09.18. triplán kilences nap, a beteljesedés napja :-)

 Azt hiszem most, hogy megkezdődött az iskola, csak most kezdetem el igazán értékelni, hogy újra járok valakivel. És csak most derült ki, hogy mennyire fontosak vagyunk a másik számára.

Az első hét még tűrhető volt, és hamar elment, bár az is rásegített, hogy alaposan megfáztam, és a hét nagy részét az ágyban fekve, teázva és filmet nézve töltöttem. Idegeskedtem, mert még nem kötötték be az internetet, elvonási tüneteim voltak. De legalább volt időm ismerkedni két új lakótársammal. Dóri, ő velem egykorú és eléggé egy hullámhosszon vagyunk. Jókat beszélgetünk, eszmét cserélünk, szinte azonnal megnyíltunk egymásnak.  Eszti, ő 18 éves, nos… vele már nehezebb a helyzet. Hihetetlen, hogy ennyire érződik ez a négy évnyi korkülömbség. Egyszerűen nem találom vele a közös hangot. Egyéb problémák is vannak, pl nem veszi ki a részét a házimunkából. Nem minta jómagam, vagy Dóri annyira rendmániások volnánk, de Eszti…. szóval nem nagyon mosogat, seper, felmos, és az egyéni tisztálkodással is olykor bajok vannak, bár ez nem igazán tartozik ránk.

Csütörtökön, mikor haza utaztam, még kétségek gyötörtek. Ültem az ICn, bámultam ki az egyre sötétedő tájra, és azon elmélkedtem, vajon valóban szükségem van nekem erre a kapcsolatra. Ideges voltam. Jó döntés volt elkezdeni? Meg tudja nekem adni amire szükségem van? Én én neki? Össze illünk? Szerethet egy nő egyszerre több férfit is? A vér ott zúgott a fülembe, s duruzsolta bele az életembe megforduló férfiak nevét, akik nagy hatással voltak rám. Úgy éreztem még mindig szeretem őket; Dark Angelt, Fehér Sólymot, Tudjukkit, és persze ébredezik bennem Zsolti iránt is valami mélyebb, valami komolyabb. Ő valóban szerelmes belém, már a nézéséből látom, abból érzem, ahogy megérint, magához ölel.

Csak ültem a vonaton, zenét hallgattam, elmélkedtem…. mikor feltűntek Sopron fényei, a gyomrom rég nem érzett görcsbe ugrott. Most mi lesz? Odáig hergeltem magam, hogy kicsit gyenge lábakkal küzdöttem le magam a vonatról. Csak álltam magányosan a peronon a hömpölygő emberáradtban. Sehol sem láttam a páromat. Néztem jobbra, néztem balra, de semmi. Aztán hirtelen megláttam. A gyomrom még kisebbre szűkült. Elindultam felé, arcomon önkéntelenül is mosoly terült szét. Ő is észre vett, félúton találkoztunk. A nyakába borultam, még jó, hogy addig érek. Fél kézzem magamhoz öleltem és csak szorítottam. Teljesen hozzám simult, belecsókolt a nyakamba. Kicsit hátrébb hajoltam, hogy belenézhessek a szemeibe. És mikor elmerültem abban a tiszta zöld tekintetben, minden korábbi kétség elpárolgott. Megcsókolt. Hosszan, szenvedélyesen. Ebben a csókban minden ott volt. Szerelem, vágyakozás, öröm, a viszontlátás boldogsága.

Hazavitt. Otthon beleborultam szüleim nyakába, elmeséltem nagyjából mi történt velem Fehérvávon, amjd bevonultunk a szobámba. A gépem már egy jóideje betegeskedik. Zsolti kezelésbe vette, én pedig elemntem megfürdeni, hogy lemossam magamról a vonat szagát. Utána megágyaztam. Éreztem magamon a tekintetét, szemében láttam a vágyakozást. A gyomrom egyszerre ugrott görcsbe, és áradt szét bennem a kellemes melegség. Nem volna még korai három hét után? Nem tudtam eldönteni. Odaléptem hozzá, ő behúzott a lábai közé, arcát a hasamnak nyomta. A szaténon keresztül is éreztem, hogy milyen meleg a teste. Mindig jó volt hozzábújni. Átmelegített, megnyugtatott, ellazított. De a lazaság most messzire került, ugyanis lassan leoldotta rólam a köntösömet, széles tenyerét végig futatta szaténhálóruhámon át a testemen. Beleborzongtam az érintésbe.Mély sóhaj hagyta el a mellkasomat. Ujjaimat beletemette a hajába, belemarkoltam. Istenem milyen jó érzés volt!

Az ágyon összebújtunk. Otthon éreztem magam az ölelésében, ahogy már régen. Egy biztos pont volt, egy mozdíthatatlan meleg szikla, amiben tudod, hogy megkapaszkodhatsz, mert ott van. Meleg keze besiklott a felsőm alá, a hátamat és az oldalamat, a hasamat simogatta gyengéden. Ahogy levetkőztetett, az óvatos gyengédség kezdett elpárologni. Az érintéseibe beköltözött a mohóság, bár próbált türelmes lenni. Hiszen ki tudja, lehet, hogy ismét nemet mondok, akkor pedig miért gerjesztette volna magát fölöslegesen. Lekerült rólam a szatén rövidnadrág is, szája lassan haladt a nyakamtól az ágyékomig, beleharapott a belsőcombom lágy részébe, amitől felszisszentem. Hamar eljutottam a csúcsra. Mikor kezdtem magamhoz térni, még mindig a plédemet markoltam mind a két kezemmel. Fejét a combomra hajtotta, onnan nézett fel rám elégedett mosollyal. Ahogy csak egy férfi tud nézni, mikor érzi, a nő mindenestül az övé, már csupán egy vékony határ választja el, a nő akarata, de már az is gyenge lábakon áll.

Remegő kézzel simítottam bele szőke hajába, hüvelykujjamat végíghúztam íves szemöldökén. Önkéntelenül is mosolyogtam. Azthiszem mindig fal ledőlt bennem. Miért is határolnám el magam, mikor szeretem ezt az embert. Miért tagadom meg magam tőle? Miért állnék már meg? Hiszen akarom. Vágyom rá. Ara, hogy egyesüljünk és teljes valójában láthassam, megtapasztalhasam ezt az embert. Hiszen annyira magától értetődő.

Ismét végíghúztam ujjamat a szemöldökén s bár kicsit rekedten, de sikerült megszólalnom.

-Kívánsz engem?

-Nagyon.

Félkönyékre támaszkodtam és elmosolyodtam. Ahogy csak egy nő tud, ha érzi, a markában tartja a férfit.

-Akkor szeretkezz velem.

Egy pillanatra átsuhant az arcán a meglepetés, de hamar elmosolyodott. Felkönyökölt ő is éls egy röpke csókot nyomott a számra.

-De aztán holnap ismerj meg – néztem rá gúnyos mosollyal.

-Ne butáskodj – döntötte kicsit oldalra a fejét és megsimogatta az arcomat. – De biztos, hogy szeretnéd?

Mélyet sóhajtottam. – Igen.

Ez az egyetlen szó elég volt ahhoz, hogy minden maradék önuralma elszálljon és átvegye helyét a mohóság. Hátranyomott az ágyon, szenvedélyesen megcsókolt, közben pedig vetkőzni kezdett. ég kotorászott kicsit, sejtettem miért. Kicsit elcsodálkoztam, hogy ennyire felkészült, de azt hiszem akkor akadtam volna ki, ha nincs védelem. Bár akkor, ott túl voltam azon, hogy gondolkodjak. Harapdálta a hasamat, az oldalamat, a belsőcombomat, és azt a lágy részt, ahol a combom végződik, s csak pár penti választja el a forróságtól.

Fölém támaszkodott, a csípőm alá nyúlva magához húzott. Belém siklott, hogy mély levegőt kellett vennem, amjd megcsókolt. Megharaptam az alsó ajkát, ujjaimat végig húztam a háta hibátlan, puha bőrén. Finoman végig karcoltam, számat a nyakához, amjd a vállához érintettem puha csókot lehelve rá. Áma az idő előrehaladtával a körmeimet egyre mélyebben vájtam a hátába, s az ajkaim helyet is inkább a fogaimat használtam. Nem szólt rám, sokkal inkább úgy tűnt, hogy élvezi a dolgot, íyg felbátorodtam. De a végén már nem tudtam uralni magam. A kéjben valahol félútán átbillentem az öntudatlanságba, a testem magától mozdult, az elmém kikapcsolt, de még mindig kapaszkodtam foggal körömmel a fölöttem hullámzó kemény testbe.

Azon kevés tiszta pillanataimban, mikor egy-egy hirtelen helyzetváltoztatás, vagy más impulzus a felszinre lökte az öntudatomat, szembesülnöm kellett a ténnyel, hogy nem bírok vele. Nem hittem volna, hogy eljön az idő, amikor újra megtalálom a méltó “ellenfelet”, aki fölém bír kerekedni, legyűr, leigáz, maga alá gyűr, s öntudatlanságba taszít. Kezeimet a fejem fölé szorította a csuklómnál fogva, úgy, hogy mozdulni sem bírtam, miközben az oldalamat, a felkarom belső felét harapdálta, tovább feszítve a már amúgy is túlingerelt idegszálaimat. Nem tudom nyögtem e hangosan (pedig szüleim a másik helyiségben aludtak), de a szám ki volt száradva. Zsibadtam, olyan voltam, akár egy mesterét vesztett marionett bábu, aki összecsuklik, ha magára hagyják. Megdöbbentett az erejével, amikor a derekam alá nyúlva fölemelt és az ölébe ültetett. Én csak a nyakába borultam. körmeimet a hátába mélyesztettem. Valahol mélyen tudtam, hogy nyoma fog maradni, de nem bántam, mi több, aztakartam, hogy magán viselje a jeleimet, hogy lássák, ő az emény. Jó tigris módjára kijelöltem a területemet, és ő még élvezte is.

Megteltem vele, az illatával, az ízével, a testével, és egyik sem volt ellenemre. Az öntudatlanság hívogatott. Így már nagyon rég nem szeretkeztem. Legalább két éve. Megdöbbentett a kitartása, hogy ennyire bírja, pedig hosszú ideje nem volt nővel. Engem pedig egyik hullám a másik után temetett maga alá. Mikor kinyitottam a szemeimet, akkor is csupán homályos foltokat láttam.

A végén már könyörögni kezdtem, egyszerűen nem bírtam épp ésszel tovább. Karjaim lesiklottak a hátáról, s az újabb kéjhullámban már az ágyat martam szét. Pár perccel később fogait a nyakamba mélyesztve jött utánam a pillanatokig tartó öntudatlanságba. Teste sikos volt a verítéktől, és nagyon reméltem, hogy a háta csupán attól. Fogalmam sem volt róla, hogy milyen pusztítást vittem végbe a hámrétegen, de talán nem serkent ki a vére. Mindezen csak akkor kezdtem el töprengeni, mikor mellém hevert és én kinyújtóztathattam elgémberedett végtagjaimat. Magához ölel. A szíve úgy döbörgött, hogy attól féltem utat tör magának a bordái között.

Miután tudatosult bennem a zsibbadságom, a remegésem, majd a zsibbadás helyét kezdte átvenni a sajgás, halkan elnevettem magam, majd egyre hangosabban, végül már ő is nevetett velem és jobban összebújtunk.

-Szeretlek – suttogtam a haját simogatva.

-Én is. Nagyon szeretlek – mormogta bele a hajamba.

Ott tudatosodott bennem, hogy én valóban szeretem ezt az embert.