Haladunk a kiválasztott úton

Kész, feladom! Úgy tűnik elveszett a nyár valahol félúton idefelé jövet. Vagy, mint buja hölgy, illegette-billegette magát előttünk, csókot hintett felén, majd miután kikacérkodta magát, búcsút int és elszökdel. Mi pedig itt maradtunk, hitegetve, arcunk kipirultan első csókjaitól, megmámorosodva. Hová tűnt a Nyár szele? Miért hagyott itt minket?

Én is csak ülök itt a lépcsőn, virágokkal körülvéve, de koránt sincs olyan kiróbbanóan jó kedvem, mint pár nappal ezelőtt. Az ember mindig vidámabb, ha süt a Nap. Jó a kedve, mozgékonyabb. Olyan, mintha napelemesek volnánk!

Azt hiszem engem is a napfény hiány bánt. Nem ember, nem valami emlék. Szimplán csak, az, hogy vastag felhőréteg borítja az eget. Komor minden.

Tegnap este sikerült kicsit feldobnom a napomat. Végre edzettem, hajat mostam, luffáztam… egyszóval magamra szántam egy kis időt. Miután kiléptem a zuhanyzóból víztől csepegő hajjal és fuffaszivaccsal frissen átdörgölt testtel, úgy éreztem, mintha újjászülettem volna.

Összegeztem az elmúlt 5 hónap cintis méréseit. Az eredmény látványos. KIlóban összesen 1.5et fogytam, de a mérleg hazudhat, a centi soha! Ott áll feketén-fehéren, hogy csökkent-e a kerületed, vagy nőtt! Hála Istennek, nálam csökkent. 1-6 cm-ig terjedően a fontos testájakon! HURRÁÁÁÁ!!!!

Ráadásul tegnap, mikor kalandoztam a virágboltban lévő számítógép mappái között, rábukkantam a 2006os karácsonykor készült képekre. Nem igazán attól hőköltem hátra, hogy megláttam Bogár (Ezentúl így fogom nevezni Gábort!) néz vissza rám, sokkal inkább a saját arcomtól. Fénytelen, zárkózott, zsírpárnák mögé menekült énem nézett szembe velem. Megmutatom, aki kíváncsi megnézheti, és láthatja a különbséget. Mind kilóra, mind az életkedv-mutatóm értékkülönbségére. A következő bejegyzésben meg is mutatom. Sírjatok, nevessetek, ez volt a valóság! 🙂

Nagy erőfeszítések árán lebeszéltem magam a vacsoráról, pedig melegszendvics volt. De tudtam, hogy másnap nehezen indulna a napom. Kezdek újra elégedett lenni azzal, amit a tükörben látok. Laposodik a hasam a napi 300 haspréstől,  feltűnt a különbség akkor is, ha sokat eszem, de még sem gömbölyödik úgy ki a pocakom. Megtartja az izomzat. A lábaim is jóval formásabbak, mint decemberben voltak. Ha már egyszer ilyen kilóméter hosszú lábakkal áldott meg a Sors, miért ne tartsam formában? Miért ne tegyek meg mindent, hogy gyönyörűek legyenek? Azt mondják az Ikrekről, hogy maximalista és idealista. Igen ám, de ahogy azt drága jó anyám szokta mondani, mindig olyan magasra teszem a mércét, még magammal kapcsolataban is, hogy képtelen vagyok teljesíteni. Persze, hogy elkámpicsorodom, ha eredménytelen vagyok! Erről le kellene szoknom. Ahogy az Neal Donald Walsh “Beszélgetések Istennel” című könyvében áll:

Akard, hogy jobb legyél, de ne másoknál, hanem mindig csak annál, aki akkor vagy! 

Nagyon rossz szokásunk, hogy mindig jobbak akarunk lenni másoknál. A fejünkbe veszünk valami ostobaságot… Pl: XY jobban néz ki mint én. Én is ÚGY akarok kinézni! Vagy lehetek NÁLA csinosabb!

Igen ám, csupán azt felejtjük el, hogy hála az égnek, mindannyian másként nézünk ki. Más az anyagcserénk, más a testalkatunk, másként vagyunk hajlamosakk a hízásra. Így elérhetetlen a cél. Maximum kihozzuk magunkból a legjobbat, amit tudunk. Ez olyan, mint mikor elhatároztam, hogy olyan alakom lesz, mint Évának, de azért az ember később rájön, hogy nem tudja elérni, mert nincsenek meg hozzá az alap adottságai és hajlamai. Ráébredtem, hogy az a kép évekkel ezelőtt készült róla, nálam jóval alacsonyabb, és nem sokban különbözik a testalaktunk. Viszont, Ő annyi idősen kezdett el rendszeresen tornázni, mint amennyi most én vagyok. 11 év telt el azóta. Ergo, ha időben odafigyelek magamra, megőrízhetem a versenyalakomat. Az óta láttam már egyszer, és mint kiderült, Ő is csak ember, aki képes kicsit elhagyni magát. A feneke megnőtt.Vagy itt van Judit esete, aki miatt elhatároztam, hogy soha többé nem engedem el magam egyetlen kapcsolatban sem. Ő bizony hízott, bár az alap testalkata amúgy is erős. Széles csípővel, vastag combokkal, erős vádlikkal, és semmi bokával. Kicsit olyan, mint Nono barátnőm, bár Nononak szép vékony bokája van, így nem kelt olyan benyomást, mintha fatörzseken sétálna. Lássuk be, minden nő más. De mindenki másvalakihez akar hasonlítani. Más számára az etalon. És azt se felejtsük el, hogy az az ember is, akinek alakját kitűztük célul, szintén edzi magát, és előfordulhat, hogy ő is hasonlítani szeretne valakire.

Igazából nem tehetünk mást, mint, hogy kihozzuk magunkból a maximumot! Ápolt hajjal, fogakkal, testtájakkal, szép sminkkel, előnyös ruhákkal, edzéssel, számunkra ideális táplálkozással. Csak el kell  fogadnunk (ami  tudom, persze, a legnehezebb fázis!) az alap adottságainkat, és abból gazdálkodni, amink van.

Sokszor megtorpanok én is. Van hasam? Nincs hasam? Te jó ég! Híztam? Fogytam? Alakulok? Formásodom? De biztos? Ez a ruha előnytelen! Ez meg kövérítt! Még, hogy ebben tetszem neked? Dehisz olyan vagyok, akár egy kötözött sonka!

Ugye, hogy ismerős. Üdv mindenkinek a klubban! 🙂

Johanna