(Élet a pasin túl) Lépések egy stresszmentesebb élethez

Ezt a verset Angelnek ajánlom. Hiszen nagyban közrejátszott a megihletésében 🙂 

 Robi már az állomáson várt rám. Megálltam vele szemben. Otthon lefürödtem, átöltöztem, összepakoltam a kis vállátáskámat a  legszükségesebb dolgokkal. Ismét adtam önmagam, ugyan is bordó lapnadrágot, kék indiai tunikát öltötem föl, szolidan sminkeltem, a homlokomra bindit ragasztottam, a hajamra bordó kendőt kötöttem. Egy darabig csak állt velem szembe.

Még mindig nem növesztette vissza a körszakállát, és valahogy így a legszívdöglesztőbb.

Nos, ez a szívdöglesztő pasi tett felém egy lépést, aztán még egyet. Istenem, milyen félénk volt. sak mosolyogtunk egymásra. Én sem tudtam mit szeretne, csak néztem rá. Végül félénken osolyogva odalépett, odahajolt hozzám és kaptam egy röpke csókot a számra. Elkerekedtek a szemeim. A szívem nekilódult. Te jó ég!

Elindultunk a kollégium felé. e előtte még kitértünk a pelikán parkba. Először nem tudtam, hogy miért.

-Igazából először senki sem érti, hogy miért viszem oda, és én miért szeretek odamenni – kezdte.

Mire odaértünk… rájöttem. Tele volt a park varjúval. A föld pedig feketéllett a levedlett tollaktól. yűjtögetni kezdtünk. Magam is elraktam egyet emlékbe.

Nagyon tetszett neki az öltözékem, ezt többször megemlítette. Örültem, hogy tetszem. Fura. Először megcsókol, utána bókol. Hajaj, Robi, Robi, te akarsz valamit.

A koleszban lepakoltunk, beszélgettünk. Közben találkoztam a szobatársával Gáborral, aki állítólag minden nap más nőt hozott fel, és folyton piszkálta Robit, hogy ő miért nem nőzik. És tessék, mire belép a szobába, egy nőt talál Robi ágyán. Hmmm. Na most piszkáld.

Sokáig nem maradtunk ott. Tizenegykor a főiskola klubjába voltunk hivatalosak, de előtte átmentünk abba a szobába, amit Robi felajánlott számomra alvás céljából. Mint kiderült abba a szobában Anna a volt barátnője lakott. Mi a szobatársa ágyán foglaltunk helyet. Valahogy othonosabb volt ez a szoba az előzőnél. Vajon miért? 🙂

Beszélgettünk, e még mindig nem árultam el, hogy pontosan mi a bajom. Jobbnak látam, ha nem említem meg, épp ma szakított velem a barátom. Nem akartam, hogy azt  higyje, ki akarom használni, vagy, hogy ha nincs ló, jó a szamár is. Én őszintén vele kartam lenni. Tudott már Tomiról, és azóta jobban bevetette magát. Talán rájött, hogy elveszíthető vagyok, és arra, hogy komolyan fontossá váltam a számára. Beszélgettünk, beszélgettünk, egyszercsak elkapta a karom és odahúzott. Hátal neki dőltem. Ö a hajamat simogatta, levette rólama  hosszú kendőt. A szívem zakatolni kezdett. Ölelt, simogatott. Azt hitem ezt már sosem fogom átélni vele kapcslatban. Hogy ilyen őszintén képes rá.

Csókokkal hintette az arcomat, az államat. Lassan megfordultam az ölében, most már a mellkasán feküdtem. Megcsókolt, és vetkőztetett. Hiányzott az ölelése, az íze, a csókja, az érintése, az illata. Minden. De tudtam, hogy most nem boynolódhatunk bele, ha egyszer félórán belül már máshol kell megjlennünk. Ezt ő is tudta.

A klubba belépve vittem a tekinteteket, Robi pedig büszkén ment előttem. Fizetett nekem egy kisvasászt, amjd bemutatott Violának és az ő barátainak. Kellemesen csalódtam, Viola nagyon rendes lány. Nyílt, barátkozó. Jót beszélgettünk.

-Tetszik, hogy egy lyen jó nő társaságában látnak – mondta mosolyogva Robi.

-Ezt most bóknak vegyem?

-Csak is.

 Időközben megjelent a szobatársa két barátja kíséretében. Velünk srégen ültek le. A srác, Gábor engem nézett. Fájdalmas, savanyú arccal. Ezt meg is jegyeztem Robinak.

-Lehet, hogy féltékeny – vigyorgott.

-De hát te mondtad, hogy mindig más nője van.

-De lehet, hogy azok fele ennyire sem néznek ki jól.

Lehet, hogy elpirultam. A klubban többen megnéztek, főként férfiak,. Robi pedig igencsak büszke volt. Annyi biztos, hogy az indiai öltözetben teljes mértékben kilógtam a tömegből, amit általában nem szoktam bánni. Természetesen most sem.

Éjfélkor zárt a kléub, de megbeszéltük, hogy iszunk tovább, legfeljebb kiülünk valahova. Nagynon jól éreztük magunkat.  székesegyház előtt söröztünk öten. Még sosem látam Robit ennyire felszabadultnak és boldognak. Már értettem miért szeret annyira Szhelyen lenni a barátaival. itt boldog és szabad. Jó volt nézni.

Az aznapi alkoholfogyasztásomnak köszönhetően eléggé szédültem. Szerintem már mindenki., mert igencsak hangosak voltunk.

Hajnali kettőkor kerültünk ágyba, természetesen együtt. Annyira magátólértetődő volt ahogy összeölelkeztünk, a szánk összeforrt, finoman kényeztettük, ingereltük egymást. Ott volt velem, megnyílt nekem. Őszintén, adakozóan, minden elvárás nélkül. Csak mi voltunk. Szeretkeztünk. Úgy szeretkeztünk, ahogy mindig is vágytam rá.

Méltóképpen kezdtem el ünnepelni a születésnapomat.

Ott volt velem a férfi, akit a másik felemnek tekintek, egyesültünk, odaadtunk magunkat, és nem csak azért mert test szükségleteink voltak. Hanem mert őszintén vágytunk a másikra. A másik igazi lényére. Jó volt magamban érezni, ahogy ott van és eljesen kitölt. Megcsókolt, harapdálta a nyakamat, magához ölelt.

Rá volt szükségem. Csak is rá. Tudta, hogy hol kell megérinténe, miként egye és mennyi ideig. Ahogy én is ismertem a testét, a reakcióit, a hangját.

Hosszasan szeretkeztünk a keskeny ágyon, a sötétben.

Nem szabad párhuzamot vonni egyik kapcsolat között sem, de őszintén mondom, zongorázni lehetett a különbséget Tomi és közte.

Míg Tomi inkább a saját gyönyörét kereste, addig Angel rám gondolt, és kiélvezte minden pillanatát. Nemtudom ki, hogy van vele, de nálam maga az aktus minimum 15 percig tart. Nos… Tomival talán 5-6 percig. Angel viszont… mondjuk úgy… fél háromkor feküdtünk le és háromnegyed négykörül bújtunk össze.     

Tulajdonképpen hálás vagyok Tominak. Mert ha ő nincs, akkor talán Angel soha nem ébred rá, hogy szeret és fontos vagyok neki.    

Mindig is itt volt az érzés, de tegnap hajnalban vált bennem a legerősebbé….

 Tomi szakított velem. Hirtelen ért. Mert semmi jelét nem mutatta annak, hogy nem érezné jól magát. De legalább lejött Sopronba és személyesen elmondta.

Indokok:

Ad1; Johanna, nem vagyok szerelmes beléd.

(Nyugi, én sem beléd)

Ad2; Túl nagy a távolság, rossz, hogy ilyen keveset találkozunk. Nekem ennél többre van szükségem.

Érdekes, mert valóban nem mutatta jelt annak, hogy valami nem gömbölyű. Igazából nem fáj, hogy vége, hiszen nem voltam szerelmes. Csak az fájt, hogy a születésnapom előtt egy nappal közölte. Ezért kezdtem el sírni. Váltottunk két puszit, ő ment az egyetem felé, én pedig vissza “dolgozni”  a boltba. Közben pedig zokogtam. Végig napszemüveg volt rajtam, még is lerít rólam, hogy mi a gond. Apám a parkolóban beszélgetett. Én egyetlen szó nélkül beszáguldottam az üzletbe. Apám utánam jött. Magához ölelt miután elmondtam mi a gond. Hozott egy üveg bort és egy literes kólát. mire megittam hat deci vadászt, már kezdtem jobban lenni és megeredt a nyelvem…

-Tulajdonképpen jó ez így. Lehet,hogy én szakítottam volna… különben is… kicsi a farka és hamar eldurran…

Apám majd meg szakadt a röhögéstől miközben beszéltem. Elkezdtem SMS-eket írni, nem akaratam egyedül lenni. Elsőként Lilunak pötyögtem….

“üdv ismét a singlik táborában. Szakítot velem. Nem szerelmes és keveset találkozunk. Ez van, amúgy is kicsi a farka és hamar elduran. Na most a félliter vadász beszél belőlem. Majd vigasztalódom Angellel, hétfőn hazajön. Este remélem leszel, szeretném kibeszélni ezt az egészet. Addig is jaszu!”

Utána Robinak írtam, hogy ráér e ma, mert nagyon ki vagyok készülve. Rámszakadt egy csomó minden. Egyszerűen jólesett volna egy baráti ölelés, beszélgetés. Először felhívni próbáltam, de ki volt kapcsolva.  Utána fogalmaztam meg az SMS-t. Rá félórára már csörgött is a telefonom. Ő hívott.

-Nagyon nagy a gond?

-Nem, csak összejött egy csomó minden.

-Az a gond, hogy Szhelyen vagyok, de, ha akarod, haza utazom.

-A világért se – tiltakoztam. – Miattam ne. Majd ha itthon lszel megbeszéljük.

-Biztos? Minden rendben lesz? – kérdezte. A hangja nagyon aggódó volt. Talán még nem is hallotam ilyennek.

-Igen. Biztos.

Lehet, hogy a hangom nem volt meggyőző, mert negyedórával később ismét csörgött a telefonom J. Robi felirattal.

-Szia, mondjad.

-Figyi Hanna. Ha nagyon odavagy gyere Szhelyre. Nem szeretném, hogy ez ugráltatásnak tűnjön. De van itt a koleszban egy szabad szoba is. Gyere le nyugodtan. Én is szeretnék veled találkozni.

Elmosolyodtam. Milyen kedves…

-Még átgondolom. Ha tudok is, akkor a 19:26sal megyek.

-Előtte jelezz – kérte.

-Rendben – mondtam és elbúcsúztunk.

Apám rámnézett.

-Ki volt az?

-Robi.

-És?

Lehúztam a maradék vadászomat. Mélyet sóhajtottam. Győzzön az első megérzés.

-Ma korábban elmegyek.

-Miért?

-Megyek Szhelyre….

Folytatása következik…  

 Mókás volt, az tény, de ugyan akkor még most is belepirulok, ha visszagondolok a jelenetre.

Tomival volt találkozóm. Elég borús volt az idő, én dupla pulcsiban mentem Szombathelyre. Az állomáson forró csókban forrtunk össze. Szeretek ölelkezni vele, akár nyílvános helyen, akár elbújva. Mikor szétváltunk, kézen fogott és lemosolygott rám.

-Arra gondoltam elmehetnénk fagyizni. Vagy neked túl hieg van hozzá?

-Nem. Tulajdonképpen nem.

-Akkor jó – mosolygott és kinyitotta a kocsi felém eső ajtaját. Igazi glállovag.

Meglepetésemre Kőszege mentünk egy Ibrahim nevű étterembe, ahol, elmondása szerint nagyszerű fagylaltkelyheket lehet enni. Nagyon tetszett a hely, a külső helységben, ahol ültünk, rá lehetet látni a régi várfalra, mely anno körülölelte Kőszeg városát. Nagyon tetszett minden, ami történt. Tomi is nagyon figyelmes volt, folyamatosn beszélgettünk, kivéve, mikor csókolóztunk.

Pár órával később mentünk el hozzájuk, ahol képeket nézegettünk a laptopon, zenét hallgattunk.

Ekkor felnéztem rá, ő pedig megcsókolt. Lassan, gyengéden, csábítóan, olyan módon, amibe az ember lánya beleremeg.

Hátra döntött, maga alá vont és kezdődött a csábítás. Levette a pulcsimat, amjd az ölébe emelt. Lebontottam a hajamat, ő pedig szétterítette a hátamon.

-Annyira szép így kibontva  hajad – nézett fel rám.

Én elpirultam.

Lehúzta rólam a ruhákat. Most már nem éreztem túl gyorsnak a dolgot, csak az volt a gond, hogy túl fáradt volt, ezért sajnos nem jött össze. Sűrűn bocsánatot kért tőlem.

-Ilyen nem szokott előfordulni.

Pedig nem kellett volna elnézést kérnie. Volt már dolgom hasonló helyzetel. Tudom, hogy ez megesik, ha a férfi túlhajszolja magát, bosszút áll a teste.

-Inkább nézzünk meg egy filmet.

Én belementem. Bebújtunk a takaróba. A film huszadik percében elaludt mögöttem kezét a derekamon pihentetve. Jó volt hátranézni és létni, ahogy alszik.

Ekkor kopogtatta, én pedig összerezzentem. Gondoltam nem szólok semmit, hátha elmegy. De nem ment. Inkább bátorításnak vette, mert nyílt az ajtó.

-Van itt valaki? – szólt egy számomra idegen féfihang.

Még szép, hiszen ment a film és az erősítő, de még mindig nem szóltam semmit, inkább bújtam a takaró alá. Ekkor Tomi felébredt. 

-Szia apa – szólt Tomi rekedten. – Most nem vagyok egyedül.

Az emeletes ágy létrájának fokain át szembenéztem a családfővel. Ő csupán a szemeimet láthatta, mert orrig rántottam a plédet, de egyértelmű volt, hogy ruhátlan vagyok.

Ad1; akkor nyílván fálollok és bemutatkozom neki.

Ad2; Tomi félig-meddig ki volt takarózva, és a csípője látán üvöltött róla, hogy meztelen.

-Bocsánat – mondta mosolyogva a férfi és kihátrált a szobából.

Tomi magához ölelt.

-Elaludtam?

-Igen. De csak fél órára – mondtam.

-Ígérem, hogy legközelebbre kialszom magam.

A jövő pénteket beszéltük meg. Akkor ott is alszom, így lesz időnk mindenre. De még mindig éreztem, ha személyesen be leszek mutatva az apjának, olyan vörös leszek, mint a rák!

 Megvan a szombati találkozó. Váratlanul ért Tomi üzenete, ugyan is kivételesen “emberi időben”, este, háromnegyed hétkor csipogott a telefonom éjjel féltizenkettő helyett. Éppen a szoláriumba készültem befeküdni. Apám és anyám valami magnetikus szemkezelése járnak egy szoláriumba. Apám rávett, hogy amíg tart a kezelés (ez lazán fél óra), heveredjek már be hat percre a barnítógépbe, mert már csak a vöröskereszt hiányzik a hátamra, és már vijjoghatok is, mint a mentőautó! Mondhatom szép. Már ő is piszkál? Inkább örüljön, hogy fehérbőrű vagyok. Igazából csak annyi a problémám ezekkel a gépekkel, hogy idegesen remegnek a szemizmaim. Tudom, hogy nem szabad kinyitni őket az UV fényben, és pont emiatt a tilalom miatt görcsölök.

Tomi drága ráérdeklődött mi van velem, hogy telt a napom, szokás szerint ő is kicsit mesélt. Megkérdeztem tőle mikor jön haz, majd meztelenre vetkőztem és beheveredtem a gépbe. Mire végig görcsöltem a hat percet, és a kellemes női hang tájékoztatott: “A napozási idő véget ért, reméljük kellemesen érezte magát.” már meg is érkezett a válasz.

“Szombat reggel. Délután átjönél hozzám? Nagyon örülnék neked. :-)”

Tud valaki ennek ellent mondani? De még sem feleltem azonnal. Csupán ma reggel pötyögtem neki hajanlban Szárföldről, ahol apám reggelizett.

Csütörtök van és ismét áruért mentünk. Hajnali négy órás keléssel. Brrrr. Útközben elmeséltem neki, hogy tegnap találkoztam Gáborral, és könnyűszívvel, mosolyogva integettem neki. Ő pedig ugyan olyan üdvözült mosollyal vissza. És semmi rossz, vagy keserű dolog nem mozdult meg bennem. Miért haragudjak? Azóta csak jobbak és jobbak jöttek, most boldog vagyok. Igazság szerint jó volt látni, hogy mosolyog. Őszintén mondom, hogy tavaj VOLT fesztivál óta nem láttam mosolyogni. Mindig búval baszott volt, vagy nagyon komoly. De most őszintén mosolygott és integetett vissza, mielőtt beült volna a kocsiba. Szívese beszélgettem volna vele, hogy miként alakult az élete, hogy érzi magát, de papám ott sündörgött körülöttem, és tudom, hogy ő még mindig isznyúan fúj Gáborra. Annak is eljön az ideje, hogy mi újra beszélgessünk. Tudom jól.

-Én is találkoztam vele a Fertőn. Mi épp mentünk ki Csabival a nyelvre horgászni, ő pedig jött be a barátnőjével és egy másik párral. Kicsit beszélgettünk. A horgászatról. Komolyan mondom Majci, az a leány úgy meg van hízva, hogy az valami félelmetes. Fürdőruhában volt, fel kötött a derekára egy strandkendőt, amire szó szerint ráfolyt a háj. A lábai pedig… hajaj. Az a tipikus tuskó lábai vannak. Bokája egy szem sincsen. Jön a vastag comb, valahol felsejlik a térde, majd ugyan olyan vastagon folytatódik a lábszár és aztán jön a lábfej. Huh. Kicsit sajnálom.

Sejtettem mire gondol. Mikor összejöttek, Judit, ha nem is vékonyabb nálam, de nyílván formásabb volt. De most… én is láttam már, és megnyugodtam, hogy én enyire nem eresztettem el magam, még Gábor mellett sem. Vagy nem vagyok olyan hízékony, vagy azért figyeltem. Mindig mondta, hogy ne hízzak meg bálnamód, de nádszál vékony se legyek. Akkor most mi van? Lehet, hogy őt is piszkálja, mert apám még hozzáfűzte…

-És már megint semmi életkedv nem volt bennük.

“Könyörgöm, akkor szakítsanak! Ez így nem élet, én már csak tudom” De most őszintén, nem azért mondom, hogy legyen vége, mert nekem az olyan jól esne. Nyílván némi elégtételt éreznék, de ezzel csak mérgezik egymást és magukat. Tapasztalatból mondom. Anyám erre azt mondta, hogy ” ez egy kölcsönös megállapoáson alapuló apcsolat lehet, ahol mind a ketten el vannak kényelmesedve”. Azért persze majd szépen beleőrülnek, gondoltam akkor.

-Nem értem miért vannak még együtt – mondtam végül apunak a kocsiban.

Vállat volt – Én sem. De ez tipikusan az a nő, aki, ha szül egy gyereket, akkora lesz, mint a szélső ház, a Gábor pedig amjd leshet, hogy lefogyjon. “Beszóltál?” csett egy pofon, a faszi pedig elterül.

Ezen elnevettük magunkat, de mind a ketten éreztük, hogy van benne igazság.Nem tudom meddig fogja még bírni. Tőlem is máshová menekült, mikor már ne volt jó a kapcsolat, de oké, ebbe Judit is közrejátszott. Ez nyílvánvaló. Lehet, hogy tegnap rádöbbent, milyen jó bőr vagyok is valójában? Mert azért azt nem tagadhatom, és ő sem, hogy, ahogy ott söpörtem a bolt előtt, ő pedig ment az autóhoz, végigmért. Én is őt. De míg ő elveszíti a tartását (mert ismét előre eső vállakkal és kidugott hassal masírozott ingben-nyakkendőben-aktatáskával, szóval bizniszszerkóban), addig én visszanyerem régi formámat. A tartásom megmaradt, egyenes háttal támaszkodtam a  seprüre ahogy integettem. A melleim formásak, a hasam lapos, a derekam vékony, csípőm nőiesen gömbölyű a fenekem izmos, a combjaim hosszúak, és ahogy apám mondta, kezd izmosodni a vádli is a sok magas sarkúban való egyensúlyozástól. Egyszó  mint száz, szép, nőies alakom van.

Minden nőben meg lehet találni a szépséget. Valamit ő is átott Juditban, és valamiért elmenekült mellőlem, amit nála megtalált. De még is, ahogy elnézem olykor őket, egy szikrányi szerelmet sem érzékelek, vagy azt a vonzalmat, ami köztünk pattogott az utolsó pillanatokig egymás kezét fogva, vagy azt, amit a tavaji VOLT fesztiválon érzékeltem köztük egymásba kapaszkodva. Eltűnt, mintha elfújta volna a téli hideg szél. Nincs már. Csak kompromisszumok, megszokás és rutin.

Míg én…. nos… ismerkedem Tomival, kerülgetjük, tapogatjuk egymást, összefűzott ujakkal sétálunk és én mindenen képes vagyok elpirulni, mert zavarba hoz azzal, ahogy rámnéz, amit, és ahogyan mondja. Udvarol. És talán Gábor óta senki sem udvarolt nekem igazán. Most élvezem. És várom a hétvégét, hogy végre odabújhasak Tomihoz. 

 Hármasra sikerült leszigorlatozni 🙂 Ennek is nagyon örülök. Méghozzá annyira, hogy mikor megvolt az eredményhírdetés, majdnem pároslábbak kezdtem el ugrándozni, de kultúráltam magam, legalább, amíg a teremben tartózkodtam. Utánna már a keblemre öleltem az egész világot!

Amúgy is kész vagyok. A hormonjaim fel vannak lázadva. Éreztem, hogy ez lesz. Ugyanis abba hagytam a fogamzásgátló szedését. Miután kiürül a szervezetemből, minden a duplájára fog nőni. A görcseim, az agresszióm, a hangulatingadozás és persze nem utolsó sorban a libidóm. Igazából azt érzékelem napról napra. Egyre inkább sűrget. ELÉGÍTS KI!!!!! MOST!!!! AZONNAL!!!! Követelődzik a kis mocsok.

Elméletileg hétvégén Tominál alszom. Nem kell mindenáron szeretkezni, de ha összejön, akkor csak is este, fürdés után engedem szabadjára a vágyaimat. Napok óta küzdök a hormonjaim ellen. Ha lefekszem vele, akkor még úgy sem engedem el a bennem szunnyadó vadállatot. Ismerem magam, elsőnek mindig a kis viszafogott énem mutatkozik meg.

“Bánj velem finoman. Óvatosan. Csak gyöngéden érj hozzám.”

Másodjára már úgy is tudom, hogy bevadulok, ismerem annyira magamat. De egy dolgot még megrendeltem. Csak is akkor találkozzunk a hétvégén olyan címszóval, hogy aludjak ott, ha nem lesz semmi probléma abból, hogy zeretkezünk. Ha senki se sérül, főként lelki sérülésekre gondolok.

 Az éjjel Gáborral álmodtam. Fogalmam sincs pontosan, hogy jutott eszembe és miért, de még is vele találkoztam. Az egész cselekmény alatt baráti aggódást éreztem, semmi mást.

Az Interspárban lépett oda hozzánk egy kisebb társasággal. Kicsit félszegen köszönt, le volt lombozva. Hozzám állt a legközelebb, így főként én kommunikáltam vele. Megkérdeztem hogy van, hgy érzi magát. És, hogy hogy van Judit.

-Vége – mondta ő. A padlót nézte.

-Óh. Sajnálom.

Próbáltam együttérző lenni, ez többé-kevésbé sikerült is.

Ezek után újabb jelenet. A barátraimmal szórakozom, majd elindulok hazafelé. Már besötétedett, a jólismert útról valamiért letérve, a háztömb másik odalát választom. Végül kiderült, hogy mi vezetett oda. Gábor állt, eléggé instabilan a járdán, kezében magnetofonnal. Láttam rajta, hogy nagy részeg, ésnem akartam, ogy hülyeséget csináljon. Rávetettem magam, mielőtt még a szájához emelte volna a hangosbeszélőt.

-Ne. Ne csináld.

-De igen. Azt akarom, hogy tudja – erősködött.

Onnantól kezdve tudtam kihez akart beszélni. Judithoz. De nem haytam. Kitéptem a kezéből a magnetofont. Nem hagyhattam, hogy bajba kerüljön, egyszerűen vigyáznom kellett rá. Össze volt törve. Én tartotam a hóna alá nyúlva. Lógott a feje, motyogott. És nem tudtam pontosan mit kezdjek vele.

Álmomban össze-vissza církáltam vele a környéken. El oltam fáradva már.

Mikor felébredtem, még mindig fáradt voltam és kétségbeesett. Mihez kezdjek veled? Ezzel a gondolattal tértem magamhoz.

Örültem, hogy kiderült, csupán egy álom volt. De egész nap ott motoszkált a fejembem, hogy miért álmodhattam ezt? Mit akartak nekem üzenni ezáltal a fentiek? Történt valami vele? Vagy történni fog? Anyám megnyugtatott, hogy ez csak álom, lépjek tovább. Bár a számmisztikám által egyenesen vonalban vagyok a fentiekkel, csak tanuljam meg értelmezni a kapott információt. Ő is érzi, hogy valami nem stimmel Gáborral. Boldogtalan.    

Lilu is mondogatta, hogy ez csak álom. DE milyen érdekes, hogy amint egyenesbe jön az életem és boldog vagyok egy sráccal, előbb-utóbb Gáborral álmodom, és kicsit összezavarodom. Felejtsem el ezt az álom ügyet, és éljek a jelenben.

Valóban jó tanács, de egy dolog különbözőtt az eddigi álmoktól. MOst már nem szerelmet, vágyat, csalódást éreztem iránta. Hanem baráti aggódást. Azt, hogy rám számíthat, és támogatni szeretném.

A sorsra bízom. Szeretnék vele újra beszélőviszonyba lenni. Ha úgy kell történnie, akkor biztosan találkozunk lyan körülmények között, hogy nyugotan tudunk beszélgetni. Semmi zavaró tényező, mint zaj, hangos zene, barát, barátrnő, csak  mi ketten. Igazából kíváncsi vagyok mi van vele, hogy van, miként alakult az élete. Nem szeretek haragban lenni senkivel. És így, hogy Angel által mehtapasztaltam, ő mit érezhetett nálam és miért menekült el, sokkal inkább szeretném vele felvenni vele ismét a kapcsolatot. De már csupán, mint egy barűttal, vagy ismerőssel. Majd hozza az élet.

Első sorban Tomival szeretnék végre találkozni. Szerdán láttam utoljára, mikor Budapesten elkísért az Országos Levéltárba beiratkozni. Szép nap volt. Végig jártuk a Margitszigetet. Szeretnék ismét elmenni oda, lehetőleg vele.

Megbeszéltük, hogy a hétvégén nála alszom. Ha nem is megyek bele a szeretkezésbe, legalább jobban megismerem és több időt öltök vele. De vágyom is rá. Hazafelé a vonaton majdnem rámásztam. Nála is rezgett a léc, alig voltak a szerelvényen. De csak leálltunk. Egyszerűen kívánjuk egymást. Hagyni fogom, hogy ő kezdemányezzen, csábítgasson, hogy érezze, ő irányít. De a végső döntés az enyém.