Segíts édes istenem!
Ez az állapot elviselhetetlen.
Lelkem fáradt, remeg és fél.
Tudom, már mondták, ez van, ha eljön a tél.
Mikor az égi segítők mind visszavonulnak,
S nem is néznek vissza, ha a halandók értük nyúlnak.
Gyertyát gyújtunk, kezünk imára kulcsolódik,
Ajkunkat fohász hagyja el, szemünk lecsukódik.
Segíts édes Istenem!
Hol vagy? Miért nem fogod két kezem?
Elesetten tekintek az égre, csillagokra,
Te miért nem tekintesz rám vissza?
Elengedtetek, hogy lássátok mennyit, bírok,
De gyenge vagyok, mint gyermek az anyjáért, értetek sírok!
Segíts édes Istenem!
Miért érzem úgy, hogy mindig vétkezem?
Mi akkor tiszta vágy, bódult állapot,
Másnap káosz, zűrt, minden, mit bánhatok.
Lágy érintés, vágy és kéj,
S minden józanság múlik, ha eljön az éj.
Kell ez nekem, mint egy korty levegő,
Mint egy falat kenyér, ha érint a lepedő,
S hűs forrásvíz, ha csókol a szerető.
Segíts édes istenem!
Mindig ugyan abba a hibába esem!
Változzak tán? Vagy ez vagyok én?
Ki macskamód dorombol, s ha kell, küzd a szerelem harcmezején?
De a csatának nincs győztesen,
Csomók, hézagok csúfítják, ez életem szőttese.
Egyik énem bohó, vággyal teli szabad lélek,
A másik józan, de gyenge, attól félek.
Alul marad, ha az éj közeleg,
S tán vissza sem tér legközelebb!
Segíts édes Istenem!
Mutass egy jelet, és én követem!
2007. 12. 23. 01: 45.
Fülöp Johanna
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: