Angelnek

Álmomban táncolunk

Szeretnék szavakba önteni mindent, amit érzek.

Hol nevetek, máskor, pedig vérzek.

Elmondanám minden örömöm, és mitől félek,

S, bár haragszom, könnyem nem a bánattól érnek.

Miért lebegek, miért nevetek, mikor látlak?

S miért remeg a gyomrom, mikor várlak?

Miért öltözik aranyba, ibolyába minden?

Keresem a választ, pedig nincsen.

Láncok nélkül, szabadon szállva,

Hozzád bújva megszűnik minden lárma.

Kezem a kezedben, szíved ritmusát hallgatom,

A halk ritmusra, magam álomba ringatom.

Lassan elhagyom a valóságot,

S csillagok közt, egy álmot látok.

Ha eljön az éj, akkor érsz hozzám újra,

A sötétség szívében táncolunk összebújva.

Itt nincsenek szerepek, önmagunk vagyunk,

Álmunkban mindent maguk mögött hagyunk.

Arcom az arcodhoz simul, kezem pihen a válladon,

Milyen kár, hogy csupán álmodom.

Mosolygok boldogan, mikor szemembe nézel,

Néma ritmusra ringunk, mit nem hallasz, csupán érzel.

Tudom, hogy álom, én még is elhiszem,

S kapkodok utána, mint fuldokló a levegőért, ha fent van a felszínen!

De nem félek, már nem, mert, ha ébren, a meghitt csendben nincs is egymáshoz szavunk,

Álmunkban, a sötétség szívében, újra és újra táncolunk.

A szerelem éltet minden hajnalon,

S, hogy ugyan ezt látom az arcodon!

2008. április. 25. 14:30

Fülöp Johanna