(Élet a pasin túl) Lépések egy stresszmentesebb élethez

Az ellentétek vonzák egymást

Végre utazom haza. már csak kilenc órát kell kibírnom, és ismét átölelhetem a páromat. 🙂 Már nagyon várom. Bebújni egy biztonságos közegben, ajkamat az ajkára tapasztani, belenézi azokba a ragyogó zöld szemekbe.

Tegnap beszélgettünk MSNen. Sokminden kiderült. Miki nagy szerepet játszott abban, hogy mi egymásra találjunk, bár csupán a kezdő lökést adta meg.

Tulajdonképpen először csak szexre javasolta nekem Zzoltit, aztán kapcsolatra. Ez fordítva is így volt. Miki szerint:

 

“Mind a ketten magányosak vagytok, ki vagytok éhezve, szexeljetek, jobban lennétek”

 

Ez a szalonképes verzió volt. Aztán persze eltelt pár hét és feldobta az ötletet, mi volna, ha járni a barátjával. Úgy sincs egy ideje senkije, gondoljak csak bele mennyire ki van éhezve.

Tetszettem neki már egy ideje, s a tegnapi beszélgetésből kiderült, még három éve valamelyik nyáron az üzletben látta a melleimet. Kellett egy perc mire felfogtam milyen szöveg vibrál a képernyőn.

-Hogy mi? Ugye rosszul olvastam?

-Nem. Jól olvastad. Talán még két éve.Valamiért átmentem az üzletbe, te pedig nyáriruhában voltál. Lehajoltál valamiért. Nem vetted észre, hogy belátni. Én megdöbbentem és majdnem úgy maradtam – pötyögte.

-Na ne. Ha két éve volt, akkor épp nem volt rajtam mit látni. A melleim is lefogytak velem együtt.

-Azt nem mondanám. Arra még emlékszem, hogy Gábor ott ült a pult mögött, előtte sörrel. Nem vette észre, hogy mi történt írta.

 

Na ja, akkor viszont volt mit látni rajtam. Plusz HÉT KILÓVAL.

 

-Minden esetre nem gondoltam volna, hogy ilyen vagy.

-Milyen? – kérdeztem. A kíváncsi természetem nem nyugodott.

-Ilyen életvidám. No és a szex…

-Mi van vele?

-Szomszéd srácként még nem gondoltam volna, hogy ilyen szenvedélyes vagy, a kapcsolatunk elején rájöttem, hogy szereted a szexet, és miután már elkezdtünk szeretkezni, alaposan megdöbbentettél, mert nem hittem volna, hogy ennyire. De nagyon tetszik.

 

Elmosolyodtam a monitort nézve. Nos igen, én sem hittem volna, hogy ennyire jól megértjük majd egymást az élet területein. Pláne az ágyban. Mindig azt hittem, hogy egy nyugodt, amolyan lassú víz partot mos típusú férfi, aki inkább a megszokott, “hagyományos” műveleteket szereti az ágyban. Ahhoz képest alaposan félreismertem, de kellemesen csalódtam benne. Nem hittem volna három hónappal korábban, hogy megtalálom a tökéletes páromat. Kiegészítjük egymást. Ő világos, én sötét vagyok. Ő nyugodt, alapos, és odafigyel a legapróbb részletre is, én viszont kapkodok és utálok elmerülni a részletekben. Én lobbanékony vagyok, ő pedig nyugodt. Egy hatalmas fa, kinek gyökerei mélyre nyúlnak, biztonságot ad, megóv, a tövében otthon érzem magam. Olyan nekem, akár egy homeopátiás nyugtató. Nincs mellékhatása, ráadásul boldog vagyok tőle.

De az ágyban robban a bomba, ott vad csaták vannak. Belegondolok, kimondotta gyengéden csupán egyszer szeretkeztünk. Amikor megéltem vele a tökéletes egységet 🙂  

 

Kommentek


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!