érzelmi krízis

 Itt ülök az apartmanbéli szobámban és úgy döntöttem inni fogok. Nem, nem vizet, nem is kakaót vagy teát! BORT! Elegem lett. Elegem lett abból, hogy egy olyan emberrel próbálom megértetni, hogy szeretem és mindenem az övé, aki nagy ívben tesz az érzelmeimre! Nem fogok újra és újra ugyan abba a hibába esni, mint régen. Kétszer, mi kétszer? Háromszor is megtettem. Még én puncsoltam, hogy…

  -De, nem számít, igazán, csak legyünk együtt!

Kapcsolat függő volnék? Nem tudom. Angel egy önző disznó! Az, még a kína horoszkópja is. Igazat adok neki. Dagonyázik az önsajnálatban (amiben valószínűleg most én is…), és várja, hogy a megoldás az ölébe hulljon. ELEGEM VAN!

Egy csaj üldözi, napi 3-4 SMS-t küld, ő meg nem tudja mit csináljon. Azt monda….

  -Zavar, hogy ennyire nyomul.

Én le voltam dermedve, a szívem össze szorult, úgy zakatolt egész este, mint egy légkapalács. A gyomrom görcsben volt, se étvágy, se oldott hangulat. Nála szintén. Mi a francot csináljak? Lelki gondjai vannak, panaszkodik. Én pedig nem merek. Már senkinek, mert újabb és újabb fejmosást kapok. ELÉG VOLT! ELÉG! A KURVA ÉLETBE IS!!!!!!Lelki szemeteskosár vagyok. Barát vagyok. Szerető vagyok. Messze állok én a barátnő szerepkörtől. Igazából haza sem akarok menni. Menekülnék. A tapintat nem Angel erőssége. Már sokszor éreztem, és olyankor legszíveseben fejbe rúgnám. Miért is nem tettem meg eddig? Nem tudom. Mert szeretem? Valószínű. És félek, hogy elveszítem? Képtelenség, ugyanis soha, egyetlen percig sem adta oda semmilyét, a testén kívül. Beismerem, nekem ez nem elég. Szeretem. Szerelmes vagyok. És nem akarom, nem tudom beérni morzsákkal, ahogy az éhező sem. És én éhezem! Éhezem a szerelemre, egy normális kapcsolatra egy felelőségteljes felnőttel. Akkora kérés volna? Nem érdemlem meg? És, ha nem, akkor miért? Feleljetek!

Itt ez az üveg bor és én ma még el is fogom pusztítani. Nem mintha segítene, mert holnap mocskos rosszul leszek, ráadásul anyám hét után felhív telefonon. Nem akarok sírni. De már most érzem, hogy könnyezem. A felgyülemlett feszültség, keserűség ki akar szabadulni. Komolyan mondom, hogy senkivel sem osztottam meg a gondolataimat, eddig. Pláne, nem így összefoglalva. Elgondolkodtam, mi lenne, ha azt mondanám, mikor pénteken felhív, mikor jöjjön át, hogy most inkább ne jöjjön. Vajon elgondolkodna? Hiányoznék? Akarna engem? Keresne utána? Mert ha egyik sem, akkor ennyi volt, igazából nem is vett komolyan semmit. Szerintem kórházba is kerülhetek, mert három napja nem eszem normálisan, rám se bagózna. Vagy fel sem merülne benne, hogy köze van hozzá. Megmondanám neki? Nem hinném.  Kicsit már elegem van, hogy mindig más nő miatt szorulok ki a “boldogságból”. Isti, Balázs, Balázs, Gábor, Ákos és most Angel. Bár nem biztos, hogy nála valóban ez játszik szerepet. Szimplán ő is egyke, és kurvára önző tud lenni. Ő elvonul sajnálni magát, és le sem szarja, hogy ezzel másnak is fájdalmat okoz!Én nem keresem. Most már tényleg nem. Tegnap MSN-en keresztül megpróbáltam kommunikálni vele. Nem nagy sikerrel. Aztán egyetlen szó nélkül lelépett. Mi ez,ha nem bunkóság? Most már komolyan azt mondom, ha nem akar járni velem, ugyan ne is keressen pénteken!

Szombaton Nono barátnőmmel elmegyek megünnepelni a névnapját és elképzelhető, hogy bepasizom. Miért is ne? Ha ő nem hajlandó lépéseket tenni ilyen téren felém?

Egyenlőre azonban alkoholba folytom a bánatom. Nem tudom még, hogy mi lesz. Lehet, hogy pénteken minden kiderül. Akkor majd eldől, folytatódik e ez a “kapcsolat” vagy sem.

Kezdek becsípni. Igen, biztos, mert már feltűnően sajnálom magam és sírok. Gábor után akartam alkoholista lenni, mert az milyen jó móka lesz…hö! Na persze. Nem tudtam soha úgy berúgni, hogy felejtsek, mert folyton elrítam magam, és rosszul lettem. És persze a másnap. Akkor is megiszom ezt a bort és végre kisírom magam. Már érklelődik bennem. Nem kéne elfojtanom semmit. Azzal  csak magamnak ártok.