Azt hiszem átéltem pénteken a teljes tökéletességet. Szeretkezés közben. Éreztétek már úgy, mikor mélyen a párotok szemébe néztetek, hogy nem létezik semmi; se idő, se tér, nincsenek testhatárok, csak a végtelen boldogság, elégedettség, maga a tökéletesség.
A mellkasod feszül valami kellemes érzéstől, könnyek gyűlnek a szemedben. És mindez ott ül a kedvesed tekintetében is.
Valahogy elképzelhetetlennek tartod, hogy más is létezhet a tökéletességen kívül. Súlytalan vagy, csak a melegség vesz körül.
Mosolyogni tudsz. Semmi mást, csak mosolyogni, önkéntelenül.
Nem is kell kapaszkodnod a másik testbe, hiszen nem is két különálló személyiség, emberek vagytok, hanem egyetlen, közös energiahalmaz, ami pulzál, lüktet, mert végre ismét összeolvadhatnak.
És csak sírni szeretnél.
Eddig csak kétszer éltem át, Tudjukkivel. Gyönyörű volt, de most először árultam el a társamnak. És csodálkozásomra, ő is ugyan ezt érezte. Ezt a leírhatatlan tökéletességet és boldogságot.
Csak feküdtünk összebújva a gyertyafényes szobában. Jó volt érezni teste melegét, ahogy ütemesen veszi a levegőt. Fejét a hasamra fektette, s olykor lustán felpillantott rám. Olyankor mindig nagyot dobbant a szívem. Gyönyörű volt. Zöld szemeiben ott táncoltak az ágymelleti kovácsoltvas gyertyatartóban lustán billegő gyertyalángok. Nem túlzok. Ott tükröződtek abban a csodás szempárban.
És én újra és újra szerelembe estem, akár hányszor feltekintett rám.
Szép jó reggelt! Igen, ennél gyönyörűbbet nem élhet meg az ember. Ismerős!:))