(Élet a pasin túl) Lépések egy stresszmentesebb élethez

 Kicsit elfáradtam. Ma mohát szedtünk. Az elején úgy nézett ki a dolog, hogy rossz lesz az idő, lógott az eső lába. De érdekes módon, mikor a második kör előtt meghallgattuk rádión keresztül a Magyarország-USA vizilabda döntőt, és négy góllal mi lettünk az olimpiai bajnokok immár harmadszor zsinórban, még a Nap is kisütött! Talán együtt örült a Magyar nemzettel! 🙂 Minden esetre én ugráltam anyám vállba csimpaszkodva.

Hulla fáradtan estem be itthon az ágyba délután. Eddig pihentem. Lassan edzeni kezdek, mert úgy érzem, a nyaralás óta elpuhultam. És ha szeretném Nyakigláb figyelmét felkelteni (ami azért szerintem már rég megvolt), akkor jobb, ha többet törődök magammal.

Amúgy is igénylem a törődést és a karbantartást. Úgy érzem felteltem méreganyagokkal. Ideje pucolódni. Még az is lehet, hogy megpróbálkozom egy bögre mályva teával, hogy salaktalanítsak. Bár múltkor is kiészítettem magamat vele. Így is pehelysúlyu vagyok, nem kéne még jobban kikészítenem a szervezetemet! Mindegy, majd alakul.

Holnap hétfő, újabb munkahét kezdődik, és ez azt jelenti, hogy összefutok ezzel a nyakigláb Zsoltival. Igyekszem továbbra is biztatóan, kedvesen mosolyogni. Talán előbb-utóbb összeszedi a bátorságát. Nem tudom mit tegyek. Igaz, hogy az egyik tanács szerint nyugodtan kapjam le. De ahhoz azért vagy innom kell egy kicsit, vagy nagggyon jó napomnak kell, hogy lennie. Marad a hátsóudvar. Szinte már látom magam előtt a nagy jelenetet.

Kisétálok a hátsóudvarba egy kész doboz pucolt mohával, hogy elhelyezzem a kerítés tetején. Ő épp kint van és dohányzik. Felajálja a segítségét. én persze készségesen elfogadom. Majd hálám jeléül hozok egy sámlit és a nyakába vetem magam! Aztán a nagy harminckétfogas bazsalygás közepette, csak úgy véletlenül a száján landolok. Aztán vagy lefejt magáról, amihez, ahogy mostanában érzem magam, minimum egy pajszer kellene, vagy magához ölel.

Lehet értem szurkolni, úgy is adom a napi jelentést, ha valakit érdekel 😀 

Apám attól fél, hogy megölném. Gábort is előre figyelmeztette, hogy nem fogja bírni melletem a tempót az ágyban, ő pedig kinevette. És a végén valóban nehéz volt velem tartani a lépést. Azt mondják, hogy a Tigris/Ikrek a szexben inkább sprinterek, mint hosszú távfutók. Kikérem magamnak. Igaz, hogy szeretem a gyors meneteket, ha azok kielégítőek és jók, de az ideálom, a hosszú, komplett, jó szeretkezés, ami mindent magában foglal (csábítás, előjáték, szeretkezés, utójáték, ergó összebújás). Így, csak azért, mert öt éve nem volt barátnője, nem hinném, hogy kiészíteném. Az az ember úgy ki lehet éhezve, hogy inkább én menekülnék előle 😀 Bár ilyen még sosem fordult elő, egyszer mindent ki kell próbálni.

Egyenlőre még nem a testiséggel szeretnék foglalkozni. Előbb jöjjünk össze. Randizzunk. Nem kell ahhoz egyedül lenni. Elmehetünk társasággal a szüreti napokra is, vagy egy koncertre, ha ott végre össze tudja szedni a bátorságát. Talán apám ijeszti meg? Fél tőle? Egy napon át úgy tűnt, mikor apám és Miki már agyon szekálták velem, hogy szó szerint bújkál apám elől. Elő sem dugta az orrát a boltból, és át sem kukkantott hülye kérdésekkel, ahogy szokott. 

Most inkább engem talál meg a raktárban a hátsóajtónál, mikor mohát pucolok. Óvatosan beles az ablaktábla alsó csücskéből, majd benéz az ajtó mellett, kicsit megijed, mikor felfedezi Erzsit (a hölgyet, aki kisegít nálunk), kicsit zavarba jön, majd valami ostobaságot, amin csak nevetni lehet, tálal és távozik. 

Tetszik ez az évődés. Azt hiszem, hogy ez valóban hiányzott az életemből. Mint már mondtam, kicsit olyan, mintah vissza csöppentem volna a középiskolába. Ott voltak hasonló dolgok:

-Mikor jön már?

-Rám nézett? Mosolygott mellé?

-Úr isten! Vajon tetszem neki? És, ha igen, mikor fog már kezdeményezni.

-Te jó ég! Ott jön. Jól nézek ki? Nem gyűrött a ruhám? Kócos vagyok? Piros vagyok?  Nincs folt a ruhámon? Pattanásom? Gennyes kelésem? Spenót a fogam között?

Szerintem sejtitek mire gondolok. Ezen mindenki átesett, csupán nekem még plusz öt évvel elhúzódott 🙂

Érdekes az élet. Talán sosem gondoltuk volna, hogy a boldogság lehetősége pár méterre van tőlünk, és nap mint nap összefutunk vele.

Ki hinné, hogy a magas, szőke, kékszemű szomszéd egy napon felkelti az ember lányának a figyelmét, akit eddig csak önbizalomnövelő trénernek tekintetünk, mikor éhes szemekkel végigmér minket. Kis cipőnktől, miniszoknyába bújtatott barna lábainkon át, egészen a fejünk búbjáig.

Tizenegy évnyi korkülömbség, ez volt a hátráltató tényező. De mi van, ha mindez már nem érdekes? Mi van, ha egy napon felkelti érdeklődésünket, és az iszákos jóbarát bogarat ültet a fülünkbe? Onnantól kezdve már nincs menekvés? Talán egészen addig, amíg ki nem derítjük, összeillenénk?

És mi van, ha a férfi félénk?

A lány feszült, frusztrált, idegesen dobálja és árazza az éppen most érkezett selyemvirágokat. Közben többször dührohamot kap, képtelen ember módjára kommunikálni apjával, aki nem bírja tovább és nevetve a lány hátsójára vág…

-Most már fejezd be Majci ezt a morgást. Mi a bajod?

-Frusztrált vagyok. Éhes vagyok…

-Egyél.

-Ennék, de ezt az étvágyat nem fogja csillapítani – feleli a lány, és a pulton állva, betömköd még egy selyemcsokrot a falra felszerelt apácarácsba.

Apja megrázza a fejét.

-Te teljesen kész vagy lányom – vonja le a tanulságot.

Még csak most jössz rá? Gondolja magában a lány. Erre már az is utalhatot, mikor a TVben nagyranyílt szemekkel bámulta a kajak-kenús férfiak deltás testét, s szája arkából diszkréten elindult egy nyálcsepp, mintegy engedve a gravitációnak.

-Meglehet – morog a lány.

Ekkor nyílik az üzlet ajtaja, és a szomszédos elektronboltból, Miki jön át egy doboz sörre.

-Szega Laca – int Miki.

-Szia Miki – int Laci, az apa. – Valamit kezdeni kéne ezzel a lánnyal. – biccent a még mindig pulton ácsorgó, puffogó barnaságra.

-Miért? Mi a gond?

-Pasihiánya van.

-Szóljak a Zsoltinak? – kérdi Miki.

Majci megfordul, szája sarkában mosoly sejlik fel.

-Ja, szólhatsz – és végre elneveti magát. – Nem, ugyan, nem kell. Csak vicceltem.

Miki legurítja a sört, majd távozik. Majci leszáll végre a pultról. Idegesen seperni kezd, apja folytatja a mindenszenteki munkát a pultnál. Ekkor Miki ismét becsörtet a boltba és Majcira pillant.

-Te – mutat rá – gyere.

-Miért? – kérdi a barnaság.

-Csak gyere.

Majci kimegy az üzletből, Miki követi.

-Jobbra. Mondom jobbra.

-De miért? – a szíve méylén sejti.

Miki betuszkolja az elektronboltba és leállítja a pult mellett. Majci mosolyogva (mert enm tud mást) köszön a bent álló szőke harmincas nőnek, Mártinak.

-Mi történt Miki – kérdi, de már egyre biztosabb benne, hogy mi fog történi.

Ekkor Miki az összekötő ajtónál megált és elbődül a lépcső felé.

-Zsolti!

-Mi van?

-Gyere!

Dübörög a lépcső, majd a hívot fél megjelenik a pultnál és Majcira vigyorog. A lány gyomra összeugrik, érzi, hogy zavarba fog jönni. Ez az állapot a hét elején kezdődött, mióta megpendítették neki, hogy akár összei is jöhetne eme magas-szőke-körszakálas-kékszemű hímegyeddel. És mivel sosem tartotta taszítónak, és már vágyik egy kapcsolatra, belegondolt, és úgy érezte, egy próbát megérne.

-Vidd el randizni – mondta Miki Zsoltinak címezve. Majci felmosolygott a srácra.

-Előbb megbeszélem az apjával – mondja ő.

-Ugyan már – legyint Márti. – Szerintem elég idős ahhoz, hogy eldöntse, akar-e randizni, vagy sem.

-Tényleg Zsolti, hívjál randira – mosolygott rá Majci.

-Majd az ötórai teánál elkérlek apádtól – mosolyog, és nem lehet eldöteni, vajon csak viccelődik, vagy van benne némi igazság.

Hát valami ilyesmi történt a héten. És azóta megy az évődés, harminckétfogas bazsalygás, a viccelődés, kerülgetjük egymást. De valahogy nem lépünk. Benézeget hozzám a raktárba. Öt éve nem volt barátnője. Talán kiesett a formából. Bár, ahogy összeraktam maagmba a horoszkópját, úgy mindennel együtt (Nyúl/Szűz), az egész arról árukodik, sőt még említik is, hogy anyira félénk és megfontolt, hogy ő van a “vad”, mintsem a “vadász szerepében. Vicces, mert pont ebből a vadász szerepkörből szeretnék kimászni, és most elémraktak egy olyan egyedet, akit, ha valóban szeretnék tőle valamit, nekem kell levadásznom. Vicces! Komolyan vicces! El lehet képzelni, hogy egy Tigris mit művel a Nyúllal? A fél fogamra sem elég! Bár ki tudja.

Mikor Miki átcibált hozzájuk és szembesített minket egymásal, komolyan úgy éreztem magam, mint aki a középiskolában van, és a tehetetlen osztálytársak már kicibálják a két felet a foylosóra, hogy “na tessék, kezdjetek már egymással valamit, ne csak a szátok járjon!”. Egy bizonyos szinten tetszik a dolog, feltölt energiával, mert hasonló már rég történt velem. Ez a tipikus: nézzük-mosolygunk-beszélgetünk- figyeljük a másikat- flörtölünk- keressük az alkalmat, hogy mikoer lehetünk a másik közelében eset. Vajon akkor is ilyen jó lenne, ha végül járnánk?

Igazából jó volna megcsókolni, hogy eldöntsem, lehetne e valami. A csóknál sokminden el szokot dőlni. De mit tennék vajon? Elkapom a hátsóudvarban és lesmárolom?

 Kezdetét vette a mindenszenteki készülődés az üzleteinkben. Tobozból kukac fonás, a szalma alapokra való felhelyezés, pakolás, rakodás, lassan mohaszedés. Vicces, de én ezt az időszakot szeretem, mert végre van mit tenni, jön a pörgés, és ha itt a pörgés, az pénzt is jelent számunkra. Igazából mindebből a munkából csak október közepétől lesz haszon, de már most megörültem neki.

És ami még lényeges, ha közeleg a Mindenszentek, az azt jelenti, hogy már a Karácsony sincs olyan messze. Pontosabban, már csak 129 nap Szentestéig 🙂

Ne nézetek betegnek, szimplán, nagggyon szeretem a Karácsonyi időszakot. Lassan újra kezdem a Karácsony Fan Club című blogomat, amit egy-két rendszeres olvasóm ismerhet, és talán idén Karácsonyig be is fejezem a Nem katasztrófa, csak Karácsony című kisregényemet is. Ezeket itt meg is találhatjátok 🙂 Jó szórakozást hozzájuk. 

Kedvencem a szeptember közepétől decemberig tartó időszak. Olyankor a Világ ünneplőbe öltözik, a természet ezernyi színt ölt magára, az időjárás is kellemessé válik, majd egyre hűvösebb lesz, a Természet lassan levetkőzik és álomba szenderül. Mi pedig előszedjük a sapkánkat, sálunkat, kesztyűnket és a meleg téli kabátot. Figyeljük a hóesést, amiből természetesen idén is lesz bőven (megrendeltem, különösen Szentestére), kortyolgathatjuk a forraltbort, ehetüjük a sültgesztenyét és a sülttököt, barátainkkal hangulatos teázóba járhatunk, és ha szépen megkérnek és kedvesen pislognak ránk, talán még elkészítjük  a kedvenc csilivel ízesített forrócsokit is.  🙂

Minden évszaknak megvan a maga varázsa, de az Ősz és a Tél eleje a legmeghittebb 🙂 Legalább is számomra.

 Az elmúlt két és fél napot a nagyfaluban töltöttem. Mit en mondjak, tanulságos volt. Az eredeti tervben  Levéltár látogatás, borozás, barátnőzés, mély beszélgetések és sütizés volt.

Ehhez képest… kiderült, miután 35 fokban felmásztam a várba a levéltárhoz, mintegy 15 percnyi céltalan kóválygás után, hogy a levéltár csak augusztus 20-a után nyitja ki ismét kapuét. Enyhén felhúztam maag. Netán fölöslegesen utaztam fel Budapestre? Na, ez az ami kizárt. Okos, ügyes. talpraesett lány avgyok, feltalálom magam és kísérő nélkül is. Gondoltam péntekig itt maradok, és majd 20-a után visszajövök, remélhelőleg Sólyom újra befogad. Mondjuk eleget tettem érte, hogy ismét szívesen lásspn (aki rosszra gondl, itt most kicsit vigyoroghat, de amúgy szégyelld magad! )

🙂

Gondoltam elmetrózok a Nyugati térrem, hogy felkutassam magamnak a az Alexandra könyvesházat.De előtte még bolyongtam icsit a West End-ben. Nyílván a homlkomra volt nayg neonvörös betűkkel, hogy mindenki jól lássa “VIDÉKI” villogó nyíllal, mely rám mutat, ugyan is nagy szemekke, enyhén szétnyílt szájjal tekeregtem a nagy üvegépületben. A bejáratnál lévő vízesést az öt-hat éves gyerekek tátott szájjal bámulták, köztük én is, majdnem átesve a korláton.  földszinten lévő 20 étteremből nehéz volt választani, mit is egyek, de ezt is megoldottam egy 15 centis submarine szendviccsel.

Nagy nehezen megtaláltm a könyvesházat is. A biztonsági őröm majdnem keresztül gyalogolva  léptem be a photocellás ajtón. 35 fonkól a légkondiba. ISTENM E JÓ VOLT! Szám elnyílt, szemeim kikerekednek, a szám sarkából egy nyálcsík diszkréten elindul az állaom. 5 emeletnyi tömény könyv! Mint egy gyerek a játékboltban. Két és fél órát tartózkodtam a könyvbirodalomban, de már akkor is csupán azért tudtam elszakadni onnét, mert megigértem magamnak, hogy vacsorával várom Fehér Sólymot. Rakott palacsintát készítettem Ákosnak. Pontosan akkor ért haza, mire a sajt s megpirult a húsos palacsintákon. Ilyen boldognak legfeljebb akkor láttam, mikor még régebben muffint vitem neki. Folyton repetázott, majd deszertnek megevett még 2őt. Öröm volt nézni. Ez volt a legszebb dícséret. 

Sikerült végre hajat is mosnom, majd a sárgadinnye bepusszantása után szeretkeztünk egy kiadósat.  

Másnap, vagyis csütörtökön leutaztam Fehérvárra, hogy találkozzam Liluval és Ritával. Végre egy kiadósat beszélgettünk. Már nagyon hiányzott.

Este el szerettem volna csábítani Sólymot, de ne tudtam miként kezdjek hozzá. Valahogy semmit sem mertem tenni, csak cirógattam a tarkóját. Előzőleg az olimpiai közvetítést néztük, abban is a cselgáncsot. Talán még a hatása alatt lehettünk, mert bunyózni kezdtünk, és sikerült neki kétszer is kétvállra fektetni. Közbe csapkodtam, haraptam, verekedtünk. Ott tudatosult bennem, hogy mekkora erő van benne, mert komolyan fájt, mikor megszorította a csuklómat. Kicsit tartani is kezdtem tőle. valahogy másként viszonyult a bunyózáshoz, mint apám, avgy annó Gábor. Nem fogta vissza magát, én marha pedig szítottam azzal, hogy próbáltam visszadani. Előjátéknak megtette, mert utána jólesett mind a kettőnknek a gyengéd összebújás. Kétszer is repültem, s utána úgy éreztem, egy augusztusi szeretkezés 28 fokban jobb, mint egy infra szauna.

A mpszkvatéri metrómegállónál pedig sikerült felgyalogolnom a ozgólépcsőn, ami rohadtul nem akart mozogni. Még jó, hogy edzésben vagyok, így megelőztem a legtöbb felfelé caflató társamat. Közben elindították a mellettünk lévő mozgólépcsőt. Én pedig magamban morogva nem kíméltem sem Istent, sem szülőanyát. Legalább a jehyellenőrök megtapsolhattak volna minket, hogy felgyalogoltunk 🙂 

Nekem a Balaton a riviéra…. napozni ott szeretek a homokon….

Nekem a Balatonlelle a riviára, és aki hiszi, aki nem, valóban a homokon napoztam. Neeeem, nem a röplabdapályán, hanem a víz melletti homokos kis strandon. Ehhez remek aláfestés volt a 35 fok meleg, a zsivalygó 2 éves Marci és a folyton kérdező 7 éves Zsófi. Addj hozzá egy idegbeteg anyukát, egy piheni vágyó apát, a saját pihenni vágyó szüleidet, és egy mentstruáció küszöbén álló, magányos huszanéves lányt, aki szenved a pasihiánytól, és mindettől a tolerancia szintje a béka segge alatt leledzik.

Egy szó, mint száz, nem indult valami fényesen a nyaralásom, bár az sokat dobot a napi hangulatomon, hogy vezethettem az Opelunkat.

Szombaton kezdetét vette a Lellei borfsztivál, így némi lehetőséget láttam rá, hogy jobb kedvre derüljek, esetleg leigyam magam. Azt ugyanis tudni kell, hogy két éven át ott nyaraltunk Gáborral. Ergo, telis tele voltam emlékekkel, amiknek felszínre tolakodása fájdalmat okozott. A külső szemlélők csupán annyit láthattak, hogy egyik percről a máskra elszomorodom. De ezt sokan a ciklusomnak vélték, anyám viszont tisztában volt vele, hogy mi a szomorúság igazi oka. Ha összejött volna valamelyik barátommal, hogy eljön nyaralni az idén, akkor végig vigyorgom a nyaralást. De ebbe inkább ne menjünk bele. Mindenki tudja milyen pár nélkül nyaralni és a felborult horrmonszint miatt a fellépő gyomorgörcsökkel bírkózni, melyeket a meg megpillantott párocskák  túlreagált látványa gerjesztett.

Maga a borbapok nagyon jó volt, aki gondolja, itt utána is nézhet.

   http://www.balatonlelle.hu/

Sikerült egészséges színt szereznem a napozással. Beszereztem néhány holmit a vásáron:

-hajszálcsíkos, sötét szürke szundiruci, amolyan baby doll, de annál fiatalosabb.

-egy szantén, bordó alapon színes virágokkal kihímzett melltartót és a hozzá tartozó csipkés bugyit.

-egy keleties jellegű fehér selyemsálat.

-hippy fejkendőt.

-és egy hasláncal egybekötött fehér pircynget 🙂

Ennyi kellett. Muszáj volt vásárolnom.

Mindent összevetve az utolsó nap volt a legjobb 🙂