(Élet a pasin túl) Lépések egy stresszmentesebb élethez

 Valamivel elcsesztem a gyomromat. Nem tudom mennyire merjek enni. Tegnap minden esetre tortát sütöttünk Liluval, náluk. Egyenlőre nem írom le, mert csak otthon tudom feltölteni a képeteket, melyekete készítettem az eseményről. De akkor már Rita szülinapjáról is másolok be.

Talán annyiban tudnám összefoglalni: “Előkészítjük a hozzávalókat a különböző tálakba, kötényt kötünk, hozzá látunk a főzéshez, sütéshez. Lepucoljuk a gázról a csokimasszát, előkeressük az elsősegély ládát, folytatjuk az olvasztást. Megtörjük a mogyorókat, visszapakoljuk az elgurult terméseket, megnyugszunk, újra, összeszedjük, megnyugszunk, újra, összeszedjük, jóóó, most keressük meg a mogyoró törőt….”

Szerintem ezzel mindent elmondtam, de minden esetre nagyon jól szórakoztunk Liluval sütés közben. Tulajdonképpen, ha mi beszabadulunk a konyhába….az felér egy kabaréval!

Jól haladok a naplómmal is. Remélem tetszik. Még mindig nem mondatok véleményt, de én nem siettetek senkit. Végül is, még csak kibontakozik a történet.

Varázs napló.

 Kezdődik a hét. Nem csípem a hétfőt, de szerintem ezzel sokan így vannak. A hétvégém nagyon jól siekrült. Bár az a köleses süti nagyon “érdekes” volt. Az illata és a kinézete nagyon nyálcsorgató volt, de amekkora bizalommal kaptam be az első falatot, olyan döbbenettel forgattam a számban.

Nem akartam megsérteni Angelt. De az én kis naív, édesszájú lényem, pofára esett. Édesre szímáított. Ő is megmondta, hogy  kevés lett benne a méz. És igen, abszolút biosüti volt.

Ha a sütés nem is, nálunk, az összebújás nagyon jól sikerült. Megnéztük a Shrek 3-at. Én nagyon jól szórakoztam. Az ő elmondása szerint, az első kettő már annyira lelőte a poénokat, hogy új élményt nem élt át. Megvontam a vállam. Te tudod szívem.

Oda bújtam hozzá, össze fonódtunk. Éreztem, hogy árad belőle a nyugalom. Már hetek óta eltűnt belőle az a megszokott feszültség, amit a közelségem váltott ki eblőle. Mióta megvallotta, hgy rendszeresen hiányzom neki, és az is, hogy így meghitten összebújjunk, és láthatóan jól reagáltam le az ő vallomását, nyugodtabb. Elszállt a feszültség. Már nem szúrkálja az oldalamat, nincs rossz érzésem.

-Néha belegondolok, mekkora szerencse, hogy ilyen közel lakunk egymáshoz – mondta. – Használjuk ki, hogy egy utcába születtünk.

Nem láttam az arckifejezését, mert arcomat a mellkasába fúrtam. De nagyon jól esett. Olykor úgy gondolom, hogy a maga sajátos módján célozgat, és megvallja irántam táplált gyengéd érzelmeit. Csak olvasni kell a sorok között. Tudjátok, a remény hal meg utoljára. Nem élem bele magam annyira. Szerelmes vagyok. Ismét abban a kislányos, ábrándos, ringató szerelemben, amikor az emeber hajlamos megfeledkezni bármiről. Találkozókról, ünnepekről, eseményekről, kötelezettségekről, vagy olyan létfontosságú dolgokról, mint az evés. Olyat még nem éltem át sráccal kapcsolatban, hogy nem tudtam enni. Legalábbis pozitív érzelmektől. Nincs valami nagy étvágyam. És bágyadtan mosolygok. Mondjuk ez a környezetemnek nem tűnik fel, az evést leszámítva, alapban ilyen vagyok 😀 

 Az energia szintem ismét a padlón kóvályog, és vele együtt én is. Hol fáradt vagyok, hol egy agresszív állat. Nem is tudom….egyik jobb, mint a másik. Persze a fáradságnak is megvan a maga oka. Szerintem lehet sejteni. Hiszen hétvége van. És, ha hétvége, akkor Dark Angel. A sütimből ismét bepuszilt egy jó nagy adagot. Büszke vagyok magamra. Még a torta is ízlett neki.

Átestem a vele töltött éjszakák egyik legszebbikén. Erőm, most sajnos nincs leírni. Most sem úsztam meg harci sérülések nélkül. Sajog a karom. Minden esetre ez egészen más volt, mint az eddigiek. Szabadabb, boldogabb, és pozíciókban is merőben más. Talán legközelebb lesz energiám nagyjából kiírni magamból, mert úgy is ki fog kívánkozni. De csak is a szokott könnyedséggel, eleganciával és bájjal 😉

Ma végre megnyúzattam magam. Egy héttel korábban kellett volna meglátogatnom a kozmetikusomat, mert így most szabályosan úgy éreztem, mintha valóban nyúztak volna. Nagyon fájt, na! Beismerem. Eszti mondá:

-Nyugodtan sikíts, ha úgy jobb.

Hihetetlen, hogy a szépségért szenvedni kell. Ki volt az a barom állat, aki kitalálta, hogy a szőrtelen lábú nő a vonzó? Oké, én sem bírom, ha bozontos vagyok. Manapság a necc harisnya a divat, nem pedig a nerc harisnya. De akkor is. Miért kell fájnia? Annyi vigasztal, hogy néhány férfi is tudja milyen kínokat élünk át. Éljen a férfi gyantázás! Egy-kettőt én is szívesen megtépnék. Kezdek gonosz lenni. Lehet, hogy abba kellene hagynom az írás, mielőtt komoly összeesküvéseket szőnék a másik nem ellen. Pedig élvezem a társaságukat. De nem állandóan. Nagyon jól megvagyok magamban is. Azért nem akarok folyton Angellel lenni. Egyikünk sem utánfutó, vagy elengedhetetlen kiegészítője a másiknak. Nem úgy, mint hajdan. Akit Nem Nevezünk Nevén, alias Voldemort, alias Gábor….szóval vele éjjel nappal. Kivéve, ha Fehérváron voltam, vagy mikor épp dolgozott. Engem fullaszt egy olyan kapcsolat, ahol nincs elég mozgásterem, és úgy érzem, hogy mindig ott kell lennem ahol a másik. Ebből elég. Voldemort váltotta ki belőlem a mi kapcsolatunkban. Alapban egy szabadságkedvelő lány vagyok, és ugyan ezt a teret meghagyom a társamnak is. Ha velem akar lenni, akkor felkeressük egymást. Vagy van egy állandó időpontunk, mint Angellel a hétvégék, kiéljük magunkat, jó együtt, jókat beszélgetünk, nevetünk, eszünk, iszunk, szerelmeskedünk….aztán csókolom. Ez abszolút nem fojtó. És ezért nem válik unalmassá a dolog. Fenntartja a kíváncsiságom és ezze az érdeklődésem is. Nálam mindig rezeg a léc, hogy ráunok a kapcsolatra, ha az ellaposodott, és hiába próbálom felrázni…mindenhez két ember kell. Egy darabig eszem magam, de jobb tovább állni. Miért keserítsük egymást. Takarító eszköz…seprű+lapát…PÁPÁ! Vagy békében elválunk. Hehe, vicces :-S

De aztán meg sem ismer az utcán, és a rokonok is elfordulnak. És igen, békében váltunk el. Oh, hogy simúlna ki az EKG-d! Na mindegy. Tudjuk ki, a múltté. Most angyalozok.

Ma én megyek át hozzájuk. A szülei esküvőre mennek, így miénk az egész lakás, bár nem tudom, hogy meddig. És sütni is fogunk. Nagyon aranyosan kért meg. Ott feküdt mellettem, a kezünk összekulcsolva, majd kisfiúsan rám nézett:

-Sütsz velem bio sütit? – úgy pillogott rám a gyertyafényben, mint egy kölyökkutya. Tudnál nemet mondani egy dörgölődzö kölyöknek, akit épp most facsartál ki az intenzív játékkal? Én biztos nem. Ma megyek köleses-mákos bio sütit sütni. Még fogalmam sincs, hogy az mi is valójában, de öt után biztos kiderül. És remélhetőleg lesznek képeim is róla.

További szép napot!