Ma volt az első napom az új tárgyaimmal. Ma csupa, az online újságírással kapcsolatos óráim voltak. Teljesen lefáradtam, pedig igyekeztem figyelni. De ha az ember a gépteremben ül egy LCD képernyő előtt, és elnyújtózkodhat egy forgós irodai székben, akkor nem is csoda, ha azon kapja magát, hogy majdnem elalszik. 
Pedig valóban érdekes dolgokról beszélt a tanárom. Utolsó óra volt. Hír és tudósítás az interneten. Izgalmassan hangzik, mi? Szerintem is. Zoli tömören elmagyarázta, hogy mitől lesz újságíró az újságíró. Egy dolog nagyon megmaradt bennem, már csak azért is, mert ki is figuráztam. Bár nem gonosz, csupán abból a célbó, hogy felébredjek végre. Kevés volt a levegő is.
-Egy újságíró, még álmából felkeltve is újságíróként gondolkodik. Nézzünk rá egy példát – így Zoli. – Mondjuk, hajnali kettőkor azzal riasztanak valakit, hogy Budapesten lövöldözni kezdtek. Egy ember azonnal arra gondolna, hogy “Úr Isten! Milyen szőrnyűség! Megsérült valaki?” Ezzel szemben, egy újságíró, ha már kellően átált az agya, egyből ez pörög a fejében:
-Miért történt?
-Ki kezdeményezte?
-Meg halt valaki, vagy csupán komoly sérültek vannak?
-Kint van e már a rendőrség?
-Tudósít e valaki?
-Tart e még a lövöldözés?”
Erre azért felkaptam a fejem. Egyből Ritára néztem:
-Csak nehogy annyira átáljon az agyam, hogy mikor majd az oltárnál megkérdezik, akarom e, nehogy így reagálja: mit? Meddig? Hogyan?
Erre Rita rámvigyorgott. – Pláne…. Miért?
Ezen jót vigyorogtunk, bár ez nagyon sarkított példa. Nagyon szeretnék újságíró lenni. Ráadásul jó újságíró. De ha folyamatosan fírkászként fog pörögni az agyam, nehéz lesz az életem. Főként, ha aktív lelki életet szeretnék élni. Ennyire sajnos még nem tudok gyakorlatiasan gondolkodni. Ahhoz túlságosan is a föld felett járok. És kicsivel több, mint 20 centivel.
Talán sikerül átállnom.
Arra is rá kellett jönnöm, hogy bár nagyon hiányoztak a lakótársaim, és én is nekik, nagyon genyók tudnak lenni. Folyton ugrattak. Csak azért mert én vagyok a csaj, és nem erősségem a takarítás? Ebben mondjuk igazat adok nekik. Bizonyos esetekben kezdem el nyalni a koszt. Ami igen ritka. Mondjuk, ha valami nincs rendben a lelkivilágomban, és így próbálok rendet tenni benne. Rendszerint sikerül. Vagy, ha ideges vagyok, akkor kényszercselekvésként takarítani kezdek. A mostanába előforduló leggyakoribb ok az, ha Robi átjön, és em szeretnék trehány disznónak tűnni, még ha az is vagyok valójában. Elrakom az ágyat, ami felesleges, mert úgy is ki lesz húzva, hogy kényelmesen nézzük a TVt. Felproszívózok, porolok, kihordom az edényeket. Valóban nem vagyok a takarítás mintapéldánya. Pláne, mikor apám jelzésértéküen betette hozzám a porszívót, én pedig már rutinosan átléptem felette egy hétig. De legalább már felismertem a hányosságomat és elfogadtam. De ahhoz, hogy változtassak,….háááát…szóval …finoman szólva lusta vagyok. Vicces mi? Olyan vagyok, akár egy macska. Ahhoz van erőm és kedvem, hogy magamt tisztán tartsam, de a szőrgombolyagokat lazán szétköpködöm. (No persze képletesen szólva!) Nem okádok szőrcsomókat. Ma meg is kaptam a fiúktól.
Míg nem voltam otthon, kitakarítottak. Majd Balázs közölte velem, hogy hármunk közül én vagyok a legrendetlenebb! Ami elég égő, mert én vagyok a lány, akinek elvileg sipítoznia kellene, a mosatlan kupac, a felhajtott WC deszka, a mosóban hagyott borosta miatt. De ezt sosem tettem. Erre ők beszólnak, miután egy hónapig nem voltunk az apartmanban és túl fáradt voltam vasárnap este ahhoz, hogy kinyaljam az apartmant átólcettig! Kikértem magamnak. De tudom, hogy jobban bele kell folynom a takarításba! A WCt rendszeresen fertőtlenítem, úgyszintén mosogatok. Cserélem a mosdóban és a fürdőben lógó kéztörlőket és a konyharuhát. Nem tudom mit sírnak. Csak azért mert mire visszaérek az óráimról, arra lépek be, hogy Gergő éppen felmos. Ha egyszer megelőz. Tudom, h háziassá kell válnom. Ezen is dolgozom. Bár ezen jobban meg kell izzadnom, mint, hogy nőiessé váljak,. Bár az a gyanúm, hogy a kettő valahogy összefügg 😀
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: