Már egy jó ideje fogalmam sem volt, hogy miről írhatnék. Igazából most sincs konkrét ötletem. De belekezdek, talán útközben eszembe jut néhány frappáns dolog. 
Újabb csodás hétvégét töltöttem a Sötét angyallal. Péntek-szombat. A pétek estét anyámmal végig beszélgette. Egy félmet meg tudtunk nézni, de annak is tizenegykor álltunk neki. Után hamar távozott, de szombat este mindenképpen át szeretett volna jönni. Én nem ellenkeztem. Anyám megígérte, hogy most nem engedi, hogy szóba elegyedjenek. Én nem bántam, tudom, hogy angyalkámnak nagy szüksége van az anyámmal folytatott beszélgetésekre, ahogy nekem is. Anyámban van valami, ami felér egy pszichológussal. Nálunk fő az intenzív lelki élet. És ebbe ő is belekapcsolódhat.
Szombat este valóban nem kezdtek hosszú beszélgetésbe a konyhán. Megnéztünk egy francia fílmet, én elég rendesen kritizáltam, de nem éreztem, hogy esetleg Robi agyára mentem volna vele.A fílm után a neten nézegettünk videóklippeket, főként a humorra szálltunk rá. Rendszeresen összeért valamink. Már at jóérzéssel töltött el, hogy a csupasz bőrünk összeért egy kis felületen, még ha csak az alkarunk is. Miután ráuntunk a sok nevetésre és kellően lefáradtunk tőlük, elfeküdtünk az ágyon, és bekapcsoltam a zenét. Beszélgettünk, főként a vonzás törvényéről, hogy kinek, mi a tatktikája, mit szeretne elérni az életben. Később kezdtünk közelebb kerülni egymáshoz. Ő kezdeményezett mindent, én pedig sodródtam az árral. Korábbna megmondtam magamnak, hogy csak akkor fogok lefeküdni vele, ha ő kezdeményezi. Nem akarok ismét üres maradni. És ő kezdeményezett. Rávett, hogy közelebb húzódjak hozzá, hogy játszem el, én egy doromboló, hízelgő cica vagyok. Nem kellett kétszer mondani. Megtettem. Összesimúltunk, én a hátát és a tarkóját simogattam, miután azt az instrukciót adta, hogy gondoljam azt, őt egy fonalgombolyag, és kezeljem úgy. Megtettem. Cirógattam, göngyölgettem. Ő is 
simogatta a hátamat. Feljebb húzott, az orrunk már összeért. Az arcomat simogatta a szájával. Az egész úgy zajlott, mintha én tettem volna vele. Én is így szoktam elkezdeni. Finoman a nyakamra tért át, amjd fel az államra, az arcomra, végül ajkával végígsimította az enyémet. Mély, hosszú csókban forrtunk össze. A felsőtestünk összesimúlt. Fölém gördült, s a csábítási násztánc tovább folytatódott. Szeretem ezt a rituálét. Mert ez bizony az. Míg az ember addig fűti magát a látvánnyal, a tapintással, ízleléssel, szaglással, míg már teljesen beleszédül a vágyba. És a beteljesülésig minden érzékszervünket bedobjuk ebbe a násztáncba. A gyengéd csábításba, csókokkal, simogatással, finom csókokkal, lassú vetkőztetéssel.
Most minden ideális tempóban zajlott. Eddig is jó volt. De olykor úgy éreztem, hogy akpkodunk. Erről most nem volt szó. Csak semmi sietség. Nem az a leszabom-rólad-a-ruhát-aztán-megduglak jelegő előjátékban volt részem. Láttam rajta, hogy kiélvez minden pillanatot. Ahogy végígsimította a bőrömet, ahogy lassan megszabadított a ruhadarabjaimtól. Levette a pólóját. A hasát csókolgattam. Ujjaiamt végig húztam a puha bőrfelületen, az ujjbegyeim alatt táncoltak az izmok és az idegek.
Hosszan szeretkeztünk, most először mélyedtünk bele egymás szemébe. De egy idő után ez a meghittség elhalványult, s előtörtek az állatias vágyak. Többször a karomba kellett harapnom, hogy ne sikítsak, vagy nyögjek túl hangosan. Nem akartam szüleimet felébreszteni. Éjfél már jócskán elmúlt. Mikor én kerültem felülre, teljesen elvesztettem a fejemet. Belemartam Robi húsába. Pontosan ott, ahol a váll ésa nyak találkozik. Miután a kéj hullámai lecsendesültek annyira, hogy már tudtam magam kontrolálni, elengedtem. De arra, hogy a két tevékenység között mennyi idő telt el, arra nem emkékszem. Arra sem, hogy milyen erővel haraptam. Azt mondta ő finoman jelzett, hogy fáj neki, bökdösött, halkan sziszegett. De erre sem emlékszem. Nem láttam, hogy mit műveltem, ahhaoz sötét volt, de azt éreztem, hogy otthagytam a fogaim nyomát. És csak reménykedtem benne, hogy nem lesz maradandó.
Később vettem csak azt is észre, hogy a nagy hevességben két körmömet beletörtem a tapétába. Arra sem émlékszem, hogy mikor. Annyi rémlik, hogy megkapaszkodtam a falban. Úgy etem le róla, a térdeim teljesen kikészültek. A hasamra kellett feküdnöm és úgy lassan, sziszegve kinyújtanom a lábaimat.
Kicsit még beszélgettünk. Fáradt voltam. Egész héten nem aludtam ki magam, és tudtam, hogy most sem fogom. Legszívesebben elaludtam volna a mellkasán. Szerettem volna, ha ott alszik velem. De majd csak akkor, ha ő is akarja. Mondjuk, rendszerint, amikor már elmenne az egyikünk haza, simán alhatnánk is. De már ő is indult haza. Háromnegyed négykor ájultam bele az alvásba. Szó szerint. Tizenegykor csöngött a telefonom, hogy keljek már fel. Fél kettőkor indult a vonatom vissza Fehérvárra. Már nagyon vágytam vissza. A többi barátomhoz. Nagy nehezen tudtam csak felkelni. Fájtak a szemeim, fájt a hátam, a vállam, a nyakam, és a legnagyobb döbbenetemre, a szeméremcsontom. Csak később jöttem rá, hogy az miért.
Miután végrevisszajutottam Székesfehérvárra, Lilu jött ki értem. Együtt visszamentünk az apartmanba. Lepakoltam a bőröndömet ( amire a külső szemlélő azt hinné több hétre jöttem), majd Ritát is bevárva, elmentünk enni. KLegalábbis in végre vacsoráztam, mert össz-vissz délben ettem. A karórám pedig már hetet mutatott. Később beültünk a Pelé nevű kávézóba. A lányok teáztak. Én a szokásos fehér forrócsokimat rendeltem. Jót beszélgettünk.Jó újra velük lenni. Már nagyon hiányoztak. A neten keresztüli érintkezés, már nem volt olyan kielégítő egyikünknek sem! 😀
Most még leírom az új órarendemet, aztán valószínűleg jó forró vízben letusolok és lefekszem. Biztos, hogy hamar el fogok aludni 😀
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: