“Az vagy nekem, mint testnek a kenyér…”

 Egy biztos, Angel mellett soha sem unatkozom. Minden tud szolgálni meglepetéssel. Bár ezek, lehet, hogy másoknak apró semmiségek, nekem még is nagyon sokat jelentenek. Szűziesnek tűnik ez a kapcsolat… mert mire gondolna az ember, hall, hogy már attól elpirulok és fülig szalad a szám, hogy megfogja a kezemet, megölel, bókol… valóban úgy érzem ilyenkor magam, akár egy iskolás lány. Pedig 22 éves vagyok. Te jó ég! Ráadásul tapasztalt nőnek tartom magam. És még is. Angel zavarba tud hozni a tetteivel, szavaival.

Szombaton filmnézés közben egyszer csak megszólalt:

-Benne lennél egy esti programban a Zsubiékkal? Múltkor hívott, hogy már két hónapja nem talákozott velem. Ott lenne a barátnője is.

Kellett pár pillanat, mire egyáltalán szikrát kaptam. Nocsak! Páros randi? Ez már haladás.

-Természetesen.

Vasárnap este pedig, miközben éppen nagyszüleimmel beszélgettem a II. Világháború utáni időszakról, csörgött a telefonom. Meg is lepődtem. Angel keresett.

-Szia, mond.

-Szia. Akkor mi legyen este?

Ismét csak pislogtam.

-Nem tudom. Megbeszéltünk valamit? – zavarba jöttem, mert nem émlékeztem rá.

-Úgy volt, hogy Zsubiékkal találkozunk. De egyenlőre nem ér rá. Csupán fél tíz után. Úgy néz ki, hogy Timi nem jön. Pedig azt hittem. Ne haragudj, nem akartalak szivatni.

-Nem szivattál.

Azt nem akartam mondani, hogy arra sem emlékeztem, mára beszéltük meg a közös programot. Csak ültem a díványon jegyzetfüzettel az ölemben és égett a fülem.

-Szóval fél tíz előtt nem ér rá. Rágta a fülemet, hogy találkozzunk kettesben, de mondtam neki, hogy veled is szeretnék lenni.

Ennél a mondatnál nagyot dobbant a szívem. Az adrenalinom megugrott, és immár ettől pirosodtam ki.

-Igazság szerint épp a nagyszüleimnél vagyok. A szakdolgozati vázlatot beszéljük meg. Kell egy kis idő mire haza jutok és megírom.

-Szóval tíz előtt te sem érsz rá.

-Nem sajnos – csóváltam a fejem, bár így telefonon keresztül ostobaság volt.

-Értem. Azért tízig felhívlak, hogy miként alakultak a dolgok.

-Rendben. Szia.

És már le is tettük.

Természetesen nem tudtunk találkozni, Zsubi ragaszkodott Angelhez. Ő pedig meggyőzött, hoyg így hármasban nem érezném túl jól magam. Én nem is akartam ráakaszkodni. Legyen csak a barátjával. Szabad, mint a madár. Én nem kötöm meg 🙂

Amúgy is holt fáradt voltam. Végre megírtam a vázlatot és az akummulátorom le is merült.

Alig várom a hétvégét. Ismét megyek hozzá Szombathelyre. Ott töltöm a hétvégét. Vége éjjel is hozzá bújhatok, mellette alszom el, ott is ébredek. Őt látom legelőször. Szeretek hozzá bújni. Rég volt, mikor úgy aludtam el, hogy valaki átölelt. Jobban mondva január végén, mikor először aludtam lent nála. Abból is ájulás lett hajnali négykor 😀

Remélem most is hasonló lesz a helyzet 😉