A gyermeki EGO támadása, avagy, hogyan égjünk be mások előtt!

 Van még min dolgozni magamban. Igen, olyan dolgok, amik sajnos alapvető emberi tulajdonságok, mint például a rosszindulat. Haladok, de olykor még előbújik belőlem. És persze miután kicsúszik a számon a nem kívánatos bíráló mondat, már meg is bántam és ég a pofám. De ez szerintem veletek is megesik. És persze akkor fáj a legjobban, ha az, aki épp veled volt és hallotta, ezt közli veled. Pláne, ha még fontos is a véleménye.

Nekem is sikerült beégnem. Méghozzá Robi előtt!

Tegnap este Müller Péter előadásra mentünk négyen. Robi csak a Lisztben csatlakozott hozzánk. Igyekeztem kitenni magamér. Nem akartam kihívó lenni, szimplán csak szép. Fekete csípő alá érő paszos felső volt rajtam, térdfarmerral, a hajamat pedig kis cselekkel romantikussá varácsoltam. Semmi extra, csupán az aranyékszereimet kapcsoltam magamra. Épp a mellékhelységből jöttem vissza, mikor észrevettem. éppen szüleim felé tartott. Majdnem egyszerre értünk oda. Én csak mosolyogtam rá. Tetszett a tekintete. Kicsit rám eledkezett. Bóknak könyveltem el, nem játszottam túl, de nagyon örültem neki, hogy tetszem.

Az előadás jó másfél, két órás volt. Nagyon tetszett. Vol egy két kulcsmondta, ami megmaradt bennem. És igen, a rosszindulatról is beszélt. Olyankor a gyermeki egonk szól ki belőlünk. Itt apura néztünk, mert ő sűrűn bele szokott kötni emberekbe. Azt gondolja, hogy vicces, pedig közben sértő tud lenni. Bár lehet, hogy ez a Bak férfiak sajátossága. Akkor magamra még nem is gondoltam. Nagyon jól éreztem magam. Mellettel ült a férfi, akihez nagyon vonzódom, többször összeért a térdünk, a felkarunk, összemosolyogtunk. A rezgésszámom kellően megemelkedett ahhoz, hogy abba se tudjam hagyni a mosolygást. Anyámmal is többször össze somolyogtunk.

Az előadás után ők előre kerültek a sodródó tömegben, én próbáltam bevárni Robit. Megfogtam volna a kezét, hogy ne sodródjunk szét, de ki tudja, mit szólt volna hozzá. Araszolgattunk lefelé a lépcsőn. Anyámékat a ruhatárfelé csíptem el, Robi kint maradt. Jó nagy volt a tömeg, szlalomozva jutottam el szüleimig. Ekkor láttam meg a már ismerős profilt, és a göndörbe hajló vállig érő hajat. Gábor barátnője ment előttem, majd veszett el a tömegben. De a pasit nem látam sehol, hiába is kerestem a kopasz foltot. Semmi. 

-Ennek a csajnak nagyobb segge van, mint gondoltam – mondta apa.

-Akkor ti is láttátok, hogy itt van – nyugtátam.

-Gábort sehol sem láttam – így anyám.

Vállat vontam. Nem mindig bírom a tömeget, úgy hogy átadtam nekik a bilétát és kimentem Robihoz.

Kíváncsivá tettem azzal a megjegytésemel, hogy láttam a lányt. Kérte, hogy majd mutassam meg. Itt kezdődött minden. A gyomrom ugrált, és fogalmam sem volt, hogy miért. Az a múltkori szárnyalásom semmivé foszlott. Nem a riválist láttam benne, valami ott motoszkált bennem. A rosszindulat, amit képtelen voltam kordában tartani. Sajnos mostanában sűrűn előfordult. Pedig küzdök ellene, és mindig megfogadom, hogy többet nem kritizálom embertársaimat. De valami mindig közbejön. Igen, ahogy Müller úr monta, a gyermeki ego felszabadult bennem, és kifelé menet rámutattam a lányra. Így farmerben még vastagabb lábai voltak, mint, mikor az Interspárban fekete szövetgatyában láttam. Lehet, hogy én is ennyire meghíztam anno Gábor mellett?

-Ott van, ő az, akinek kés béka van a táskáján – mutattam a photocellás körajtóra, amin épp kiment a barátnőivel. Tudtam, hogy ő is észrevett engem. És igen, ott volt a fejemben az is, hogy “lám, lám, pasival jöttem, mond csak el neki!” Te jó ég! Most így belegondolva…mi ez, ha nem gyermeki bosszú? Igen, valóban az. És erről le kell szoknom. Vissza kell hoznom azt a szárnyalást, amit még a hét elején éreztem. Azt a “SZABAD VAGYOK!!!” érzést! 

Robi utána nézett, és ekkor kicsúszott a számon, az, aminek nem kellet volna!

-Én nem éretem. Most látom konkréta másodszor, és úgy érzem, semmi szépség nincs benne.

UPPSSZ!!!  Ezt nem kellett volna. És mikor már az első szó kicsúszott a számon, megbántam.

És ehhez Robi is hozzá segített.

-Bocs Hanna, de lehet, hogy most bunkó leszek. Szerintem nem néz ki olyan rosszul.

Ez talált! Már el is sűlyedtem és égett a pofám, mint a győzelmi fáklya! Igaza van. Ki vagyok én, hogy ítélkezzek. Erre már anyám is rávilágított, miközben zuhanyzott és beszélgettünk.

Eljutottunk addig, hogy igazából magamra haragszom. Persze, mindent magunkban kell keresni. Azért piszkálom azza, hogy kövér, mert hajdan én is az voltam. Lehet, hogy ennyire, lehet, hogy kevésbé. És végül is Gábor bennem is látot valamit.

-Ő még nem ébredt rá arra, hogy törődnie kellene magával. Nem láttam túl boldognak. És abból, hogy egyedül érkezett az előadásra…

 -Nem akarok következtetéseket levonni – fejeztem be.

-Nem, én igen is fogok – mondta anya. – Nézd meg apádat. Eljött velem egy olyan előadásra, ami nem is érdekelte, mert szeret. Sokat elmond, hogy nem kísérte el, és az is, ahogy az Interspárban viselkedtek. De nem bántsd. Ezzel semmi jót nem teszel. Tulajdonképpen két boldogtalan embert bántasz vele.

Őt és Gábort, gondoltam én.

-Őt és magadat – mondta ki anya.

Erre nem gondoltam volna, de igaza van. Valóban nem kellene bántanom egyikünket sem. Semmit sem érek el vele. Majd ő is felszabdul, ahogy én is felszabadultam.

Később, mikor Robi átjött fílmet nézni, megköszöntem neki.

-Mit? – kérdezte.

-Hogy segítettél ráébredni arra, hogy hol kell még dolgoznom magamon. Mikor beszóltam exem barátnőjére.

-Ezzel semmi gond. Velem is előfordul. Ezen mindenkinek dolgoznia kell.

Na igen, de akkor, ott úgy tűnt, hogy nagyon fennakadt ezen a megjegytésemen. Minegy. Megbeszéltük, megnyugodtam és nekiálltunk fílmet nézni. 

Közben elgondolkodtam. Mindenki csak a saját maga világát formálhatja át. Nekem is el kell kezdenem ezt a részemet. És ehhez nem kevés segítséget kapok. Változnom kell a lány felé is. Nem tudom könnyen menne e, hogy ha legközelebb látom rámosolygok és köszönöm neki, vagy csak mosolygok. Egy próbát megér. Lehet, hogy a barátnőivel, ott a Lisztben elkönyveltek, vagy ők is kibeszéltek. Nem tudom. De ezen az állásponton is csak én változtathatok. Mint, ahogy azon is, hogy miként tekintek rá. Jobb, ha mosolygok. Ő is csak egy, Gábor áldozatai közül. Bár ez sem egy jó felfogás. Mindenki előre eltervezi, hogy milyen élettel jön le, mi fog történni. Ő is és én is beleírtuk Gábort. És ugyan azt a sorsot kaptuk mellette. Gábor pedig ezt a feladatot választotta. Megbeszéltük. Még mindig nem tudom, hogy pontosan mi a neve, de tudom, hogy egyszer meg fogom tudni. Akár tőle személyesen, akár mástól.

Addig is dolgozom magamon.