Volt, amit nem írtam le a Szombathelyi esetből. Egy dolog esett rosszul, de az nagyon. Igyekeztem titkolni, nem rá szolni, és bosszúból vissza vágtam. Túl sokszor említette Anna nevét. Ő a volt barátnője. Anna így reagált, Anna azt mondta, Anna nem értékelte úgy, ahogy te, Annénak is az tetszett a legjobban, ami most neked, Anna, Anna, Anna, Anna….már herótom volt. És mikor nekem herótom lesz valamitől, akkor alattomosan bepöccenek és bosszút állok. Reméltem, hogy érezni fogja a célzást, mikor én is el kezdtem beszélni Voldemortról. De úgy tűnt, hogy épp ellenkezőleg. Mintha bátorította volna. Volt, mikor beszélgettünk, és már azonnal tudtam, hogy ki lesz a példázat főszereplője. Ha filmet készítenének belőle, elmehetne vígjátéknak is. Sétáltunk és csak beszéltünk és beszéltünk, amikor pedig elhangzott Anna neve, a háta mögé kerültem, és fojtogatásra emeltem a kezeimet. A következő eset, épp egy kiállításról beszélt…
-Kivel is voltam? – elgondolkodott, én pedig némán tátogtam Anna nevét. És nem is tippeltem rosszul! -Ja, Annával.
Oké, hogy nem egyeztünk meg semmiben, nem mondtuk ki, hogy járunk, az utcán nem járunk kézenfogva, de azért nem gondolja, hogy rosszul eshet? Vagy a szájába kell rágnom, hogy kicsit túl sokszor kerül szóba a volt barátnője? Lehet, hogy legközelebb, mikor elkapja az “Anna ötperc“, félbeszakítom. És nem azzal, hogy Gáborról beszélek, szimplán megmondom neki őszintén, hogy kurvára szarul esik, hogy negyed órán belül, már ötször hallottam a nevét. Hagyja abba!Vagy engem többet nem lát.Nem azért szeretkezem vele, mert olyan nagyon jó barátnak nézem, legalábbis nem csak azért, hanem, mert szeretem. És, ha valaki szerelmes, nem szívesen hallja más nevét. Ennyi. Remélem értitek.
A másik, rájöttem, hogy sok ÉN bújik meg bennem. Tudatosan. Ismerem és szeretem őket, nem tudom egyben ötvözni mindegyiket, de néha kitör belőlem vagy ez, vagy az, és én engedek neki. Ez így furán hangzik. Lehet, hogy Ikrek vonás? Mondjuk úgy, hogy különböző személyiségeim vannak, amiket mostanában hagyok felszínre kerülni. Nem kell megijedni. Nem vagyok beteg. Bár attól függ, relatív, hogy normális. Főként öltözködésben nyílvánulnak meg, és olykor viselkedésben.
-A Kis hippy
-Az indiai lány
-Az indián
-A kínai kislány
-A démoni hölgy
Valószínűleg van még bennem több is. Elhatároztam, hogy sorra bemutatom őket. Kezdem a Démoni hölggyel, mert róla van fényképes dokumentáció.
Szereti a klasszikus zenét, a nehéz illatú parfümőket, az elegáns ruhákat…szatént, bársonyt, selymet. Oda van a legyezőkért és a góth ruhákért. Különössen a fűzőt és a hosszú, csipke kesztyűket szereti. Színe a fekete és a bordó.
Anyám szerint ő benne tör fel a szexdémoni énem, a kihívó, a titokzatos, erotikus. Őt csupán múlt hétvégén álmodtam meg. De fényképek már is vannak 😀



Szegény hozzászólásom! Neki annyi.
Szia Russia! Csak azért nem hagytam ott, mert időközben rájöttem, hogy igazad van. 🙂
Felesleges ilyen komoly szavakkal dobálóznom. Inkább átfogalmaztam. köszi
Húha! Akkor már ketten rühelljük az annuskákat?:)))))))))))))
Szia Tűz! Rég láttalak. Remélem jól vagy 🙂
Nem arról van szó, hogy utálom Annát. Igazából még csak egyszer találkoztam vele. Csak nem volt jó ezt hallgatni. Gondolom érthető, h miért 🙂