(Élet a pasin túl) Lépések egy stresszmentesebb élethez

 Szól a zene, Majcika ugrál, mintha diszkóban lenne, kapkod a levegő után, közben a lábait emelgeti. ugy, igen, igen, egyiket a másik után. Hoppá, ez közel volt, még jó, hogy megtaláltam a szék támláját. Kifújom magam. És ha már itt vagyok, uccu neki, mind két virgácsomra csinálok 50-50 lábemelést. Csak úgy feszülnek a farizmok. Aztán nyújtás, úgy bizony, húzódjanak csak….ez kicsit fáj, de nem baj, azt mobdják az a jó. Aki ezt mondta biztosan mazohista volt! Miért lenne, jó, ha fáj? Pláne, mikor a szőnyegen ülsz egy kiadós edzés után terpeszben és kétségbeesetten próbálod a melleiddel megérinteni a kárpitot. Sikerül vajon egyszer úgy, hogy ne akarna elszakadni a comibzod? Kétlem. Én sosem voltam olyan hajlékony. Még kislány koromban sem. Tamara, volt osztálytársnőm a középiskoládól, ültében is simán spárgázott és elhasalt a parkettán, akár egy béka. Persze ő hipp-hopp táncos és tornász, neki könnyű, mintha gumiból volna.

Majcika nyögve felegyenesedik, a vér kiszalad a fejéből és megszédül. Kicsit szédeleg, de azért megáll a lábán. utána az ágyra rogy és hanyatt fekszik. Aztán nagy nehezen felküzdi magát és ötven felülést csinál.

Na jó, ezt minden este és edzésben maradok.

Hasizom/ farizom/ nasizom….de csak répát-retket-mogyorót. Ebben a sorrandben, van is itthon. Megyek és pótolóm az energiáimat. Nem mintha olyan sokat veszítettem volna. De hozzá kell szoktatnom magam a rendszeres mozgáshoz.

 Tele vagyok tervekkel. Már most változtatok. Tele vagyok energiával. Mozogni akarok. Esténjént táncolok, beállítok valami jó pörgős ritmust a számítógépen és hajrá. Csak addig az ágyamat össze kell csukni, hogy legyen elég helyem a pörgéshez.

Apám ki akar dolgozni egy edzésprogramot. Kíváncsi leszek. Nekem nem fogynom kell, csupán szálkásítanom. Tehát sokszor emelni kis súllyal. A bicikli marad. De kicsit többet kellene, mint 10 perc 😀

De hétvégén, vagy pénteken, vagy szombaton, de Nono barátnőmmel megrohamozzuk az edzőtermet. Igazából egyedül szeretek edzeni, ha már komoly mozgásról van szó. Ha már beszélgetni kezdek edzés közben, akkor elveszítem az összpontosítást, és nem tudok kellően teljesíteni. Ezért is szeretnék majd magányosan kocogni. Tudom, hogy nagy kitartás kell ahhoz, hogy fussak, de ezzel legalább kifejlesztem magamban ezt az erényt is. Majd fogom a kis MP3mat, egy jó futócipőt, és irány a zöld.

Egyenlőre a zárt térben lévő mozgást tudom végezni, mert mocskos hideg van kint! Ugyan akkor busz helyett lehetőleg kerékpárral szeretnék közlekedni. Nono szeret cangázni, őt biztos rá tudom venni, hogy szervezzünk magunknak kerékpártúrákat. Mondjuk a Bükfürdőbe 😀

De ahhoz vagy apámét kell kölcsönkérnem, vagy tavaszra helyrehozatni a saját drótszamaramat.

Úgyhogy, hajrá. Nem beszélve, hogy hétvégenként úszni szeretnék. Mikor apámtúl megkérdeztem, hogy hétvégenként ismét dolgozhatok-e neki, ő megkérdezte mire gyűjtök. Akkor azt mondtam, hogy semmire, csak jó ha van saját pénzem. Mostanra megfogalmazódott bennem, hogy mire spórolok. Úszó felszerelésre. Mert ha komolyan akarom venni, akkor nem csak egy jó dressz kell, de megbízható úszószemüveg és vízhatlan sapka is, mert egy ekkora loboncot megszárogatni, mint az enyém, az ottani kis vacak szárítóval, beletelik fél órába. Tudom tapasztalatból. Régen nagyon szerettem úszni. Többet voltam a vízben és a víz alatt, mint a szárazföldön, ha lehetőságem volt rá. És most lesz. Veszek bérletet, Nono pedig felajánlotta, hogy úszik velem. Ott úgy se nagyon lehet beszélgetni. Fulladásveszély!

Oké, ez itt mind nagyon szépen hangzik. tervezni mindig is nagyon jól tudtam, pláne, ha életmódváltásról volt szó, és persze az én életemről. No de a kiviteletés már más tészta. Sok sikert hozzá!