Az univerzum tanítása.

 Újra kiderült, hogy az univerzum mindent megmagyaráz.

Szokás szerint, tegnap bementem Zsoltival az interspárba, hogy néhány alap ételt vegyek magamnak másnapra. Bár az alapvető táplálékok közé  nem tartozik, még is a csokipultnál ácsorogtunk. Lilu elmondása szerint, a Milka piacra dobta a Csilis töltelékü gyermekét. Már hetek óta vadászom rá, de még csak nyomára sem leltem. Ekkor eszembe jutott, hogy a kávés sor végén szokták felsorakoztatni az újabb csokikat. Elkaptam párom kezét, s vigyorogva hátraarcot csináltunk. Amint átvágtunk a sorok között, egy kopasz folt tűnt fel. Bevágtattam a kávék közé. A gyomrom a pillanatra összeugrott, de miután Zsolti átölelt, le is nyugodtam. Természetesen a csilis Milkát ott sem találtam meg. Más csokit pedig úgy sem kívántam, így hát tovább mentünk az italokhoz. 

-Az előbb azt hittem, hogy rémet látok – mondtam a gyümölcslevek közt válogatva.

-Miért? Kit láttál?

-Gábort.

-Biztos, hogy nincs itt. Én legalább is nem láttam – mondta.

Tovább slattyogtunk a vizekhez. Magához húzott, forrón megcsókolt és levigyorgott rám. Ekkor láttam meg Őt. Épp a bevásárló listájába mélyedt. Valószínűleg ő előbb észrevett minket, mert lassan nézett fel a papír fölül. Legnagyobb döbbenetemre ő köszönt. De az arckifejezése furcsa volt. Mint, aki kényelmetlenül érzi magát.

-Sziasztok.

-Helló – intett Zsolti.

-Szia – köszöntem én is.

Ő eltolta a szekerét a húspult felé, mi pedig a kinézett karácsonyi bögrék irányába mentünk. A fejembe vettem, hogy veszek egy rénszarvasos bögrét. Egész úton kicsit furán viselkedtünk Zsoltival. Mint később, a beszélgetésünk után kiderült, hogy ugyan abból az okból. Mind a ketten Gábort kerestük.

Az elején csak az tűnt fel, hogy sűrübben von magához és csókol meg. A saját reakcióim már fel sem tűntek. Az övé annál inkább. Főként az utolsó. Ott álltunk a pénztárnál, újra magához vont, szemvedélyesen megcsókolt. Én átöleltem a nyakát és távolodás közben kinyitva a szemeimet érdekes dolgot vettem észre. Még el sem engedte a számat, már sasolt körbe. Volt egy sejtésem kit keres.

A garázsban elbeszélgettem vele. nagy nehezen, de bevallotta, igen, valóban őt keresgélte, vont magához sűrün és csókolt meg, hogy mutogassa, én vele vagyok. És végre bebizonyosodott, hogy benne is van birtoklási vágy, de olyan, ami tetszik.

-Na jó, már csupán az hiényzik, hogy oda menjél hozzá és megrázd a kezét: Köszi, hogy ekkora ökör voltál.

Ezen jót nevettünk, majd újra összeölelkeztünk.

  Utána elgondolkodtam. Anyám mindig arra tanított, hogy ha nem értünk egy helyzetet, vagy, hogy valaki miért viselkedig úgy, ahogy, akkor előbb-utóbb megtapasztaltatják velünk.

Igaza lett.

Én sem értettem, hogy milyen lehet Gábor szemszögéből egy-egy ilyen találkozás. És, hogy vajon a másik fél hogyan reagál. Judit mindig belé karolt, ha összefutottunk. Zsolti magához von és csókolgat.

Ergó, mindannyiunkban tombol a birtoklási vágy. Tagadhatatlanul!