(Élet a pasin túl) Lépések egy stresszmentesebb élethez

Az Egyetlen…

 


Az Egyetlen…


 


Vak sötétben égő fáklya,


Világítótornyok őrző lángja.


Láng, mely megperzsel, ha hozzá érek,


Mint tűzbe röppent pillangó, porrá égek.


Sajog a folt, a forró máglya,


Lángol ruhám, hajam, szavam a szélben szállva,


Messzire jut, mint a hamu, mi marad utánam,


Mert örvénylő tűzként emészt a saját vágyam.


De újra és újra feléledve,


Fejem megrázva kezdek új menetbe.


Hiába fáradok, fel nem adhatom,


Élvezem minden percét, nem tagadom.


Ha perzsel, ha csókol, ha rám tekint,


Engem az otthon melege hevít.


Megéri a fájdalmat? Kérdem…


De, ha megérint, tudom, nincs mitől félnem.


Ő az Egy, az erő, a minden,


S visszaadja a reményt, ha hitem már nincsen.


 


2008. július 17. 22:33


Fülöp Johanna




2008.júli.16.

 Kedves Dreja!


Igazad van. Lehet, hogy valóban nekünk kellene viszafognunk magunkat, hogy NŐNEK nézzenek minket. De ehhez persze nem kell üresfejű babává válnunk, csupán egy picit kell visszafogottabbá válnunk. Több segítséget kérni a másik nemtűl, és nem azt mutogatni, hogy én csak azért is meg tudom oldani a fenálló problémát (értem ezt most magamra).


Mióta elengedtem magam, és nem játszom a “faszagyereket”, azóta már többször elpirultam, amit régen ritkán tettem. Bár mostanában legszívesebben lebújnék a recepciós pult alá, mikor egy-egy jóképű férfivendég megnéz, rám mosolyog, vagy szemezni próbál. Vagy kiráz a hideg, vagy füligvörösödöm, és ha tehetem, bemenekülök az irodába.


Nem tehetek róla, azt hiszem ez egy darabig még fent fog állni. Mármint, hogy nem kívánom annyira a másik nem közelségét. Hiányzik a testiség, de ha közekerülök hozzá, elfog a rosszullét. Ez vajon mitől lehet? Lelki? Pszichés? Vagy? Áááááhh. 


Várakozás

 Igazad van Csokibogár, és köszönöm a támogató szavakat. Igazán jólesnek, hogy valaki itt is tartja bennem a lelket.


Odáig eljutottam, hogy elfogadom magamat, mert nem az a típus vagyok, aki meg tudná játszani magát. Szerencsére egész napra lefoglal a gyakorlati munkám, nem érk rá ostobaságokon rágódni. De, ha kiszabadulok a Lővér Hotelből…. hujuj, kicsit maga alá temet a depi. Ráadásul ma végig esett. Mikor munkába mentem, és mikor jöttem haza.


A meló érdekes, nagyjából azzal foglalozom, amivel szerettem volna. Kiraktak a frontvonalba, azaz, én veszem fel a telefont, csekkolom az érkező vendégeket, és átkapcsolok másik vonalra. Elegens a környezet is, nem panaszkodhatom.


A munkatársak érdekesek. Igazából csak a lányokkal van olykor egy kis nézeteltérésem, de nem vészes, egyszerűen bólogatni kell, egyetérteni, és nem magunkra venni. Ők ilyenek. Még két hétig vagyok a recepción, utána pedig a nyaralásra készülök. Sok kedvem nincs hozzá. Szerintem unatkozni fogok egyedül. Hacsak Zsófi és Marci le nem foglalnak. Nem gond, legalább lesz időm barnára sülni olvasás közben.


Ami vígasztal, hogy nincs már lyan messze augusztus 12, amikor Pestre utazm a szakdolgozatom miat, és végre találkozom Liluval, Ritával és Fehér Sólyommal, vagyis Ákossal. Rég láttuk egymást, jó lesz végre beszélgetni. A lányukkal shusit és teát terveztünk. Ákosal nyílván beszélgetni fogok, borozgatunk, süti, kaja. Ő a pszcihológusom. Jól fog jönni ez az egy hét, amíg nála vagyok. 🙂 


A hátralévő időt pedig már féllábon is kibírom, adig is, élvezem, hogy új emberekkel ismerkedhetem meg.  

keresem az utam…

 Kezdek átbilleni emberundorba. Antiszociális vagyok, az izmaim erőtlenek, a gyomrom fáj. Menekülnék ebből a világból. Tudom, hogy ez nem normális, és, hogy ez elen csupán egy ember tehet, és az én vagyok. Van mikor ideig, óráig sikerül. DE aztán vissza csúszom a gödörbe, ahonnét elindultam felfelé.


Talán lassú, de biztos léptekkel kezdek el haladni.


Még mindig folytatom belső utamat. Meg kell találnom önmagam ebben az össze-vissza sötétségben.

Belső úton

 Még mindig belső úton vagyok. Csak kóválygok ebben az útvesztőben, amit léleknek hívnak, és keresem a belső békémet. Ez így furán vagy túl komolyan hangzik. Pedig csak önmagam keresem.


Az étvágyam pocsék. A gyomrom kezd kikészülni. Alig eszem. Ha eszem is… akkor sem valami táplálót. Pff. Talán lassan elmúlik.


Minden esetre újabb és újabb verseket írok. Azt hiszem valóban olyan művész vagyok, aki csak lelki válság idején tud aktívan alkotni.


Vagy fekete, vagy fehér…

 Nagyon szépen köszönöm a hozzászólásokat. Ezekhez fejben magam is eljutottam, de jobb leírva látni.


Valóban jobb ha önmagam vagyok? De mi van, ha ez az “önmagam” szerelmes a szerelembe és a szexualitásba? Mi van, ha szeret kacérkodni, flörtölni a férfiakkal? Ezek szerint ha teljesen önmagam vagyok, akkor az a társadalmi normák határán kivülre helyez. Össze vagyok ebbe zavarodva. Ikrek vagyok, igen, és hol fekete, hol fehér, nehéz megtalálni a középutat.


Ha visszafogom magam, és nem törődöm annyit a testiségel, akkor az nem önmagam vagyok. De ha továbbra is ezt az életformát követem, amit eddig olvashattatok, az viszont karmát von maga után, és egész életembem ugyan azokat a tanításokat fogom megkapni, csupán egyre nagyobb kiadásban. Így szól az univerzum törvénye. Talán szép lassan meglelem a helyes utat. Közben sorozatban írom a verseket. Ezek segítenek rendetrakni bennem. Amire most nagy szükségem van.


Érdekes, hiába van káosz bennem, nem érzek arra késztetést, hogy a környezetemben rendet rakjak. Most először magammal szeretném elkezdeni.


A gyomrom már most kezd kikészülni, pedig csak négy nap telt el. Az ételt nem tudom rendesen magamhoz venni. Mert ameddig ezt az egész gebaszt nem emésztem meg, addig az ételt sem tudom rendesen feldolgozni.


Minden esetre holnap meglátogatom Angelt a kórházban. Nem vagyok bunkó, és nem akarom ugyan azt eljátszani Angellel, mint anno Gáborral, hogy haraggal a szívemben hátat fordítok. Mert azzal újra ugyan azt a karmát vonnám magamra. Írtam neki SMSt a vizsga előt. Háom órával később válaszolt. Akkor tért magához az altatás kábulatából. Nagyon jólesett neki, hogy érdeklődtem utána, és örülne, ha meglátogatnám. Tudom, hogy jól fg esni neki. Fordítva is így lenne. Talán előbb meg is gyógyul.


(Ui: sikerült letennem a számítógépes KRESZ vizsgát!!!! )

Mennyit ér egy nő?

 Még is mennyit ér egy nő? Örök téma a világban. És mindig más az árfolyam. Hol egy nyáj kecskét, húsz tevét, vagy szarvasmarhát, más kultúrákban vacsora, virág, mozi, ajándékok, szende szűzként viselkedünk, vagy megközelíthetetlen Vénuszként, esetleg már a harmadik randin levetjük gátlásainkat. Mindenkinél másként működik, más az értékrendje, de a férfiak minden korban ugyan arra hajtottak.


Minél előbb jussunk be a bugyiba! 


És, ha bejutottak? Utána mi lesz? Valóban csak addig van értéke egy nőnak, amíg le nem fekszik a férfival? Addig van benne tartás? Addig értékes? Adig kívánatos? Vagy miként működik ez?


Csak azért hoztam fel ezt a témát, mert vasárnap éjjel alaposan megkaptam a képembe Angeltől. Tulajdonképpen szakított velem. Megijedt, úgy érezte birtokolni kezdtem, és még is, jelét sem mutatta annak, hogy nem éezné jól magát. Lehet, hogy megérdemeltem. Fogalmam sincs. Vagy erre volt szükségem, hogy magamhoz térjek egy őrült álomvilágból, ahol magam alkottam meg a szabályokat, mik szerint éltem, s mely annyira eltért a világban uralkodó normáktól.


Azt mondta, egy nő addig érdekes, amíg meg nem adja magát. Addig van értéke, tartása. Addig ő uralkodik, mert ha már az ágyba kerültek, onnantól a férfi irányít.


Csak ültem a padon ahol beszélgettünk, felettünk beborult az ég is villámok cikáztak. Tulajdonképpen a hangulatomat mutatta. Csak sírni nem tudtam. Össze voltam törve. Azért kezdett el velem járni, mert félt, hogy elveszít és féltékeny lett. Úgy érezte, hogy így megtarthat. De mi van, ha elmúlik? Vajon belém tudna szeretni? Ráadásul, ahogy ő mondta “kísértések mindig vannak egy ember életében”, és őt Szombathelyen megtalálta egy kísértés. Méghozzá a volt barátnője legjobb barátnőjével. Fura, mi? Nekem meg sem fordulna a fejemben, hogy akármelyik barátnőm exével bármit is kezdjek. Nem vinne rá a lélek. Ők pedig lazán csókolóznak.Tudom mi vonza Dóriban. A lány nagyon brutálisan katolikus nevelést kapott, és a nászéjszakáig nem fekszik le senkivel. Ergo, van mire várni, van miért küzdeni.


A beszélgetésünk sokmindenre ráébresztett. Vissza kel fognom az ösztönlényemet. Egyszerűen muszáj, vagy beleőrülök a saját életvitelembe.


Nagyon fontos számomra a testiség, de igazából mindig én hódítok. És lerí rólam, hogy mennyire akarom. Talán most másba kellene fektetnem az erre fordított energiát. Akkor talán helyreállna a lelkibékém és az önértékelésem, mert hála Angelnek, az most valahol a béka segge alatt van.


Ráadásul anyám is leült velem beszélgetni. Nem érdekel, ha hülyén hangzik, ha sértően, vagy megbotránkoztatóan, de kiírom magamból. Az egész beszélgetésünkből a lényeg összegezve, hogy eddig elég ribancos életmódot folytattam. (No nem úton, útfélen, csak túl hamar). Fogjam vissza magam, vagy nem fogok tudni kialakítani magamnak egy normális, tartós kapcsolatot.



Igazat adtam neki, néma csendben, összetörten hallgattam, amit mondott. Nem tehettem mást. Mozdulni sem bírtam a konyhából, elnehezültek a tagjaim, a szemhélyam. Mindenem. Sírni akartam, de nem tudtam. Már nem voltak könnyeim.


Talán ha tartom magam, ha kordában tartom az ösztönlényem, vagyis a Macskát, akkor azt is elkerülhetem, hogy újra és újra megcsaljanak, mert más érdekesebb nálam.


Valóban nőként kell viselkednem. De tulajdonképpen mi az, hogy NŐ? Hogy viselkedik a NŐ? Mit tesz a NŐ a FÉRFIVAL? Mitől NŐ egy NŐ?


Kérlek segítsetek, mert már teljesen belezavarodtam ezekbe a szerepekbe!


Köszönöm. 

Az igazi

 


Igazi


 


Mikor értem kitartóan küzd, szerelmem űzi,


Mikor a nékem szakított virágot a hajamba tűzi,


Mikor a szemébe nézve magamat látom,


Mikor lelkemben a békét vágyom,


Mikor hozzá érve elönt a nyugalom,


Mikor az ösztönlényt már nem kell kordában tartanom,


Mikor a bókok leperegnek rólam,


Mikor szívemben visszacseng az angyali szólam,


Mikor a láncok lehullnak,


Mikor a görcsös izmok ellazulnak,


Mikor gyökereim az Egyig nyúlnak,


Mikor a feszült ráncok kisimulnak,


Mikor kezemet fogva megszűnik a lárma,


Mikor ellazulunk egy lassú táncba,


Mikor igazán önmagam lehetek,


Mikor pőre lélekkel ölelek,


Mikor vattafelhőbe bújva lebegek,


Mikor szabadon adhatok, vehetek,


Mikor magam után a homokban lábnyomot hagyok,


Akkor már tudom, hogy igaz társammal vagyok!


 


Fülöp Johanna


2008. július. 8. 23: 25


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!