(Élet a pasin túl) Lépések egy stresszmentesebb élethez

 Érdekes dolog történt. Érzem, hogy velem vannak a fentiek. Van, mikor egyértelmű jelet adnak. Én is találkoztam egyel. Épp az apartman konyhájában hajoltam le egy serpenyőárt, hogy ebédet készítsek, mikor a padlón szembe mosolygott velem egy puha fehér toll. Óvatosan felvettem. A szám lágy mosoylra görbült. Tudom, ogy körülöttünk vannak az angyalok és segítenek minket. Ilyenkor kézzel fogható bizonyítékot adnak. Nekem ez a ahrmadik angyaltollam.

Talán most úgy érzik, nagy szükségem van rájuk. Ha ők velem vannak, bármire képes vagyok. És ezzel még sokan így vannak. Talán a hétvégén oda adom Robinak. Neki most nagyobb szüksége van az angyali segédletre, mint nekem. Nekem már az is elég volt, hogy hírt adtak magukról.

Nekem szeretnem kell ahhoz, hogy önmagam lehesek. Azt mondják egy lélek akkor boldog ha szerethet. De azt is mondják, hogy csak akkor teljes, ha nem menekül el, hanem hagyja fájni, ha a fájdalomnak van itt az ideje. Én kész vagyok bármelyikre, mert ez a lelkem fejlődését szolgálja. Szeretnék Robival lenni, mert érzem, hogy összetartozunk. Ő is érez valamit, de annyira túlbnyolítja a dolgokat, hogy blokkolja ezt a “felismerést”. A lelkem sír utána, ha nincs velem, és egésznek érzem magam, ha végre a közelemben van. Röpdösök. Nem szerelemnek  mondanám. Egyszerűen szeretem, mint embert, mint társat, mint egy lelket, akivel azonos helyről származunk. Szeretnék vele egybeolvadni, testileg, lelkileg, kinyitni felé teljesen a szívemet és magamba fogadni az övét. Remélem erre lesz lehetőségem. Azt hiszem sírnék. 

Két lélek

Lobban a láng, dobban a szív,

Érzem, hogy az álom magához hív.

Halkan suttog, álomba ringat, de valami közbe lép,

S oly finoman, mint a hollószárny, arcomhoz ér egy férfikéz.

Két világ közt lebegve álomszerű a pillanat,

Mikor kinyitottam szemem, s magam felett megláttalak.

Álom lennél már, vagy még a régi barát,

Kinek szemeiben most ott lobog a vágy?

Keze nem ereszt, arcom bele simul,

DE az álom újra és újra értem nyúl.

Hajnali bódulat, kábító félhomály,

Újra felnyitom szemem, de ő csak vár.

Mire vársz, mond, oly szótlanul?

De ekkor megmozdul, s a levegőm bennszorul.

Ajka az ajkamon, oly rég vágyott pillanat,

S ha nem vigyázok, az álom elillanhat.

Miért csak most? Miért én? Kérdezném, de most jobb a hallgatás,

Takar az éjszaka, csak mi vagyunk, s mi történik, nem tudhatja más.

Csak az angyalok, a hallgatag papok odafenn, kik mindent tudnak,

De nem tesznek semmit, csak mosolyognak.

Hírvivőként az ablak alatt figyel a sötét madár,

Fekete szárnyait meglebbentve messzire száll.

Hírt visz a holló, a sötét futár,

Hogy két lélek végre egymásra talál!

2007. november. 14.

 Egyszer régen azt mondta nekem valaki, hogy novemberre újá születek és teljesen felgyógyulok a lelki sebeimből. De a gyógyulási idő alatt ne essek szerelembe, mert azzal csak nehezítem a saját helyzetemet. Úgy gondoltam be tudom tartani, hsizen sérült vfoltam, nem, hogy a szerelmet nem kívántam, a férfiak közelségét sem. Aztán telt az idő, kezdtem jobban lenni és hiány keletkezett az életembe. Akkor még nem tudtam, de nem pusztán kapcsolatra vágytam, inkább szexre. Arra volt szükségem. Ezt meg is szereztem magamnak idővel, és akkor úgy éreztem egyben vagyok. Szerelmesnek éreztem magam. De inkánn hálás lehettem és boldog, no meg elégedett. A szexuális életem is helyre állt, és ezt a nyugodt állapotot könnyű összekeverni a szerelemmel. Nekem sikerült is. De a biztonságom megingott. Ismét szenvedni kezdtem, és akkor úgy éreztem, Mártinak igaza volt, mikor azt mondta, ne legyek szerelmes. liezonjaim lehetne, legyek boldog, felszabadult, éljem az életem, de ne kössem le magam lehelőleg novemberig.

És tessék, itt avn mindjárt december, és én vágyom egy férfi szerelmére. Vágyom egy kapcsolatra. Akkor, ott, februárban meghaltam. Az akkori énem. Vagy lehet, hogy akkor ébredtem fel. születtem újjá? Ilyen lehet a hálál. Önkívületben vacogni, remegni, fázni. Fáj mindened. Főként a lelked. Úgy érzed vérzik, ki akar szakadni a porhüvelyéből, hogy visszaterjen egy olyan közegbe, ahol a szeretet mindennapos dolog, ahol nincs fájdalom, árulás, györtelem és kínok. Ahol mindenkinek természetes állapota, hogy boldog és szereti a másikat. Ahol nincs fizikai szenvedés. A szüleim kapartak össze az előszoba kövezetéről, ahol hisztérikus sírásban törtem ki. Mintha halárhírt tudna meg az ember. Az is volt, halálhír. Megtudtam, hogy Gábornak már jóideje van valakije, már akkor volt, mikor elméletiekben velem járt. Olyan volt, mintha egy kést forgattak meg volna a szívemben.

Anya megmosta jegesvízzel az arcomat, amjd befektettek maguk közé. Ösztönös volt, hsizen nem segíthettek másként. Csak a testmelegükkel és a szeretetükkel ölelhettek körül. Én pedig csak vacogtam és vacogtam. Fájdalmas volt. Mintha kiremegtem volna a sérült testemből.

Kilenc hónap telt el. Voltak liezonok, voltam és vagyok is boldog, flörtöltem, voltak futó akpcsolatok. Úgy érzem meggyógyultam. A tegnapi csak felébresztett, hoyg ideje ismét felébredni és változtatni. Szeretnék új életet kezdeni. Tiszat lappal indulni. Igazából most értem meg Robit, hogy miért nem kívánja az emberi társaságot, miért akar elvonulni. De ez koránt sem jó megoldás. Én új fejezetet nyitok. Kicsit szeretnék változni. Igyekszem szeretettel fordulni az emberek felé. Főként azokhoz, akik közel állnak hozzám. Úgy érzem, most főként a kis sötét angyalomnak van szüksége erre. Vissza szeretném húzni a fényre. Pedig ragyog. Tele van jósággal és szeretettel. De most egy visszautasítés után képes beflazni magát. Próbálom kinyitni újra. Talán sikerül. Csak hagynia kéne, hoyg szeressem. Nem szerelemmel. Pusztán mint egyik lélek a másikat, akit régóta ismer. Ennyi a titka. Szeresd a másiakt, és kivirágzik. 

Az emberek mindig átélnek egy kis halált, ha fájdalmas dolog éri őket. Még akkor is, ha tudják, hogy elkerülhetetlen, vagy már rég meg kellett volna történnie, de még halogatta, halogatta, talán még jól jön, talán még segíthet. Én is így voltam Ákossal. Ákos barát. Legalábbis így gondoltam. Tegnapig. Tulajdonképpen egy szavam nem lehet. Én még mindig nem mondtam el, hogy mi történt két hete péntek-szombat Robival. Csak azt tudja, hogy majdnem jártunk, de csókolóztunk és hajnalban mentem haza.

Találkozni akartam Ákossal most kedden. Igen, tudom, mintha azt mondogattam volna, hogy már nem fekszem le vele, ha már egyszer Robival ágyba bújtam, akkor már nincs pofám vele újra. És igen, talán csak valóban egy erősítés kellett, hoyg kellek valakinek, kíván valaki, tartozom valakihez. Igen, ez hülyeség. Tudom jól. Nyugodtan helyre rázhattok. Talán le sem tudtam volna feküdni vele, vagy nem élveztem volna. Minden estre a sors ezt is elintézte. Az edzés után egy üzenet várt:

“Ez a hét nem jó. Majd MSNen megbeszzéljük. Puszik”

Hát jó, gondoltam  még meg a pakolás megy náluk, ő is költözködik. Erre MSNen is rákérdeztem.

-Nem erről van szó. ezt akartam veled megbeszélni. – és akkor mér sejtettem legbelül. Ezt mindig tudom. Olykor napokkla korábban is megérzem. – Holnap este jön hozzám egy csaj és ott is alszik. Még nem tudom mi lesz belőle.

Akkor ott, úgy éreztem, hogy megfacsarták a szívemet. És én is vallottam, de nem mindent. A szeretkezést nem. Célozgattam, de kerek perec nem írtam le. Ha rájött, vagy ha sejti, az is jó. De azért fájt. Végülis ő legalább elmondta. Gábornál később tudtam meg. De igazából, hiába mondja azt, hogy barátok vagyunk, hogy még szeretne velem találkozni, már nem lesz ugyan az. Nem tudok amjd ott aludni, mert az az érzés, hogy ebben az ágybán mással is szexelt, zavarna. Nagyon erős hányingerrel küldöttem a gép előtt. Tamagmtól is hányingerem volt, és a zaklatottságtól is. Az is rossz volt, hoyg egy héten belül kétszer élem át. Nem is kérdeztem a másik lányról, hallani sem akartam róla. És majd nem is akarok. El akartam tűnni, kitörölni a beszélgető partnerekből, kitörölni a telefonszámát, megszűntetni minden kapcsolatot. Ő nem így gondolja. szerinte még lehetünk barátok. De ez nem barátság lenne. Csak nagyon ritkán beszélünk. Így nagyon nehéz.

Utána sírtam. Kimentem mosogatn, hátha kicsit segít. Balázs, a lakótársam meglátta, hogy potyognak a könnyeim. Megkérdezte mi a gond, én elmondtam. Aztán behívott magukhoz fílmet nézni, hogy ne maradjak egyedül, mert az ilyenkor nem jó.

Végülis így egyet aludva rá, átgondolva, sokat köszönhetek Ákosnak, és már egy jó ideje nem is találkoztunk, nem volt igény, se nekem, se neki. Nem is hívott. Mindig én hívtam. De ebben a fél évben ismét megtaláltam magamban a nőt, sikerült megerősödnöm. Tudtam, hogy nem ő lesz életem párja. De kicsit azért fájt a dolog. Azt is megtanultam, ebben is közre játszott, és hálát adtam érte felfelé is, hogy vajon mit érezhetett Gábor mikor köztem és a mostani között őrlődött. És én már akkor véget akartam vetni a dolognak, mert nem akartam ugyan úgy tenni, mint exem. az pofátlanság. még is sikerült. DE a Sors ismét segített. Belenyomta a képemet ebbe az egészbe, és lekoptatta rólam. Éjjel sokáig feküdtem a hátamon és gondolkodtam. Főként ez fogalmazódott meg bennem, amit most ide leírtam. Még más egyéb is, de azt amjd klsőbb írom le. A lényeg az volt, és ez szerintem nagyon nagy mondot, érdemes megjegyezni:

“Ahhoz, hogy új lappal indítsak, végleg le kell zárnom a múltam!”

 És nagyon igaz. Ahhoz, hogy akár a Robival, akár Balázzsal, avgy talán egy még ismeretlen harmadikkal el tudjak kezdeni egy olyan kapcsolatot, amire már egy ideje vágyok, le kell zárnom a régi fejezeteket. Mert ha ott van valahol még Ákos, akkor nekem is lelkiismeret-fúrdalásom van, és neki sem lett volna jó. Mivel én nem tettem meg, az élet így alakította, hogy nincs más választás. És talán most már valóban beléphetek egy új, szép, komoly kapcsolatba.    

 Egyre inkább tartom magam ahhoz a megállapításhoz, hogy a nők a Vénuszról, a férfiak pedig a Marsról jöttek. Robinak sikerült kiakasztania, de ezt már megszokhattuk tőle. Valami baj érte a múlthéten Szombathelyen és iszonya lett az emberektől. Bezárult. De elmondása szerint nyitva hagyja felém a dolgot, mert nagyon szeret velem lenni. Csak most pihentesük. Én rábólintottm,mert nem tehetek mást. Nem mászhatok oda hozzá az ágyon, ragadhatom meg a nyakát és rázhatom, hogy “márpedig akkor is járni fogsz velem, ha tetszik, ha nem!” Nem vagyok én ilyen. Mindenki szabad ember, nem akarok senkit sem magamhoz kötni. Ha menni akar, had menjen, ha magába fordul (bár önző dolog mindenkivel szemben), ha forduljon.

Én pedig csak vagyok. Nem megyek a sineknek. Férfi miatt soha sem dobnám el az életemet. És másért sem. Én többet érek. Úgy érzem, hogy azok után, amit Gábor mellett és után átéltem, már bármit túlélek. Minden esetre pénteken és szombaton egész nap görcsben állt a gyomrom. Az Interspárban kicsit jobban voltam, szüleim poénkodása oldotta bennem a nyomást. Épp kifelé tartottunk a pénztáraktól, mikor valamiért megfordultam. Egy villanás volt. Először nem voltam benne biztos, hogy őt látom, de aztán már anyámék elterelték a figyelmemet. Lehet, hogy egy ismerősöm és régi udvarlóm sétált mögöttünk. Nem tudom, anyám átkarolta a derekamat, és már rá is állítottuk szekerünket a mozgójárdára, ami a parkolóhoz vitt.

Minden esetre írtam tegnap este Balázsnak, hogy vajon őt láttam e. És, hogy van e kedve velem találkozni valamikor. Az ember lánya próbálkozik, keresi a párját, és nem csak várja, hogy az illető rátaláljon. Én mindig is vadászó típus voltam. Lehet, hogy mások szemébe ez nem túl előnyös tulajdonság de nem tudok másként élni. Ha másként cselekszem, akkor az azt jelenti, hogy megjátszom magam. És azt se másnál, se magamnál nem szerettem soha.

 Egyszerű, máskor elvont, táncolható, fülbemászó…szóval jó 😀 Remélem nektek is tetszik, mostanság sokszor szól a MR2 Petőfin, olyankor hangosítok 😀

 Kicsit pocsék a gyomrom. Mintha túlterheltem volna. De azt biztosan nem. Hiszem este főként kekset ettem. Ráadásul ezt a narancssárga hengercsomagolású teljeskiőrlésű édeskekszet. Mondjuk lefekvés előtt is éreztem, hogy valami nem stimmel a gyomrommal. Remélem nem valami vírus.

Még egy vicces két útravalóul 🙂

 Haladok az alakformálással. Ma is voltam edzeni. Szabályosan vágyom rá. Muszáj. Ha nem megyek, mozgáskényszerem lesz, és valamivel le kell foglalnom magam. De már látszódik a heti három edzés. Főként a hasamon. És ez tetszik. 🙂 Végre tetszik valami. Mérlegen már régóta nem álltam. Majd péntek reggel otthon. De csak vállon tudom magam veregetni.

Gratulálok Joyo, csak így tovább.

 Ezt a verset egy blogger társam oldalán találtam, de nagyon megfogott. Leírja az érzéseimet, amik mostanában zúgnak bennem: