Olyan furcsa, hogy az embert milyen váratlanul el tudja kapni a depressziós hullám. Mindenszentek napján ismét úrrá lett rajtam. Igazából nem tudom, hogyan jött. De egyszercsak azt éreztem, hogy nincs értelme semminek. Nem akarom folytatni, el akarok menni innen. Félreértés ne essék, nem meghalni akartam. Egyszerűen elmenni ebből a világból, egy másik dimenzióba. Szerencsére anyu és apu időben elkapott. Fülöncsípte a depresszót. Apa azt mondta:
-Ilyenkor mindig sorold fel, hogy kinek vagy fontos, miért vagy fontos.
El is végeztem és jobban lettem. Tudom én, hogy csodás dolog az élet. Nem is akarom eldobni magamtól. Csak ilyenkor úgy érzem, hogy seminek nincs értelme, minden időpocsékolás. Hogy jobb, hasznosabb dolgokat is tehetnék abban a pillanatban. De elmúlt. Hála az égnek.
Igyekszem folyttani a diétát, de nem megy itthon olyan könnyen, mint gondoltam. Vacsorára teljeskiőrlésü Nestle Fittnest ettem tejjel. Igaz, hogy három tállal 😀 De igyekszem, az a lényeg. Gyümölcsöt rendszeresen eszem. Ma rendesen beebédeltem. Utána ledolgoztam, ruhavásárlással 😀 Annyit próbáltam, pakoltam, rohangáltam, hogy biztos, hogy dolgoztam le belőle. De sok szép ruhát kaptam. Vettünk anyuval egy térdig érő sötét farmerszoknyát. Ezt kerestem mindig is. Ilyet szerettem volna. És ma ebbe megyek a teaházba. Robival találkozom nyolc órakor. Kicsit kifaggatom szakdolgozat ügyben. muszáj, ugyanis lassan le kell adnom a témám és a választott konzulensem nevét. Ő már megvan, és vállalna is. Egyenlőre a témámon kotlok. Fogalmam sincs mi legyen az. Pedig Lilu átküldte a tanszék által javasolt listát. Az a baj, hogy túl sok téma érdekel róla. Muszáj olyan emberrel beszélnem, aki ezen már túlvan,. vagy most csinálja. Ez lesz Robi.
Szombaton, vagyis holnap este pedig Nono elvisz bulizni. Nagyon rég voltam zenés szórakozó helyen. Nem is hiányzott. Az az üvöltő zene, a cigaretta füst, villodzó fények és az, hogy lépten-nyomon letaperolják az embert. Komolyan mondom, ott sűrűbben történik szexuális zaklatás, mint egy sötét sikátorban! Volt idő, mikor még élveztem, hogy hozzám érnek, tánc közben hátulról átöélelnek, hozzám dörgölik az ágyékukat. Mára már, ha ezt egy vad idegen, alkohol lehelletű egyén megteszi, azt rendszerint gyomron vágom, vagy pofon. Pár éve, mikor a barátommal igyekeztünk a ruhatár felé, szorosan hozzá sikultam, hogy a tömegben nehogy elsodródjunk egymástol, többen végig tapogattak. Bosszantott. Elvégre ott volt pár centire tőlem az akkori barátom. Mire a ruhatárhoz értünk, több volt rajtam az ujjlenyomat, mint a bűnügyi nyílvántartásban!
Én elvből nem keresek magamnak párt a diszkóban. Oda az ember vadászni megy, legalábbis az én megfigyeléseim szerint, hogy aznap éjjelre szexpartnert találjon. De ha kapcsolat is lesz belőle, az nem biztos, hogy tartós. Tapasztalat 🙁
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: