(Élet a pasin túl) Lépések egy stresszmentesebb élethez

A szerelmesek napja valóban a szerelmesek napja? Van aki annak véli, mások pénzkereseti lehetőségnek látnak benne.

Jómagam nem tudom mire vélni ezt a napot. Egyszerre munka a virágüzletben, és ebben az évben szórakozás. A két fiú meglepett bennünket. Először ebédelni akartak elvinni minket, de mivel édesanyám ötóráig dolgozott, így vacsora lett belőle.

Nagyon jól éreztem magam. Bort ittunk, jókat ettünk, a párom ott ült mellettem, s minden mozdulatából, pillantásából a szerelem sugárzott.

Bár az esti szeretkezés elmaradt, ugyan is, annyira tele ettem magam, hogy mire az ágyba kerültem, felfordultam, akár egy bogár. A párom megértette, magához ölelt a takaró alatt, és álomba ringatott. Nem volt nehéz dolga. Belesimultam a karjaiba, hallottam szívének egyenletes lüktetését, mély szuszogását. A szempilláim elnehezültek és lassan lecsukódott.  

 Hol volt, hol nem volt. Volt egyszer egy lány. Fiatal volt és üde, alig tizenkilenc éves. Csupán akkor kezdett el élni, élvezni az életét, s ráébredni saját nőiességének varázsára. Szórakozni járt, flörtölt, barátkozott. Ám egy napon elérkezett életébe az a bizonyos nagybetűs SZERELEM. A férfi idősebb volt nála, felébresztette benne a testivágyat, megmutatva neki a szerelem és a testiség szépségeit, meglobogtatva előtte, hogy milyen volna biztonságban és boldogságban élni. A férfi büszke volt hódítására. Úgy hordta körbe a fiatal, szerelmes lányt, ahogy egy győzelmi trófeát szokás. Ápolta, díszítette, ékszerezte. A lány pedig boldog volt. De naív. Ahogy telt az idő, elkényelmesedett, felszökött rá néhány kiló, de nem izgatta, hiszen volt egy szerető társa, aki nem tette szóvá. Ám a férfi lelkesedése a lány iránt csökkeni kezdett. Szegény pára pedig nem értette, hogy mi történt. A férfi korábban sem halmozta el bókokkal, pedig a lány csinosította és ápolta magát, tetszeni akart a párjának. De viszonzást nem kapott,s egy idő után úgy érezte, hogy felesleges erőfeszítéseket tesz. Lassan elmaradt a folytonos sminkelés, a csinos ruhákat felváltotta a bő, kényelmes viselet, és már a hosszú hajkoronával sem bíbelődött annyit, mint korábban. A férfi pedig ezt sem tette szóvá. A lány kezdte úgy érezni, hogy láthatatlanná vált, a férfi már csak hébe-hóba feküdt le vele, csupán aludtak egymás mellett, keveset beszélgettek. A viszony megromlott. A lány teljesen elhagyta magát. Úgy érezte, ha a párjának nem kell, akkor már senkinek. A férfi hamarosan tovább állt egy másik lánnyal, szegény pára pedig ott maradt hét kiló súlyfelesleggel, összezúzott nőiességgel, önbizalom és remény nélkül. Teltek a hónapok, a bánat megtette a hatását, négy hónap alatt  tíz kiló olvadt le a lányról, anélkül, hogy észrevette volna. Környezetének tűnt fel, hogy sápadt, beesett az arca, kilóg a csípőcsontja és lóg rajta minden ruha.

Szép lassan a visszanyert alakhoz kezdte megtalálni ismét önmagát. Újra ápolta magát, fontos lett számára, hogy szépnek érezze magát, és más is annak lássa. Újra randevúzott, flörtölt, szeretkezett, de ugyan azt a biztonságot és bizalmat már nem érezte senki iránt, mint élete szétzúzója iránt. 

Csupán azért meséltem el ezt a kis történetet, mert két év telt el azóta, hogy lelkileg megtörtek. De felépültem és újra szerelmes vagyok. És bátran állíthatom, hogy Zsoltiban képes vagyok megbízni. Ha magához von, nem csak ő, de az otthon biztonsága is körbeölel. Mikor rám néz, a belsőmet kellemes melegség önti el, és éezem, hogy bármit megtennék érte. Ugyan ezt látom az ő gyönyörű zöld szemeiben is. Igen, le tudnám élni vele az életemet. 

Mióta együtt vagyunk, négy kilót szedtem fel, de ugyan úgy ápolom és csinosítom magam, mint a kapcsolatunk előtt, és annak kezdetén. Ugyan azt a hibát még egyszer nem követem el. Viszont nem szeretnék átesni a ló másik oldalára. Sminkelek, ékszerezem magam, szép ruhákat hordok, edzek, és próbálom tartani a súlyomat.

És azzal, hogy észreveszi a törekvéseimet, bókol, és olykor már csak abból, ahogy rám néz, erőt merítek, és érzem, hogy van értelme annak, amit teszek. Egy nő vigyázzon, ne hagyja el magát egy kapcsolatban, legyen az jó, vagy rossz! Csupán egy jótanács, amit a saját káromon tanultam meg! 

 Mióta internet és a csevegés létezik, az emberek szexuális fantáziája kitágult, s új lehetőségeket keresett a felszínrebukkanásra. Ezt az internet lehetővé tette. Az ember kiélheti sötétebb énjét, olyan lehet, amilyen mindig is lenni akart, anélkül, hogy bárki is rájönne. Ez hatalom. A szolgáltató hatalma.

Ez aberráció? Sajnos, van, akikkel elszalad a ló, és bizony átfordulnak. Felszínre engedik mocskos kis fantáziájukat, paskolásról, kötözésről, korbácsról pötsögnek, mocskos szavakat írnak be a szövegdobozba, és élvezik. Ugyan akkor, a valóságban visszafogott, szinte már szűzies. 

De ha belegondolunk mennyi lehetőséget kínál az MSN és chat-szobák… hmmm. Az ember anélkül flörtölhet, beszélgethet, hogy megcsalna bárkit is. És ezúton vissza is térhetek a bejegyzés címéhez. A cyber szex-nek sok előnye van, s a lakosság 70% él vele.

Nézzük ezeket az előnyöket:

-Semmi komplikációval nem jár, hiszen csak egy monitor előtt ülsz

-Hű maradhatsz a párodhoz, hiszen fizikai érintés nem történt

-Izgalmat viszel az életedbe

-És, ha egy baráttal csinálod….hmmm…. szórakoztok egy jót.

Vannak olyan dolgok az életben, amik megédesítik azt. A szerelem, a szex, a harmónia, a boldogság, és van, akinek a virtuális szerető.

Az internetes szerető olyan ember, akivel, ha találkozol, csak plátói marad a testiség, barátok vagytok, jót beszélgettek, néha szóban előhoztátok, de az az édes borzongás mindig ott marad. Az a “milyen volna vele valójában?” “Milyen a csókja?” “Milyen az érintése?” De nem teszitek meg azt az utolsó lépést, különben mindent tönkre tenne. De így, hogy csak virtuálisan és verbálisan értek egymáshoz, minden az ember fantáziájára van bízva. Különböző helyszíneket kitalálva, helyzeteket, történeteket. Kész szerepjáték orgia.

Elójáték a szaunában, finom kezdet a pihenőszoba puha szőnyegén, majd vad befejezés a zuhanyzóban, miközben ő felemet, köréje fonod a lábaidat, fent megkapaszkodsz, és csak élvezed a gondolatot, hogy valaki bejárja a testedet.

Csak az az egy próbléma van, hogy elmerad a beteljesedés, és miután lecsillapodtál, még mindig ott ülsz a monitor előtt, ujjaid a hideg klaviatúrán pihennek, minden ízedben remegsz a vágytól, de az benned marad. Valahogy még is elégedettséggel tölti el. Még mindig borzongsz, mosolyogsz, alig bírsz koncentrálni. Utána megbeszélhetitek mit élveztetek benne. A webkamera csak jobbá teszi az élményt, hsizen láthatod a másik reakcióit, és mindig jó tudni, hogy miként hatottál internetes szeretődre. Vajon mennyire tükröződnek az arcán a gondolatai. Látni a kéjt az arcán.  

Ugyan akkor az utóborzongás ott marad a következő párbeszéd miatt:

-Ha most valóban itt volnál…. eladtad volna a házat.

-Most félájultan hevernél alattam.

-Bár csak itt lettél volna velem.

-Kívánlak.  

De természetesen nem teszitek meg. És mi van, ha még is eljuttok odáig, hogy átlendültök azon a bizonyos határon? Három lehetőség.

Ad1; Hatalmasat csalódtok egymásban. Nem erre számítottatok. Túlzott. Te túloztál.

Ad2; Hatalmasat kufircoltok. Minden addig visszafojtott vágyatok végre utat talál magának, karmoljátok, harapjátok egymást, s ekkorát talán már rég nem élveztél. Majd újra és újra szexeltek, mí végre teljesen ki nem elégültök. De utána ismét csak a számítógép elé ültök beszélgetni, megnyugodva.

Ad3; Annyira jól sikerül az együttlét, hogy párkapcsolattá fejlődik.

A jövő útjai kifürkészhetetlenek.  

 Furcsán van felépítve az emberi természet. Ha előtted van, amire vágysz, akkor már nem érzed akkora szükségét, ha viszont megvonják tőled, akkor úgy érzed, bármit megtennél érte.

Így vagyok mostanában a testi szerelemmel. Több, mint egy hónapig otthon voltam minden kimozdulási lehetőség nélkül. Minden éjjel egymás mellett feküdtünk, együtt ébredtünk, nappal kétóránként bekukkantott hozzám az üzletbe és hol futólag, máskor pedig hosszan, szenvedélyesen megcsókolt. De a szeretkezésekhez nem ragaszkodtam. Valahogy megszállt a nyugalom. Nem  kellett azon görcsölnöm, vajon holnap is megismer e, vajon nekem kell e elcsábítanom. Tisztában vagyok azzal, és megnyugtat, hogy ha esetleg fáradtnak érzem magam, akkor elég másnapra halasztanom a szeretkezést, nem rágom azon magam, hogy lemaradtam valamiről és esetleg egy hetet kell várnom rá.

Ám ez a nyugalom most megszakadt. Nem azon része, hogy nem bíznék benne. Hanem az, hogy nem szeretkezhetek a párommal akkor, amikor akarok. Tudom, hogy viccesen hangzik, de így, hogy megvan köztünk ez a 300 kilóméternyi távolság négy éjszakán át, a libidóm felpörgött.

A legutolsó együttlétünk újfent furcsán alakult. Mi mindent bedobtunk, de mintha a vasárnap nem arra lenne teremtve, hogy az ember kiélje a testi vágyait. Pedig minden olyan szépen alakult. Nem is számítottam rá, hogy elcsábít. Szépen megebédeltünk, úgy éreztem magam, akár egy bogás, akit lefújtak rovarirtóval, legszívesebben a hátamra fordultam volna, hogy aludjak. De nem tettem meg. Leültem a számítógépem elé Zsolti társaságában, s miközben a kezét  a térdemen pihentette, én az újonnan letöltött Google Earth programommal éppen a Balatonlellei nyaralás mellett kampányoltam. Érdekes volt műhold felvételeket nézegetni az egyik kedvenc nyaralóhelyemről. Megmutattam neki merre lesz a szállásunk, milyen a főtér, a mólósétány, a park, ahol esténként mindig sétáltunk.

Azt hiszem elnyerte a tetszését, főként mikor leírtam neki a ház és a szobák elrendezését, és megpendítettem a szex lehetőségét a legkülönbözőbb helyeken. A tusolóban, a konyhában, a nappaliban (cserépkályha, kanapé, fotel, asztal…. juj, csak a fantáziánk szab határt), erkély, és persze a szokványos szoba. Azt hiszem fellobbantottam a vágyát, mert a térdemen pihenő keze lejjebb indult. Finoman simogatva. Csodálkoztam, hogy megkívánt. Enyhén kócos voltam, a bő, agyon mosott főiskolai pólóm és egy melegítőnadrág volt rajtam.

Bármiben mutatkozhattam volna előtte, ő így is, úgy is megkívánt. Ez az előnye, ha a másik tudja, hogy milyen vagy meztelenül.

Gondolataimból az érintése rántott vissza. Ujjai a testem legforróbb területére tévedtek. Hátam  ívbe feszült. Maga felé fordított a székkel, feljjebb gyűrte a pólómat, és nyeve hegyével apró köröket rajzolt a hasamra és a mellemire. Olyan finoman csábított, annyira gyengéden és nagy hozzáértéssel, hogy ötpercen bellül rongybabává változtam a keze és a szája alatt. Oda tehetett, ahová akart. Közelebb húzott, elhelyezkedett a lábaim között, s míg én a vágytól opálos szemmel néztem rá megsemmisülten, lassan kioldotta a nadrágomat és lehúzta rólam, majd a bugyimat, s mire felfoghattam vola mire készült, a szája már a legérzékenyebb területet vette birtokba. A nyelvemre kellett harapnom, nehogy felkiáltsak, mikor használatba került az övé.

Alaposan előkészített, hamar elmentem, s olyan elsöprő volt, hogy az öklömbe haraptam, hogy ne verjem fel a házat, s legfőképpen a szüleimet. Ő mosolyogva nézett, miközben felállt, én pedig amjd lefólytam a székről. Finoman átemelt az ágyra, amjd a székemet az ajtó elé gördítette, hogy egyértelmű legyen, tilos a bemenet. Mire fölém mászott, már magamhoz tértem, és lerángattam róla a pólót, majd a nadrágot. Most én következtem. Nem tartott sokáig, hamar letepert. Úgy öleltem magamhoz, mintha az életem múlt volna rajta. Pozitúra pozitúrát követett, míg végül bedobta a kifli pózt. Az ágy szélére sodródtunk. Az ágy körül szerszámok hevertek, abból a célból, hogy megcsinálja az ágyamat, ugyan is rájöttünk mitől nyikorog. Kitört a kereke.

Amikor szex közben körülnéztem, furcsán izgató érzés uralkodott el rajtam. A felkapcsolt asztali lámpa, a csupasz ágy, a szanaszét hagyott szerszámok, és az, hogy hátulrol átölelt a tarkómat harapdálva miközben szeretkeztünk, olyan érzés volt, mintha az ezermester csábított volna el, mielőtt megcsinálja az ágyamat.

Kicsit bizarr volt a gondolat, de tovább fokozta a vágyamat. Talán nem is olyan ostobaság olykor kitalálni  valami szerepjátékot, még ha csak az ember fejében játszódik is le.

Mindig úgy tekintettem, hogy a csupasz ágyon való szexelés kényelmetlen, mert olyan érdes anyaggal van beborítva, hogy felhorzsolja a bőrömet. De abban az egy órában nem érdekelt. Később még is az ablaknál kötöttünk ki. Lekapcsoltam az asztali lámpát. A szomszédoknak nem kellett azzal szembesélniük, hogy milyen jót szexelek, miközben a homlokomat az ablaküvegnek nyomom.

Belemelegedtünk, közel voltam az orgazmushoz, ám ekkor csengettek a kaputelefonon. Összenéztünk.

-Most mi legyen? – kérdezte vigyorogva.

-Nem tudom – vontam meg a vállam.

-Hol tartasz?

-Már sehol.

-Folytassuk?

-Te hol tartasz?

-Már közel vagyok.

-Akkor fejezzük be – ugráltattam meg a szemöldököm.

Hát igen, befejeztük, miközben nyílt a bejárati ajtó és vendégek érkeztek hozzánk, akikről nem is tudtunk. Nem lett szokványos befejezés, elsiettük. Próbáltuk összeszedni magunkat amilyen gyorsan csak lehet. Kicsit zavarban voltunk, de próbáltuk nem mutatni, mikor iléptünk a szobából.

Lent a kocsiban átrágtuk magunkat a dolgon. Szerencsére nevetve.

-Úgy tűnik, hogy a vasárnap nem a mi napunk – mondta, miközben ráadta a gyújtást.

-Nekem is úgy tűnik.

Egyre inkább azon gondolkodom, mikor lesz lehetőségünk újra arra, hogy önfeledten szeretkezzünk, anélkül, hogy azon kellene görcsölni mikor mászkálnak kint az előszobában, a fürdőben. Mikor engedhetek ki a hangomat, és mikor hallhatom újra az övét. Lehet, hogy már csak a nyaraláson?

Erre a töprengésre a párom bátyjától kaptam érdekes választ.

-Ha itt a jóidő, több lehetőség nyílik, ugye Pocok?

Összevigyorogtak, én pedig zavarba jöttem, bár igyekeztem palástólni.

Párom már csak tudta mi mindent össze lehet hozni a természet lágy ölén. Nem kevés tapasztalata volt, legalább is ez derült ki a beszélgetéseinkből. Ahogy ő hívja:

Bagolynézés  

 Vasárnap délelőtt olyat tettem, amiről azt hittem soha többé nem próbálkozom meg vele, mert fájdalmas emlékek kötöttek hozzá. Rosszul sült el, és sebeim is maradtak utána.

Így, mikor apám előállt az ötlettel, hogy ismét veselkedjek neki, kicsit ódzkodtam tőle. De mire észbe kaptam, már a konyhában álltam és meredten bámultam a pulton álló bögrére és anyámmal szúrkoltunk, hogy a kovász kellően felmásszon a pereméig. Majd erőnket egyesítve, szarrá vertük a keltésztát. S mire már végképp megbarátkoztam a helyzettel, már vígan sültek a szalagosfánkok a zubogó olajban.

Így délután négyóra körül édesanyámmal már büszkén nézegettük a kész farsangi fánkokat, a fiúk pedig jóízűen bekapkodták őket.

Már elmondhatom magamról, hogy képes vagyok tésztát dagasztani, keleszteni, és átmanifesztálni valami inycsiklandozó finomsággá.

Túl vagyok az első húslevesemen, a rántotthús, már évek óta megy, a palacsinta elkészítése már a személyiségem részévé vált, a gilyással még csak parádézom, a süteményekhez isten adta tehetségem van, és ez vasárnap bebizonyosodott, mikor szembenéztem egy másik Mumussal.

Igaz, hogy nem egy diétás menű, de néha szükség van egy kis kényeztetésre.

 Azt hiszem most már férjhez mehetek. 

  A két lábon járó Mumusok lassan elfogynak, de mindig jönnek újabbak, ez nem kétséges. Azért jöttünk a földre, hogy tanuljunk és tapasztaljunk. S ehhez nem kevés fájdalmat kell átélnünk, hiszen a lélek csak ezeken a fájdalmas tapasztalásokon keresztül emelkedik egyre feljebb és feljebb, a tökéletesség állapotába, ahonnan származunk.

Az embernek mindig is lesznek félelmei, mert egyszerűen képtelenek vagyunk megmaradni a boldogság állapotában. A “boldogság unalmas”, nem történik semmi, ami igazán megmozgatna bennünket, hiszen minden nap ugyan olyan, s lassan már el is feledkezünk róla, hogy milyen felemelő érzés tud lenni, ha minden rendben van bennünk, s így az életünk is a megfelelő mederben folyik. Talán ezért gyártunk magunknak újabb és újabb problémákat, hogy később értékelni tudjuk ismét a boldogság állapotát, hogy aztán újra bele unjunk, szendvedjünk egy kicsit, majd ismét élvezzük a boldogságot, majd újra és újra végigjárva ezt a kört, életeken, éonokon át.

Nyílván ez lesz a magyarázata a mostani állapotomnak. Mert mik is a puszta tények. A puszta tények olyan dolgok, melyekbe nem szívesen merülök bele, mert olyankor mindig kiderül, hogy tévedtem, amit nagyon nem szeretek.

Íme, azok a bizonyos, PUSZTA TÉNYEK: 

-makk egészséges vagyok

-szerető családban élek, még senki, számomra fontos ember nem távozott az élők sorából

-van egy párom, aki a csillagokat is lehozná nekem az égről, annyira szeret, és ezt a visszaigazolást napmint-nap megkapom tőle

-főiskolára járok, ahol legjobb tudásom szerint teljesítek

-megbízható barátaim vannak, akikre számíthatok jóban és rosszban

-van tető a fejem felett, étel az asztalon, pénz a zsebemben

-béke és harmónia, jókedv vesz körül

Tulajdonképpen, mindezt mérlegelve miért is vagyok befordulva? Miért ijedtem meg? Mitől félek? Mindig is olyan embernek ismertem magam, aki igyekszik a jelenben élni és pozitívan felfogni a dolgokat.

Milyen félelmeim vannak?:

-találok-e megfelelő munkahelyet

-biztosítani tudom-e magamnak azt a megszokott életmódot, amiben eddig részem volt

-tudok-e saját lakást szerezni

Tulajdonképpen a jövőmtől kezdtem el félni, de így jobban belegondolva, talpraesett, ügyes, akaratos, kommunikatív lány vagyok, aki, ha hagyják kibontakozni, remek vezető lehet, mert kiderül róla, hogy korántsem olyan szétszort, hanem igenis megvan benne a gyakorlatiasság!

 Mindenki átélte már azt a torokszorító érzést, mikor szembe kell nézned a félelmeiddel. Mikor tudod, hogy csak is így teheted túl magad az önmarcangoláson, a kombináláson és önpusztításon, mely időről-időre elharalmasodik rajtad. Olyan érzés, mint mikor gyerekkerunkban azzal ijesztegettek minket, hogy szörny van az ágy alatt. Sokáig nem mertél elaludni, forgolódtál, égve hagytad a vilanyt, hogy ne érezd magad egyedül. Míg végül eleged lesz az állandó félelemből, s elhatározod, kideríted, igazat mondtak e a társaid, valóban ott van e a szörny az ágyad alatt. Mély levegőt veszel, lassan lekúszol az ágy mellé, s egy hirtelen rántással, akár a ragtapaszt, felrántod a plédet és a lepedőt. Visszafojtott levegődet, mely már majd össze roppantja a tüdejedet, lassan kiengeded. Semmi sincs az ágy alatt, néhány koszos ruha és papírzsepkendőn kívül. Csak ülsz a földön, meredsz magad elé, s el sem hiszed, hogy eddig csak egy árnyéktól, s a saját képzeleted termékeitől rettegtél, rá hárítottál mindent, most pedig kiderül, hogy alaptalan. Sírni tudnál a megkönnyebüléstől.

Ezen estem át tegnap Szembe néztem az egyik Mumusommal. Még pedig Judittal. Tudom, hogy már többször írtam, hogy összefutottam vele, de az vagy a távolból volt, vagy nagyon futólag, s minduntalanaz utálat, a bizalmatlanság, vagy a kíváncsiság hajtott bennünket arra, hogy olykor-olykor egymás felé tekingessünk. Igazából tegnap nem számítottam arra, hogy találkozom vele. Sűrűn látom ugyan a nagy bolt kirakatán át, a lépcsőn ülve, mikor elsétál, de az megvn vagy harminc méter. De a tegnapi más volt. Sétáltam vissza a belvárosi önyvesboltból a Várkerületen. Felkészületlenül ért a dolog, de ösztönösen reagáltam. Felnéztem és megpillantottam, hogy jön velem szembe. Talán ő is megijedt, mert ugyan úgy, mint én, egy pillanatra lesütötte a pilláit. Ám, mikor egymás mellé értünk, én újra rá néztem és zsigerből jövő mosollyal köszöntöttem, s igyekeztem barátságosan az arcába nézni. Visszaköszönt, hangja nagyon vékony volt, kicsit meg is döbbentem rajta. Arca sápadt, bőre, kusza haja és szeme fénytelen, orra piros, szemei karikásak. Talán beteg, gondoltam akkor. Vagy kifáradt, hiszen elköltöznek egy másik lakásba. Csak harmadik lehetőségként merült fel bennem, hogy összekaptak, de ezt el is vetettem, hiszen együtt ruháztak be egy új otthonba, akkor pedig ugyebár jól meg kell lennie egy párnak. Nyílván az első gondolat volt helytálló, mégpedig azért, mert influenza időszak van. Azért némi diadalt éreztem. Végül is jólérzem mostanában az bőrömben, csinos vagyok, egészséges, kellemes a bőröm színe, ápolom magam. Szegény pedig angyon le volt strapálva. De érthető, ha ötig dolgoznak és későig csomagolnak.

Minden esetre büszke voltam magamra, hogy nem fordultam el, hanem köszöntem. Szeme néztem az ágy alatt megbúvó szörnyeteggel, s kiderült, hogy nincs is ott. Nem haragszom, nem érzem magam többnek, aranyos, de semmi egyedi, semmi feltűnő, semmi nem fogott meg benne. Még mindig az merül fel bennem ilyenkor, amit apm mondott másfél éve. “Az a lány olyan, mint Gábor, csak nőben. Szürke és jelentéktelen.”

Már csak egy Mumussal kell szembe néznem. ami hamarosan bekövetkezik. Hamarosan felkeres. Apám találkozott vele, az autónk kapcsán, ugyan is ismét koccantunk. Belém jöttek a hipermarket parkolójában.

Innen jöt a költözés, a fáradság, s még Gábor mondta apunak, hogy hamarosan megkeres a találkozó miatt. Nem félek. Tudom, hogy csak úgy zárhatom le a multam, és szabadulhatok meg minden fájdalomtól és félelemtől, ha szembe nézek a saját félelmeimmel. 

Azért fontos mindez, azért foglalkoztat, mert még sokmindent nem értek. Mikor szakítottunk (mindennek ma van a két éves évfordulója!) ott maradtam szerelmesen, összetörten, nőiességemben, emberségemben megalázva, értetlenül, hogy mindez miért történt meg. Néhny dologra még keresem a választ. Ha beszélgetünk, mint két ismerős, talán vele is le tudom békében zárni a dolgot.