Mint az iskolában….

Érdekes az élet. Talán sosem gondoltuk volna, hogy a boldogság lehetősége pár méterre van tőlünk, és nap mint nap összefutunk vele.

Ki hinné, hogy a magas, szőke, kékszemű szomszéd egy napon felkelti az ember lányának a figyelmét, akit eddig csak önbizalomnövelő trénernek tekintetünk, mikor éhes szemekkel végigmér minket. Kis cipőnktől, miniszoknyába bújtatott barna lábainkon át, egészen a fejünk búbjáig.

Tizenegy évnyi korkülömbség, ez volt a hátráltató tényező. De mi van, ha mindez már nem érdekes? Mi van, ha egy napon felkelti érdeklődésünket, és az iszákos jóbarát bogarat ültet a fülünkbe? Onnantól kezdve már nincs menekvés? Talán egészen addig, amíg ki nem derítjük, összeillenénk?

És mi van, ha a férfi félénk?

A lány feszült, frusztrált, idegesen dobálja és árazza az éppen most érkezett selyemvirágokat. Közben többször dührohamot kap, képtelen ember módjára kommunikálni apjával, aki nem bírja tovább és nevetve a lány hátsójára vág…

-Most már fejezd be Majci ezt a morgást. Mi a bajod?

-Frusztrált vagyok. Éhes vagyok…

-Egyél.

-Ennék, de ezt az étvágyat nem fogja csillapítani – feleli a lány, és a pulton állva, betömköd még egy selyemcsokrot a falra felszerelt apácarácsba.

Apja megrázza a fejét.

-Te teljesen kész vagy lányom – vonja le a tanulságot.

Még csak most jössz rá? Gondolja magában a lány. Erre már az is utalhatot, mikor a TVben nagyranyílt szemekkel bámulta a kajak-kenús férfiak deltás testét, s szája arkából diszkréten elindult egy nyálcsepp, mintegy engedve a gravitációnak.

-Meglehet – morog a lány.

Ekkor nyílik az üzlet ajtaja, és a szomszédos elektronboltból, Miki jön át egy doboz sörre.

-Szega Laca – int Miki.

-Szia Miki – int Laci, az apa. – Valamit kezdeni kéne ezzel a lánnyal. – biccent a még mindig pulton ácsorgó, puffogó barnaságra.

-Miért? Mi a gond?

-Pasihiánya van.

-Szóljak a Zsoltinak? – kérdi Miki.

Majci megfordul, szája sarkában mosoly sejlik fel.

-Ja, szólhatsz – és végre elneveti magát. – Nem, ugyan, nem kell. Csak vicceltem.

Miki legurítja a sört, majd távozik. Majci leszáll végre a pultról. Idegesen seperni kezd, apja folytatja a mindenszenteki munkát a pultnál. Ekkor Miki ismét becsörtet a boltba és Majcira pillant.

-Te – mutat rá – gyere.

-Miért? – kérdi a barnaság.

-Csak gyere.

Majci kimegy az üzletből, Miki követi.

-Jobbra. Mondom jobbra.

-De miért? – a szíve méylén sejti.

Miki betuszkolja az elektronboltba és leállítja a pult mellett. Majci mosolyogva (mert enm tud mást) köszön a bent álló szőke harmincas nőnek, Mártinak.

-Mi történt Miki – kérdi, de már egyre biztosabb benne, hogy mi fog történi.

Ekkor Miki az összekötő ajtónál megált és elbődül a lépcső felé.

-Zsolti!

-Mi van?

-Gyere!

Dübörög a lépcső, majd a hívot fél megjelenik a pultnál és Majcira vigyorog. A lány gyomra összeugrik, érzi, hogy zavarba fog jönni. Ez az állapot a hét elején kezdődött, mióta megpendítették neki, hogy akár összei is jöhetne eme magas-szőke-körszakálas-kékszemű hímegyeddel. És mivel sosem tartotta taszítónak, és már vágyik egy kapcsolatra, belegondolt, és úgy érezte, egy próbát megérne.

-Vidd el randizni – mondta Miki Zsoltinak címezve. Majci felmosolygott a srácra.

-Előbb megbeszélem az apjával – mondja ő.

-Ugyan már – legyint Márti. – Szerintem elég idős ahhoz, hogy eldöntse, akar-e randizni, vagy sem.

-Tényleg Zsolti, hívjál randira – mosolygott rá Majci.

-Majd az ötórai teánál elkérlek apádtól – mosolyog, és nem lehet eldöteni, vajon csak viccelődik, vagy van benne némi igazság.

Hát valami ilyesmi történt a héten. És azóta megy az évődés, harminckétfogas bazsalygás, a viccelődés, kerülgetjük egymást. De valahogy nem lépünk. Benézeget hozzám a raktárba. Öt éve nem volt barátnője. Talán kiesett a formából. Bár, ahogy összeraktam maagmba a horoszkópját, úgy mindennel együtt (Nyúl/Szűz), az egész arról árukodik, sőt még említik is, hogy anyira félénk és megfontolt, hogy ő van a “vad”, mintsem a “vadász szerepében. Vicces, mert pont ebből a vadász szerepkörből szeretnék kimászni, és most elémraktak egy olyan egyedet, akit, ha valóban szeretnék tőle valamit, nekem kell levadásznom. Vicces! Komolyan vicces! El lehet képzelni, hogy egy Tigris mit művel a Nyúllal? A fél fogamra sem elég! Bár ki tudja.

Mikor Miki átcibált hozzájuk és szembesített minket egymásal, komolyan úgy éreztem magam, mint aki a középiskolában van, és a tehetetlen osztálytársak már kicibálják a két felet a foylosóra, hogy “na tessék, kezdjetek már egymással valamit, ne csak a szátok járjon!”. Egy bizonyos szinten tetszik a dolog, feltölt energiával, mert hasonló már rég történt velem. Ez a tipikus: nézzük-mosolygunk-beszélgetünk- figyeljük a másikat- flörtölünk- keressük az alkalmat, hogy mikoer lehetünk a másik közelében eset. Vajon akkor is ilyen jó lenne, ha végül járnánk?

Igazából jó volna megcsókolni, hogy eldöntsem, lehetne e valami. A csóknál sokminden el szokot dőlni. De mit tennék vajon? Elkapom a hátsóudvarban és lesmárolom?