Álmok és a valóság

 Az éjjel Gáborral álmodtam. Fogalmam sincs pontosan, hogy jutott eszembe és miért, de még is vele találkoztam. Az egész cselekmény alatt baráti aggódást éreztem, semmi mást.

Az Interspárban lépett oda hozzánk egy kisebb társasággal. Kicsit félszegen köszönt, le volt lombozva. Hozzám állt a legközelebb, így főként én kommunikáltam vele. Megkérdeztem hogy van, hgy érzi magát. És, hogy hogy van Judit.

-Vége – mondta ő. A padlót nézte.

-Óh. Sajnálom.

Próbáltam együttérző lenni, ez többé-kevésbé sikerült is.

Ezek után újabb jelenet. A barátraimmal szórakozom, majd elindulok hazafelé. Már besötétedett, a jólismert útról valamiért letérve, a háztömb másik odalát választom. Végül kiderült, hogy mi vezetett oda. Gábor állt, eléggé instabilan a járdán, kezében magnetofonnal. Láttam rajta, hogy nagy részeg, ésnem akartam, ogy hülyeséget csináljon. Rávetettem magam, mielőtt még a szájához emelte volna a hangosbeszélőt.

-Ne. Ne csináld.

-De igen. Azt akarom, hogy tudja – erősködött.

Onnantól kezdve tudtam kihez akart beszélni. Judithoz. De nem haytam. Kitéptem a kezéből a magnetofont. Nem hagyhattam, hogy bajba kerüljön, egyszerűen vigyáznom kellett rá. Össze volt törve. Én tartotam a hóna alá nyúlva. Lógott a feje, motyogott. És nem tudtam pontosan mit kezdjek vele.

Álmomban össze-vissza církáltam vele a környéken. El oltam fáradva már.

Mikor felébredtem, még mindig fáradt voltam és kétségbeesett. Mihez kezdjek veled? Ezzel a gondolattal tértem magamhoz.

Örültem, hogy kiderült, csupán egy álom volt. De egész nap ott motoszkált a fejembem, hogy miért álmodhattam ezt? Mit akartak nekem üzenni ezáltal a fentiek? Történt valami vele? Vagy történni fog? Anyám megnyugtatott, hogy ez csak álom, lépjek tovább. Bár a számmisztikám által egyenesen vonalban vagyok a fentiekkel, csak tanuljam meg értelmezni a kapott információt. Ő is érzi, hogy valami nem stimmel Gáborral. Boldogtalan.    

Lilu is mondogatta, hogy ez csak álom. DE milyen érdekes, hogy amint egyenesbe jön az életem és boldog vagyok egy sráccal, előbb-utóbb Gáborral álmodom, és kicsit összezavarodom. Felejtsem el ezt az álom ügyet, és éljek a jelenben.

Valóban jó tanács, de egy dolog különbözőtt az eddigi álmoktól. MOst már nem szerelmet, vágyat, csalódást éreztem iránta. Hanem baráti aggódást. Azt, hogy rám számíthat, és támogatni szeretném.

A sorsra bízom. Szeretnék vele újra beszélőviszonyba lenni. Ha úgy kell történnie, akkor biztosan találkozunk lyan körülmények között, hogy nyugotan tudunk beszélgetni. Semmi zavaró tényező, mint zaj, hangos zene, barát, barátrnő, csak  mi ketten. Igazából kíváncsi vagyok mi van vele, hogy van, miként alakult az élete. Nem szeretek haragban lenni senkivel. És így, hogy Angel által mehtapasztaltam, ő mit érezhetett nálam és miért menekült el, sokkal inkább szeretném vele felvenni vele ismét a kapcsolatot. De már csupán, mint egy barűttal, vagy ismerőssel. Majd hozza az élet.

Első sorban Tomival szeretnék végre találkozni. Szerdán láttam utoljára, mikor Budapesten elkísért az Országos Levéltárba beiratkozni. Szép nap volt. Végig jártuk a Margitszigetet. Szeretnék ismét elmenni oda, lehetőleg vele.

Megbeszéltük, hogy a hétvégén nála alszom. Ha nem is megyek bele a szeretkezésbe, legalább jobban megismerem és több időt öltök vele. De vágyom is rá. Hazafelé a vonaton majdnem rámásztam. Nála is rezgett a léc, alig voltak a szerelvényen. De csak leálltunk. Egyszerűen kívánjuk egymást. Hagyni fogom, hogy ő kezdemányezzen, csábítgasson, hogy érezze, ő irányít. De a végső döntés az enyém.