Egy újabb ütközet

 Először nem voltam biztos benne, hogy le akarom írni, de úgy érzem, hogy enélkül a bejegyzés nélkül nem volna teljes a történetem. Lehet, hogy többen mazohistának néznek, vagy bolodnak, de ez van. Most már azért túl tettem magam rajta.

Csütörtökön már betegen érkeztem haza egy korábbi vonattal, így a szokásos háromnegyed tíz helyett nyolcra döcögtem be a soproni állomásra. Szüleim kijöttek elém, tulajdonképpen én kértem, mert nem voltam jól. Nem akartam a negyven kilós böröndömmel bohóckodni. Örültem, hogy itt vannak, az egész napom pocsék volt, fájt mindnem, éget az arcüregem, tüsszögtem…áhhh. Már azért jobban vagyok. De a lényeg, hogy még bementünk vacsorának valót venni az Interspárba. Amint begördültünk a parkolóba, megpillantottam exem bordó Seta-át. A szívem összeszorult, a gyomrom megemelkedett. Nekem mára már csak ezt hiányzott. Annyival erősítettem magam, hogy simán át tudok rajta nézni, vagy legalábbis kedvesen mosolygok, ha kell. De ott volt a fejemben, ogy itt a nője is. Kicsit remegő térdekkel mentem a lift felé és közben imádkoztam, hogy ne ott jöjjenek velünk szembe. Abszolút nem voltam Gáborra hangolódva, az életkedvem valahol a béka segge alatt tanyázott dél óta. De nem futamodhattam meg, tudtam, hogy ilyenkor anyám hősnek tart. Lehet, hogy egy normál ember fél év után már túllép egy ilyen szakításon, de nem volt könnyű, és még most sem az. Nem kapaszkodhatok örökké Ákosba. Ákos egy barát. Egy testi-lelki jóbarát, aki megosztja velem az ágyát, a gondolatait, érzéseit. És én is megteszem ugyan ezt. De még sem igazi szerelem. Tulajdonképpen teljesen független vagyok.

Nehezen gondolkodtam, mikor kiszálltunk a liftből, s azt is nehezen fogtam fel, hogy apám miért tartja felém a százast. Ja! Hogy hozzak egy szekeret! Oké! Igyekeztem nem körbenézni, nem hasra esni a saját lámaban, és nem olyan pofát vágni, mint akit nyílvános kivégzésre visznek. Pedig kicsit úgy éreztem magam. Oké, lehet, hogy ez hülyeség, de ha összefutsz a lehető legszarabb passzodban az ex pasiddal, aki megcsalt aztán összetörve eldobott, hülye kifogásokkal megspékelve, nem hinném, hogy te vidámabb lennél! Minden esetre betoltam a szekeret anyámék után a zöldségosztályra és puff! Éppen felénk séltált. Nem túlzok, célirányosan felénk tartott, illetve apám felé. Kezet fogott vele, kezében egy nagy zöldpaprikát szorongatott, amit út közben kapott le a ládából. Anyám is megmondat utána, nem is kellett neki az a zöldség, csak valami kifogás kellett, hogy miért jön épp arra, és megmutassa, hogy a szemünkbe tud nézni. Ez inkább anyámra és apámra volt igaz, engem mintha észre sem vett volna. Pedig ott állatm mellette fél méterre, ő pedig csak a szüleimre koncentrált, közben idegesen rázogatta azt a paprikát, mintha egy egészen más dolog lett volna. Ergó, az én szemembe nem tud bele nézni! Hoppá! Mégis csak van lelkiismerete! Apuval beszélgetett, hogy mi van vele, anyám néha rákérdezett, hogy ő, hogy van.

  -Hogy,hogy ilyenkor itt vagytok? – kérdezte aput.

  -Majci most jött haza, kimentünk elé – mondta apa.

Gábor egy pillanatra rám nézett, de talán még egy másodperc sem volt. Mintaha csak akkor vett volna észre. Bunkónak éreztem. Én őt néztem, kerestem a szemkontaktust, de semmibe vett. Menni akartam a dolgomra, összeszedni a cicegéhez valót, amit vacsorára kértem. De anyut nem tudtam elrángatni, de igyekezett elterelni a figyelmem. Közben halkan megjegyezte.

  -Istenem, mennyire zavarban vagytok mind a ketten.

  -Csodálod?

Mágrázta a fejét, majd végre indultunk tovább. Volt egy olyan gyanúm, hogy miután befordultunk a tejrészlegre, exem visszarakta a paprikát és igyekezett remegő kezeit megnyugtatni, mire a barátnője odaért volna. Én minden esetre kicsit még remegtem. Kicsit ettem magam a dolgon. Végülis én csak egyszer nem vettem róla tudomást, pedig az orrom előtt állt. Simán kikerültem minden szó nélkül. Ő ezt már másodszor játsza el velem. Gondolataimból egy bizonytalan köszönés rántott ki. Egy csaj köszönt ránk, érhetett talán az államig. Utána fordultam, csak egy pillanatra. Bizonytalan árnyalatú barna haja volt, ha kibontaj, talán érhetett a válláig. Amennyire az arcát láttam….hát…nem mondanám a egy toppmodellnek. Talán ha olyan arca volna, megjegyezném, de ezek szerint már harmadszor látom a csajt és annyira jelentéktelen arca van, hogy képtelen vagyok felidézni. Amennyire mégis fel tudom….keskeny arc, hosszukás orr, kicsi száj, vékonyszálú seszínű barna rövid haj. Mint a Gábor nőben. Apámnak igaz lehetett. Bár akkor szebbnek éreztem magamnál. Nem néztem újra utána. Felháborodtam, talán védekezés ként, hogy hogy van pofája köszönni nekünk. Gyerekes vagy inkább hülye picsás voltam, beismerem. De valahogy ki kellett adnom a feszültséget, és most valamiért képtelen voltam a viccre. Pedig mindig abba menekülök, ha látom őt vagy az autót este és fenn áll a veszélye, hogy esetleg találkozom vele. De most em tudtam kacagni. Se erőltetetten, se felszabadultan. Talán akkor annyi vigaszt találtam az egészben, és azt hiszem ez is gyerekes reakció, hogy miután befordultunk a tejpulthoz, anyám rám nézett:

  -Ákos szebb, ugye? – mosolygott rám, én pedig határozottan bólintottam. És pont akkor jött arra a lány. Talán még hallotta is. Mondjuk ezt nem lehtetett nem hallani, anyu nem fogta suttogóra a hangját.

  -Sokkal – mosolyogtam végre, de nem tartott sokáig, az említett nőnemű személy felbukkanása végett. Az egészet pedig csak annyival tudtam kommentálni, mikor szüleim rám néztek, hogy:

-Mintah Gábor egyszer azt monda volna, hogy nem szokott rövidhajó nőkkel járni – és ezzel lezártna tekintettem az ügyet. Egyenlőre.

Jobban földhöz lettem vágva. Iszonyú paszban voltam a vírus miatt. Valahogy úgy képzeltem, hogy akkor találkozom velük, mikor teljes pompámban vagyok. Sminkkel, ragyogó jókedvvel, szép ruhában. De most csak a smink volt meg, az is kicsit elkenődve, mert bóbiskoltam az ICn. Nyomott voltam, beteg és kisebbségi komplexussal küzdöttem. HURRÁ! A legjobb trió! Pláne, ha az ex pasid új nőjével futsz össze. Lehet, hogy ez valóban gyerekes viselkedés egy  21 éves lánytól, de ki voltam akadva, hogy szebb a csaj. Pedig egy frászt! Csak a szar közérzetem láttatta annak. Anyámon láttam másnap, hogy nagy erőre van szüksége, hogy visszafogja magát, pedig legszívesebben megrázott volna a virágbolt közepén.

-Ó, persze. Bizotan szebb – morogta és közben két kezét jó szélesen kitárta, ezzel jelezve, hogy a csajnak mekkora a lökhárítója.

-Oké, nem néztem meg annyira – töröltem meg a szemeimet. – Csak szar a közérzetem, szar a lelkiállápotom. Kicsit had adjam ki magamból a feszültséget.

 -De ne úgy, hogy az más, vagy a saját károdra menjen.

Igaza volt. Hülye voltam. Azóta eltelt pár nap, és már jobban vagyok, sokkal jobban. Élvezem, hogy nő vagyok, élvezem, hogy szép vagyok. És azt is, hogy még mindig tartom a versenysúlyomat, és ezzel a jó alakot. Pedig már rég vissza hízhattam volna. De nem, mert én elhatároztam, hogy mostantól nem engedem el magam. Kondizom és odafigyelek arra, hogy miből mennyit eszem. És igyekszem elfogadni és szeretni magam!