Szép jó reggelt mindenkinek!
Kezdek kicsit fellélegezni. Már csupán két vizsgám van hátra, és készülődhetek az államvizsgára.
Tegnap nagyon izgatott voltam a vizsga
miatt. Kettőből írtam egymás után ugyan annál a tanárnál. Nem nagyon
értettem, hogy miről szólnak a kérdések. Ez a két tárgy is pótlás volt,
így órára nem jártam. Meg is lepődtem, mikor mind a két lapra négyes
osztályzatot írt. Ráadásul megsúgta, hogy milyen kérdéseket szoktak
feltenni tanártársai a szigorlaton. Így nagy reményekkel indulok
jövőhét szerdán az ötösért!
Ahogy mászkáltam Fehérvár utcáin
Liluival, kezdtem felfogni, hogy mindennek hamarosan vége. Hiányozni
fog. Ez azért nem akkora távolság, amit teljes jegyárral az ember
gyakran megtenne. Marad az internet és a hagyományos levelezés, no meg
a telefon. De abban is reménykedem, hogy talán évenként a VOLT
fesztiválra még eljön. Nálunk alhat, később pedig, ha már Zsoltival
élek, elalhat a vendégszobában, vagy a nappaliban. Persze mindez attól
is függ majd, hogy kinek milyen munkája lesz, és, hogyan igényelhet
szabadnapot.
Mindez még ugyan a jövő zenéje. Először
tomboljuk végig ezt a VOLT fesztivált! 30án érkezik az én pöttöm szőke
barátném. Aznap este elviszem a kedvenc 
teázómba, végre megmutatom
neki,hiszen már annyit áradoztam róla.
De még is! Hiányozni fognak a főutcai
séták, a fagyizások az Országalmánál, beülni a Möbiusba egy
vámpírföccsre, teázni a Szemirámiszban, egymást bökködni előadáson,
könyveket megvitatni….
Áh, nagyon fognak hiányozni. És ti is lányok! Lilu és Rita!
De ilyen az élet. Milyen jó is volt,
mikor kimentünk a karácsonyi vásárra forraltborozni,és ti azon
nevettetek, hogy kisgyerek módjára rohangálok bódéról-bódéra csillogó
szemekkel. Vagy mikor lejöttetek velem a konditerembe, és egymáson
nevettünk. Ti a szőnyegen, akár a partra vetett bálnák, én pedig a
kerékpáron izzadva, mint egy versenyló. A közös sütések,
forraltborozások és fílm nézések Ritánál, az első és utolsó főiskolás
bálunk, a diszkózással való kísérleteink, a turkálóban való vadászatok,
a Ciánkáliban eltőltött órák, a plázában való 
étkezéseink, és, hogy
mennyi ideig elvontunk a könyvesboltokban vásárlás nélkül.
Kitartottunk egymás mellett jóban is,
rosszban is. Felvidítottuk egymást, ha a másik rossz passzban volt,
ápoltuk sebeinket a csalódások után. Emlékszem ti mennyit segítettetek
Gábor után, és mennyire örültetek, mindig, ha rátaláltam újra a
boldogságra. Az önzetlen segítségnyújtások egymás felé.
Mindez nagyon fog hiányozni. De, ha fenn
tudjuk tartani a kapcsolatot bármilyen formában, az kincs lesz
számomra! Ahogy a barátságotok!
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: