Az elmúlt két és fél napot a nagyfaluban töltöttem. Mit en mondjak, tanulságos volt. Az eredeti tervben Levéltár látogatás, borozás, barátnőzés, mély beszélgetések és sütizés volt.
Ehhez képest… kiderült, miután 35 fokban felmásztam a várba a levéltárhoz, mintegy 15 percnyi céltalan kóválygás után, hogy a levéltár csak augusztus 20-a után nyitja ki 
ismét kapuét. Enyhén felhúztam maag. Netán fölöslegesen utaztam fel Budapestre? Na, ez az ami kizárt. Okos, ügyes. talpraesett lány avgyok, feltalálom magam és kísérő nélkül is. Gondoltam péntekig itt maradok, és majd 20-a után visszajövök, remélhelőleg Sólyom újra befogad. Mondjuk eleget tettem érte, hogy ismét szívesen lásspn (aki rosszra gondl, itt most kicsit vigyoroghat, de amúgy szégyelld magad! )
🙂
Gondoltam elmetrózok a Nyugati térrem, hogy felkutassam magamnak a az Alexandra könyvesházat.De előtte még bolyongtam icsit a West End-ben. Nyílván a homlkomra volt nayg neonvörös betűkkel, hogy mindenki jól lássa “VIDÉKI” villogó nyíllal, mely rám mutat, ugyan is nagy szemekke, enyhén szétnyílt szájjal tekeregtem a nagy üvegépületben. A bejáratnál lévő vízesést az öt-hat éves gyerekek tátott szájjal bámulták, köztük én is, majdnem átesve a korláton. földszinten lévő 20 étteremből nehéz volt választani, mit is egyek, de ezt is megoldottam egy 15 centis submarine szendviccsel.
Nagy nehezen megtaláltm a könyvesházat is. A biztonsági őröm majdnem keresztül gyalogolva léptem be a photocellás ajtón. 35 fonkól a légkondiba. ISTENM E JÓ VOLT! Szám elnyílt, szemeim kikerekednek, a szám sarkából egy nyálcsík diszkréten elindul az állaom. 5 emeletnyi tömény könyv! Mint egy gyerek a játékboltban. Két és fél órát tartózkodtam a könyvbirodalomban, de már akkor is csupán azért tudtam elszakadni onnét, mert megigértem magamnak, hogy vacsorával várom Fehér Sólymot. Rakott palacsintát készítettem Ákosnak. Pontosan akkor ért haza, mire a sajt s megpirult a húsos palacsintákon. Ilyen boldognak legfeljebb akkor láttam, mikor még régebben muffint vitem neki. Folyton repetázott, majd deszertnek megevett még 2őt. Öröm volt nézni. Ez volt a legszebb dícséret.
Sikerült végre hajat is mosnom, majd a sárgadinnye bepusszantása után szeretkeztünk egy kiadósat.
Másnap, vagyis csütörtökön leutaztam Fehérvárra, hogy találkozzam Liluval és Ritával. Végre egy kiadósat beszélgettünk. Már nagyon hiányzott.
Este el szerettem volna csábítani Sólymot, de ne tudtam miként kezdjek hozzá. Valahogy semmit sem mertem tenni, csak cirógattam a tarkóját. Előzőleg az olimpiai közvetítést néztük, abban is a cselgáncsot. Talán még a hatása alatt lehettünk, mert bunyózni kezdtünk, és sikerült neki kétszer is kétvállra fektetni. Közbe csapkodtam, haraptam, verekedtünk. Ott tudatosult bennem, hogy mekkora erő van benne, mert komolyan fájt, mikor megszorította a csuklómat. Kicsit tartani is kezdtem tőle. valahogy másként viszonyult a bunyózáshoz, mint apám, avgy annó Gábor. Nem fogta vissza magát, én marha pedig szítottam azzal, hogy próbáltam visszadani. Előjátéknak megtette, mert utána jólesett mind a kettőnknek a gyengéd összebújás. Kétszer is repültem, s utána úgy éreztem, egy augusztusi szeretkezés 28 fokban jobb, mint egy infra szauna.
A mpszkvatéri metrómegállónál pedig sikerült felgyalogolnom a ozgólépcsőn, ami rohadtul nem akart mozogni. Még jó, hogy edzésben vagyok, így megelőztem a legtöbb felfelé caflató társamat. Közben elindították a mellettünk lévő mozgólépcsőt. Én pedig magamban morogva nem kíméltem sem Istent, sem szülőanyát. Legalább a jehyellenőrök megtapsolhattak volna minket, hogy felgyalogoltunk 🙂
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: