(Élet a pasin túl) Lépések egy stresszmentesebb élethez

 Azt hiszem, hogy a kép magáért beszél….. 🙂

 Már alig vártuk a VOLT fesztivál kezdetét. Három órakor zártuk be az üzletet. Jómagam már tűkön ültem. A bolt lépcsőjén ülve egyre izgatottabb lettem, ahogy  több és több színes egyéniséget és fejet láttam a Mátyás király utcában végigslattyogni másnaposan.

Lila-fekete karszalagjaink párom zsebében pihentek, így nem kellett végig állnunk a kígyózó sorokat a pénztárnál, hogy kiváltsuk a bérletet.
Liluval Pop-Rock Arénában Edda koncert alatt

Délután ötre értünk fel még úgy is, hogy én vezettem, így lekéstük a váreva-várt Srtokes ütősegyüttest. Pedig nagyon kíváncsiak voltunk rá. Főként apám és jómagam.

Indulás előtt küldtem Lilunak egy kereső SMSt, ugyan is az idei évben sátorral, és egyí jóbarátjával, Adrissal érkezett.

Menetrend szerint első állomásunk a Poncihter-negyed volt.
Az időközben megérkező válasz SMS szerint Lilu és Andris Méhek koncerten ültek, csak azt nem tudtam beazonosítani, hogy melyik színpadnál.

Kezdtünk ráfordulni a bornegyedre, mikor is a párom megszólalt.

-Szerintem itt lépnek fel a Méhek.
-Honnan veszed?
-Itt minden kékmeg fekete.

Befordultunk a bornegyedbe, szemben a színpaddal. Nos, igen, akkor már biztossá vált, hogy itt lép  fel az említett együttes, ugyan is öt méhének öltözött férfi bohóckodott a színpadon. Nagyon jó hangulatot csináltak    Poncihter-negyedben fröccsözve
                                               
                                                

Lilut és Andrist is megtaláltuk, onnantól kezdve pedig sátorról és színpadról színpadra jártunk. Több olyan együttes nem volt, amire kíváncsi lettem volna, csupán  az este tízkor klezdődő Edda koncert. Pataki Attila idén nagyon jó hangulatot csinált. Üvöltve énekeltük a dalszövegeket.
Első nap éjjel fél tizenkettőre értünk haza.

2. nap:

Második napot már kicsivel jobban vártam,hiszan arra ütemezték A Kispál és a Borz koncertet, Limp Bizkitet, illetve Pokolgépet.
Az előzőleg vásárolt zöld, sárga csiga mintás atlétámat vettem fel, így is tiszteletemet kifejezve Kispál iránt. De arra már nem számítottunk, hogy az azt megelőző Kaukázus alatt égi áldást kapunk. Első blikre Zsoltival bemenekültünk az étkezősátorba szüleimhez.

Nagyszínpad Kispál és a Borz koncerten

Figyeltük, ahogy Lilués Andris állnak az esőben,
mások ugrálnak, vagy a sárban hemperegnek, akár a gyerekek.
Amint csendesedett a szinte vízszintesen szakadó eső, vissza mentünk. Nem állt szándékomban a távolból megnézni Lovasi Andrást és társait.
Összegyűltünk a koncertre. Megkerestük Liluékat.

A Kispál és a Borz hamarosan játszani kezdtek, a sötét, tornyosuló fellegek pedig újjult erővel vonultak a nagyszinpad fölé a Soproni-hegység mögül. Kivételesen nem érdekelt a dolog. Az eső melerg volt, csak enyhe szél fújdogált. Hajunkból, ruhánkból csepegett a víz. Végig ugráltam a koncertet, táncoltunk Zsoltival. Lilu és Andris inkább csak lötyögtek. Én sem ismertem minden számot, amit előadtak. A tavalyi fellépésük ennél mérföldekkel jobb volt, de talán azért nem érdekelt,mert ott ugrált  velem a férfi, akit szeretek, és a ránk zúduló zivatar hatalmas mennyiségű endorfint szabadított fel a szervezetemben.

A koncert alatt elállt az eső, csúszkáltunk a sártengerben, cipőnk cuppogott (az enyém az elején nem, Zsolti a hátán vitt), összekentük magunkat, de kezdtünk megszáradni. Limp Bizkitrőlk az eklső öt perc után elmenekültünk. Hatalmas méerű agressziót szabadított fel bennem az az őrült technózene, pedig, ha gépről hallgatom,még élvezni  is szoktam.

Éjféltől beálltunk a Rock-Pop Arénába Pokolgép koncertre. A ráadást viszont már csak Zsolti akarta megvárni.

                                                              
Ám a velelévő másik három ember igencsak kókadozott, és azon a napon ő volt a sofőr.

A második napon fél kettőre értünk haza, sajgó végtagokkal.