Hamarosan…

 Ígérem, hogy hamarosan leírom, mi lett a találkozó vége. Egyenlőre csupán azért nem pötyögök róla, mert szeretném jól leírni, nem pedig összecsapni. Még lomtalanítok. Fizikailag és lekileg is. Felsőbb tanácsot kaptam, miszerint, a Gáborral való találkozás után kezdjek neki egy lelki nagytakarításnak. Ezt indíthatom azzal, hogy a szobámban lomtalanítok, takarítok, csinosítgatok. Közben a lelkemmel, az emlékeimmel is foglalkozhatok. Mindent, ami már felesleges – akár emlék, akár tárgy – szelektáljak.

És ezt is fogom tenni.

Mindemellett élvezem, hogy végre itt a tavasz. Jó arra ébredni, hogy az balakom alatti fákon már dallal köszöntik a hajnalt  a madarak. Egyre melegebb az időjárás, már elcsomagolhattam a téli szövetkabátomat és a bundáscsizmát.

Tegnap pedig azon kaptam magam, hogy Liluval fagylaltozom a pelikán udvarban, és a négyórás órajátékot nézem, ahol  királyaink, királynőink és szentjeink, közel ötvencentis, színes  másai vonulnak fel egy  csengő harangjáték alatt.

Jó volt beszélgetni. Magamba szívni a napfényt, és a levegő egyre dúsabb, erősebb illatait. A természet ébredezik. Látom a fákon, bogrokon, pázsiton. Bújnak elő az ibolyák. Csak gyönyörködöm. Az emberekben is felébred a tavaszi zsongás. Mindenki a párjára koncentrál, vagy arra, hogy találjon magának. Valahogy minden szebb.

Megérkezett a tavasz!