nem gond, hiszen az ilyen lányok jelleme – látszólag kontrasztban áll a kis mellel – igen kellemes. A fiús keblek gazdája kedveli, ha gondoskodnak róla, ha helyette is megtesznek dolgokat, de maga is nagyon érzékeny a világ problémáira.
Csini pici cicik – sportos formában: Az arányos alkattal társuló apróbb, alma formájú mellek nagyon sok férfit lázba hoznak, és az ilyen keblek gazdáinak egyáltalán nem szükséges aggódniuk, hiszen nagyon vonzóak. A kisebb kebel egyébként sokkal nehezebben ereszkedik meg, tehát ebből a szempontból sem érdemes változtatni rajta. A kis keblű nők általában törekvőek, – főleg ha csípőjük is keskeny hozzá – és nagyon határozottan haladnak előre az élet dolgaiban. Ha szélesebb csípőjük van, akkor nem annyira mozgékonyak, inkább az eszüket használják a boldoguláshoz, de hogy ők boldogulnak, az bizonyos.
Közepes cicik – még mindig alma formájúak: az ilyen cicik fiatal korban állnak, idősebb korra azonban könnyebben megereszkednek. A legtöbb nő és férfi ilyenről álmodik, ez a kebel található a legtöbb szobron, mint klasszikus formájú kebel.
Körte cici: A körte alakú mell gazdája mindig jó szándékú, keblére ölelné a világot. Szereti, ha sok ember veszi körül. Sok ilyen kebellel megáldott nő pletykás természetű is lehet, mert annyira érdeklődik a világ és mások problémái iránt.
Dinnye cici: A kebel óriásokat sokan irigylik, ám maguk nem annyira boldogok ezektől a hatalmas ékességektől, sokan meg is szabadulnak tőlük mell kisebbítő műtétekkel, mivel a hátgerincet az ekkora kebel akár hátrányosan meg is terheli. A túl nagy keblű nők általában gátlásosabbak, nagyon családcentrikusak, szeretik a gyermekeket a kutyákat, az apró, elesett lényeket. Szociálisan igen érzékenyek.
Merre áll a bimbód, megmutatja milyen vagy az ágyban?
Felfelé álló mellbimbó: Törekvő, lendületes, szexuálisan túlfűtött nőt jellemez, aki a jövőre koncentrál. Sokszor be tudja hálózni a kiszemelt férfit.
Lefelé álló mellbimbó: Enervált, szexuálisan néha kisigényű nőt jelez, aki nem olyan aktív az ágyban, csak a kapcsolat elején
Felemásan álló mellbimbó: hangulati és érzelmi függőség jellemzi, erősen szeretetfüggő lehet a párkapcsolatban, és rá is akaszkodhat párjára.
Kicsi bimbóudvar: nagyra törő és karrierközpontú embert jellemez. A szerelemben nagyon hűséges, mindig ugyanahhoz a személyhez kötődik, igen nehezen változtat a párkapcsolatában
Nagy bimbóudvar: Érzéki és buja, nagyon szereti a szexet, a szerelmet. Könnyen rábízza magát másokra, irányítható, néha még könnyűvérű is lehet.
Világos, átlátszó bimbóudvar: célratörő, visszafogott típus, aki nehezen mutatja ki az érzéseit, jó taktikus, könnyen elveteti magát azzal a férfivel akit kiszemelt. A kapcsolatot egy üzletnek tekinti.
Sötét színű bimbóudvar: heves vérmérséklet, az érzékein keresztül irányítható, szeretet függő, nehezebben házasodik, csapodárabb, könnyebben lesz szerelmes.
„Ha mű cicit akarnék fogdosni, vennék egy guminőt”
A kutatók szerint az is tény is, hogy aki műmellet csináltat, valószínűleg képtelen elfogadni saját magát és a „defektes csajokat”, akik önigazolási gondokkal küzdenek, előszeretettel használják ki a férfiak, első körben a plasztikai sebészek, akik bármilyen formára átszabják egyébként klasszul kinéző cicijüket. Fontos tudni, hogy a mellek aszimmetriája teljesen természetes dolog és a kézdominanciával van összefüggésben, nem kóros. A férfiak általában szexinek és vonzónak tartják, és az öltözködésben könnyű leplezni az apró aránytalanságokat.
A körte cicikhez a csónak szerű kivágás illik, a közepes almákhoz inkább a V alakú kivágás, míg a dinnye cicikhez inkább a kisebb dekoltázs lenne arányos. A túl kicsi cicikhez a mell alatt húzott, ráncolt kebelrészű felsőket illik viselni. A dekoltázs az idei nyár nagy divatja, tehát mindenképpen érdemes a dekoltázst ápolni és kitenni. A megfelelő melltartó viselésével sokat javíthatunk az összképen.
Váraljai “
Forrás: Harmonet