Sok minden azért nem történt. Angellel törtöttem ismét a hétvégét, összebújva. Jó érzés, mikor magához ölel, és teljesen bele tudok simulni a karjaiba, mert semmilyen 
tartózkodást nem érzik ki belőle. Pénteken szerette volna, ha ott maradok vele a szobájában és vele alszom. Még benne is lettem volna, csupán eszembe jutott, hogy szüleim megijednének ha reggel nem találnának az ágyamban. És éjfél tájt nem csöröghettem rájuk, hogy nem megyek haza.
Szombaton viszont hajnali fél ötig velem volt.
Hamarosan készülök vissza Fehérvárra. Még be kell pakolnom a bőröndömet, és az MP3 lejátszómat szeretném frissíteni. Egyenlőre nehezen mozgok, harci sérüléseket szenvedtünk mind a ketten, már az első ütközetben. Horzsolásos sérüléseket. Ajjajj! Ruhában nem szabad semmi komolyat véghez vinni, ezt már megtanultam, de akkor miért nem jut eszembe? Nos…igen…a szenvedély elveszi az ember eszét. Pedig fájt, de még sem akartam figyelembe venni. Egyre inkább érzem, hogy mazohista vagyok. Vagy talán azért nem parancsoltam megálljt, mert közel volt a kielégülés? Ezt már kézenfekvőbb felelet. Ingen, minden bizonnyal ezért!
Nagyon felpörögtem a jóidő láttán. Kedvet kaptam a mozgáshoz is. Hétfőn le is megyek a suli konditermébe, nyugodtan csesszetek le, ha azt nyilatkoznám, holnap, hogy nem tóltam oda a képemet, akár csak fél órára is. Valamit már tennem kell. Formába szeretném hozni magam. Igaz, hogy Angel élvezettem markolássza a combomat és a hátsóm, belefér a kezébe, de jobb szeretem érezni, hogy teszek a formálásáért valamit. Neki állok a salaktalanításnak is. Épp olvastam egy cikket róla, jó tippeket ad. Megadom az oldal címét, ha kedvet éreztek hozzá, böngésszétek át.
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: