(Élet a pasin túl) Lépések egy stresszmentesebb élethez

Én jönni Vénusz, te jönni Mars 2.

 Egyre inkább tartom magam ahhoz a megállapításhoz, hogy a nők a Vénuszról, a férfiak pedig a Marsról jöttek. Robinak sikerült kiakasztania, de ezt már megszokhattuk tőle. Valami baj érte a múlthéten Szombathelyen és iszonya lett az emberektől. Bezárult. De elmondása szerint nyitva hagyja felém a dolgot, mert nagyon szeret velem lenni. Csak most pihentesük. Én rábólintottm,mert nem tehetek mást. Nem mászhatok oda hozzá az ágyon, ragadhatom meg a nyakát és rázhatom, hogy “márpedig akkor is járni fogsz velem, ha tetszik, ha nem!” Nem vagyok én ilyen. Mindenki szabad ember, nem akarok senkit sem magamhoz kötni. Ha menni akar, had menjen, ha magába fordul (bár önző dolog mindenkivel szemben), ha forduljon.


Én pedig csak vagyok. Nem megyek a sineknek. Férfi miatt soha sem dobnám el az életemet. És másért sem. Én többet érek. Úgy érzem, hogy azok után, amit Gábor mellett és után átéltem, már bármit túlélek. Minden esetre pénteken és szombaton egész nap görcsben állt a gyomrom. Az Interspárban kicsit jobban voltam, szüleim poénkodása oldotta bennem a nyomást. Épp kifelé tartottunk a pénztáraktól, mikor valamiért megfordultam. Egy villanás volt. Először nem voltam benne biztos, hogy őt látom, de aztán már anyámék elterelték a figyelmemet. Lehet, hogy egy ismerősöm és régi udvarlóm sétált mögöttünk. Nem tudom, anyám átkarolta a derekamat, és már rá is állítottuk szekerünket a mozgójárdára, ami a parkolóhoz vitt.


Minden esetre írtam tegnap este Balázsnak, hogy vajon őt láttam e. És, hogy van e kedve velem találkozni valamikor. Az ember lánya próbálkozik, keresi a párját, és nem csak várja, hogy az illető rátaláljon. Én mindig is vadászó típus voltam. Lehet, hogy mások szemébe ez nem túl előnyös tulajdonság de nem tudok másként élni. Ha másként cselekszem, akkor az azt jelenti, hogy megjátszom magam. És azt se másnál, se magamnál nem szerettem soha.

Kommentek


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!