2008. július. 2-án kezdetét vette a 16-ik VOLT fesztivál. Sopron városát, mint minden évben egyszer, négy napon át, elözönlötte a fesztiválozók színes áradata.
A vasútállomás várótermébe lépve az embernek már is fesztivál hangulata támadt, az 
aluljáróból és a peronokról behömpölygő tömeg, a padokon ücsörgő és az állomás előtti zöldövezetben piknikelő fiatalok láttán.
A városban sétálva azonal kitalálható volt, hogy ki az aki bulizni jött, és nem csak a karszalag miatt, amely idén a szokott műanyag helyett szőtt, puha anyagból készült, hanem a változatos élestsítus és az azt tükröző öltözködés is árulkodó volt.
Barátnémmal késő délután indultunk fel a kempingbe. Hatalmas megkönnyebbülés volt leszállni a túlzsúfolt buszról, és követni az erdőben kialakított túristaösvényen a többi fesztiválozót. Szokatlanul gyorsan váltotuk meg karszalagunkat, és már bele is vetettük magunkat a tömegbe. Ahogy haladtunk, minden szinpadról más és más stílusú zene szólt. Punk, rock, raggi, rap, alternatív, népzene és még sokan mások, egyszóval mindenki megtalálta a magának való szórakozást. 
Az első nap Bikini, Roy Paci & Aretuska szórakoztatta az embereket a nagyszínpadon, de tömegek várták a huszonegy órától fellépő Kispál és a Borz, valamint az őt követő Tankcsapdát. Ugyan ekkora lelkesedést váltott ki Junkies, Edda, Zorall, Balkan Fanatic és Copy Con is.
Étellel, itallal a Tercia étteremlánc hatalmas sátra és sok kis gyorsbüfé látta el a sátorozók és ingázók hömpölygő tömegét. Favoritkánt a sültkolbász, a hal és főként 
a sör szerepelt az étlapon, természetesen a fesztivált támogató márkából. 🙂
Második nap Magna Cum Laude, Zanzibár, KFT, Heaven Street Seven szolgáltatta a talpalá valót. Hatalmasat tomboltak az emberek a Beatrice másfél órás koncertjén, ahonnan sajgó végtagokkal, kifuladva és verítékben úszva távoztunk. Az esti főatrakció pedig az USA-ból érkező rap banda, a Cypress Hill volt, akik ismételten hatalmas tömeget mozgatak meg.
A fesztivál szervezői hasionlóan nagy létszámú látogatót vártak, mint a tavalyi Prodigy koncertre, és a jelek szerint még túl is lépték a bűvös hetvenezres számot.
Már a második nap orra lehetett bukni az élő terepakadályokon, magyarul, a földön megpihenő, vagy épp ájult fesztiválozókon.
A harmadik napra már éreztük magunkon az éjszakázás, a táncolás, az ugrálás, és a hangos éneklés káros hatásait, de nem adtuk föl. A késő délutáni megérkezés után utunkat egy budapesti teaház sátra felé vettük. Alkalmunk volt kipróbálni a vizipipázást, s mindemellé az alma aromás élvezet mellé két ajándék teával is megleptek minket.
A füstölés után éppen, hogy odaértünk a Quimby koncert felére, amit a nagyszínpadon a Manu Chao követett. A keményebb ritmust kedvelőknek a Kalapács szolgáltatta a talpalá valót az MTV Headbangers Ball Arénában, akiket a Kowalsky Meg a Vega követett, az aznapi koncertezést pedig a Kiscsillag együttes zárta.
A negyedik, azaz az utolsó nap már mindenki érződött, a darabos mozgás, a karikás, véreres szemek, a rekedt hang és fájó végtagok tünetei minket is elértek. Úgy vonultunk fel a kempingbe, akár a sereg, mely utolsó csajátára készül,; ki dalolva, más 
csak kullogva megadóan beletörődve a sorsába – ismét bulizni kell!- de álltuk a sarat.
Ugráltunk Lordon, menekültünk Moby Dickről, átvettük a raszták laza életérzését a Ladánybene 27 koncertjén, majd késői vacsoránkat elfogyasztva a távolból hallgattuk a Vad Fruttikat az MR2 Petőfi színpadán. Főatrakcióként a nagyszínpadon huszonhárom órától a The Offsprings zenélt. Az utolsó napra több fekvő embert láttunk, mint táncolót, a fűben szanaszét hevertek a műanyag söröskorsók, ételmaradékok, ruhadarabok, és nem messze tőlük a hozzájuk tartozó alkoholmámorban hempergő fesztiválozók.
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: