Lassan felenged a jég

 Megvan a szombati találkozó. Váratlanul ért Tomi üzenete, ugyan is kivételesen “emberi időben”, este, háromnegyed hétkor csipogott a telefonom éjjel féltizenkettő helyett. Éppen a szoláriumba készültem befeküdni. Apám és anyám valami magnetikus szemkezelése járnak egy szoláriumba. Apám rávett, hogy amíg tart a kezelés (ez lazán fél óra), heveredjek már be hat percre a barnítógépbe, mert már csak a vöröskereszt hiányzik a hátamra, és már vijjoghatok is, mint a mentőautó! Mondhatom szép. Már ő is piszkál? Inkább örüljön, hogy fehérbőrű vagyok. Igazából csak annyi a problémám ezekkel a gépekkel, hogy idegesen remegnek a szemizmaim. Tudom, hogy nem szabad kinyitni őket az UV fényben, és pont emiatt a tilalom miatt görcsölök.

Tomi drága ráérdeklődött mi van velem, hogy telt a napom, szokás szerint ő is kicsit mesélt. Megkérdeztem tőle mikor jön haz, majd meztelenre vetkőztem és beheveredtem a gépbe. Mire végig görcsöltem a hat percet, és a kellemes női hang tájékoztatott: “A napozási idő véget ért, reméljük kellemesen érezte magát.” már meg is érkezett a válasz.

“Szombat reggel. Délután átjönél hozzám? Nagyon örülnék neked. :-)”

Tud valaki ennek ellent mondani? De még sem feleltem azonnal. Csupán ma reggel pötyögtem neki hajanlban Szárföldről, ahol apám reggelizett.

Csütörtök van és ismét áruért mentünk. Hajnali négy órás keléssel. Brrrr. Útközben elmeséltem neki, hogy tegnap találkoztam Gáborral, és könnyűszívvel, mosolyogva integettem neki. Ő pedig ugyan olyan üdvözült mosollyal vissza. És semmi rossz, vagy keserű dolog nem mozdult meg bennem. Miért haragudjak? Azóta csak jobbak és jobbak jöttek, most boldog vagyok. Igazság szerint jó volt látni, hogy mosolyog. Őszintén mondom, hogy tavaj VOLT fesztivál óta nem láttam mosolyogni. Mindig búval baszott volt, vagy nagyon komoly. De most őszintén mosolygott és integetett vissza, mielőtt beült volna a kocsiba. Szívese beszélgettem volna vele, hogy miként alakult az élete, hogy érzi magát, de papám ott sündörgött körülöttem, és tudom, hogy ő még mindig isznyúan fúj Gáborra. Annak is eljön az ideje, hogy mi újra beszélgessünk. Tudom jól.

-Én is találkoztam vele a Fertőn. Mi épp mentünk ki Csabival a nyelvre horgászni, ő pedig jött be a barátnőjével és egy másik párral. Kicsit beszélgettünk. A horgászatról. Komolyan mondom Majci, az a leány úgy meg van hízva, hogy az valami félelmetes. Fürdőruhában volt, fel kötött a derekára egy strandkendőt, amire szó szerint ráfolyt a háj. A lábai pedig… hajaj. Az a tipikus tuskó lábai vannak. Bokája egy szem sincsen. Jön a vastag comb, valahol felsejlik a térde, majd ugyan olyan vastagon folytatódik a lábszár és aztán jön a lábfej. Huh. Kicsit sajnálom.

Sejtettem mire gondol. Mikor összejöttek, Judit, ha nem is vékonyabb nálam, de nyílván formásabb volt. De most… én is láttam már, és megnyugodtam, hogy én enyire nem eresztettem el magam, még Gábor mellett sem. Vagy nem vagyok olyan hízékony, vagy azért figyeltem. Mindig mondta, hogy ne hízzak meg bálnamód, de nádszál vékony se legyek. Akkor most mi van? Lehet, hogy őt is piszkálja, mert apám még hozzáfűzte…

-És már megint semmi életkedv nem volt bennük.

“Könyörgöm, akkor szakítsanak! Ez így nem élet, én már csak tudom” De most őszintén, nem azért mondom, hogy legyen vége, mert nekem az olyan jól esne. Nyílván némi elégtételt éreznék, de ezzel csak mérgezik egymást és magukat. Tapasztalatból mondom. Anyám erre azt mondta, hogy ” ez egy kölcsönös megállapoáson alapuló apcsolat lehet, ahol mind a ketten el vannak kényelmesedve”. Azért persze majd szépen beleőrülnek, gondoltam akkor.

-Nem értem miért vannak még együtt – mondtam végül apunak a kocsiban.

Vállat volt – Én sem. De ez tipikusan az a nő, aki, ha szül egy gyereket, akkora lesz, mint a szélső ház, a Gábor pedig amjd leshet, hogy lefogyjon. “Beszóltál?” csett egy pofon, a faszi pedig elterül.

Ezen elnevettük magunkat, de mind a ketten éreztük, hogy van benne igazság.Nem tudom meddig fogja még bírni. Tőlem is máshová menekült, mikor már ne volt jó a kapcsolat, de oké, ebbe Judit is közrejátszott. Ez nyílvánvaló. Lehet, hogy tegnap rádöbbent, milyen jó bőr vagyok is valójában? Mert azért azt nem tagadhatom, és ő sem, hogy, ahogy ott söpörtem a bolt előtt, ő pedig ment az autóhoz, végigmért. Én is őt. De míg ő elveszíti a tartását (mert ismét előre eső vállakkal és kidugott hassal masírozott ingben-nyakkendőben-aktatáskával, szóval bizniszszerkóban), addig én visszanyerem régi formámat. A tartásom megmaradt, egyenes háttal támaszkodtam a  seprüre ahogy integettem. A melleim formásak, a hasam lapos, a derekam vékony, csípőm nőiesen gömbölyű a fenekem izmos, a combjaim hosszúak, és ahogy apám mondta, kezd izmosodni a vádli is a sok magas sarkúban való egyensúlyozástól. Egyszó  mint száz, szép, nőies alakom van.

Minden nőben meg lehet találni a szépséget. Valamit ő is átott Juditban, és valamiért elmenekült mellőlem, amit nála megtalált. De még is, ahogy elnézem olykor őket, egy szikrányi szerelmet sem érzékelek, vagy azt a vonzalmat, ami köztünk pattogott az utolsó pillanatokig egymás kezét fogva, vagy azt, amit a tavaji VOLT fesztiválon érzékeltem köztük egymásba kapaszkodva. Eltűnt, mintha elfújta volna a téli hideg szél. Nincs már. Csak kompromisszumok, megszokás és rutin.

Míg én…. nos… ismerkedem Tomival, kerülgetjük, tapogatjuk egymást, összefűzott ujakkal sétálunk és én mindenen képes vagyok elpirulni, mert zavarba hoz azzal, ahogy rámnéz, amit, és ahogyan mondja. Udvarol. És talán Gábor óta senki sem udvarolt nekem igazán. Most élvezem. És várom a hétvégét, hogy végre odabújhasak Tomihoz.