Hát jó! Nekiláttam újra a jógázásnak. Nehezebb, mint hittem, vagy ahogyan emlékeztem rá. Nem is annyira a gyakorlatok elvégzése a nehéz. Bár a nyújtásnál vannak problémáim, de gyakorlással megoldható. Sokkal inkább abba nyugszom bele nehezen, amit kiváltanak belőlem a gyakorlatsorok. Eddig csupán kétszer csináltam végig a CD-t, de koránt sem olyan jó tapasztalatokkal, mint legelőször.
A mostani próbálkozásaim eredménye a következők….
1; Leküzdhetetlen sírhatnékom támadt a CD negyedénél.
2; Leküzdhetetlen hányinger uralt el a gyakorlatok háromnegyedénél.
Az elsőt talán úgy lehetne magyarázni, hogy mivel a jóga tisztítja és megnyitja az energia csatornákat, vagyis a csakrákat, így feloldja a régi blokkokat, elfojtott fájdalmakat. Azért bevallom, nekem van egy pár.
A másodikat pedig amúgy is fejfájósan kezdtem el, és erőlködtem is a nyújtó gyakorlatoknál. Végül is nem csodálom, hogy hányingerem lett a végére, s rongybabaként dőltem az oldalamra magzatpozícióba helyezve magamat.
Még mindig úgy érzem, hogy egy komplett edzéstervet kellene készítenem magamnak. Eszemben sincs fogyni! De komolyan. Itt egyensúlyozom, hol a 66 és fél kiló, hol pedig a 67 és fél kiló peremén. Nem a súlyvesztés a célom. Sokkal inkább az, hogy visszaszerezzem a hírtelenfogyással járó energiaveszteséget. És, hogy formába hozzam a testem.
Van otthon háromféle kondigép:
-Szobakerékpár
-Többfunkciós kondigép
-Leg Magic
Emellett a jóga CD és a Fittlabda. Ebből kellene összehoznom valamit. Maga a jóga CD egy órás, a Leg Magic 15 perces, plusz a bemelegítés, vagy fél óra bicikli. Akár, hogy is számolok, valószínűleg meg kell osztani az edzéseket. Egyik nap Leg Magic, a másik nap Fittlabda és szobakerékpár, harmadiknap levezetésként jóga. A Vasárnap pedig pihenőnap. Már csupán ehhez a hatalmas gumilabdához kellene valami edzésprogramot nézni. Tudom, hogy kapható hozzá CD, talán utána is fogok nézni.
Valamit kezdenem kell a táplálkozási zavaraimmal is. Ennek is köszönhetem azt a hirtelen fogyást. Van olyan, sőt, ez mostanában a gyakoribb, hogy egész nap nem is eszem semmit, mert nem kívánom. Mióta elkezdtem ezt a biztosítós munkát, és a nyakamon a két szakdolgozat, erős gyomoridegem van. Nekem ráadásul minden a gyomromra megy, bármi is történik velem.
De megígértem magamnak, ha megkötöm az első szerződésemet, nyugodtabb leszek, és lazábban állok hozzá az egészhez.
Na mindegy, igazából nem is akartam most a munkáról írni. Sokkal felemelőbb téma számomra az eljegyzésem. Azóta röpködöm, Zsoltinak madzagot kellene kötnie a bokámra, hogy a földön tartson. Furcsa, mindenkinek az az első kérdése, hogy mikor lesz az esküvő. Én pedig csak pislogok rá kedvesen és értetlenül, hogy ugyan már, minek annyira sietni? Had élvezzük ki a jegyességet. Különben is, ez még koránt sem az igazi volt, ezt Ő mondta. Hogy is fogalmazzak… (Letette a foglalót!)
Itt van a gyűrű az ujjamon, mindenki láthatja, hogy rám komolyan igényt tartanak. Immáron menyasszony vagyok. De furcsa még leírni is! Menyasszony, menyasszony, menyasszony 😀
A következő lépés számunkra nem a mennyegző megszervezése lesz. Addig még hosszú, és nagyon kalandos út vezet, legalább is az én felfogásom szerint. Ahogy előre tekintek,először is legyen meg a két szakdolgozatom jó eredménnyel, majd az államvizsgám. Had vessem meg a lábam ebben a szakmában és tehessek félre pénzt, megalapozva a jövőt. Közben együtt élünk, rendszerint nálunk. Ahogy közeledik az életbiztosításának a lejárata, úgy lapozgatjuk izgatottan a lakáshírdetéseket. Közös otthont szeretnénk teremteni. Ez a legfontosabb. Legyen egy saját lakásunk, amire csak a rezsit kell kifizetni. Elmehetnénk akár albérletbe is, de az albérlet egy ördögi kör. Azt a pénzt, amit saját lakásra is félretehetnénk, elviszi a bérleti díj és a rezsi. Inkább lakom addig otthon, de nem adnám a fejem albérletre. SOHA.
Gábornak ezért is rossz. Igaz, hogy nem keresnek rosszul, de muszáj albérletben maradniuk, mert nem tudnak félretenni. Pedig előbb-utóbb muszáj lesz! A másik megoldás,amin ők is gondolkodtak, ráadásul Judit azzal is foglalkozik, az a lakáshitel. De számomra az is ördögi kör. Mi van, ha nem bírom törleszteni az emelkedő részleteket? Elveszik a lakást.
Ebből a szempontból Zsolti okosan előre gondolkodott. Másfél év, és lejár a tízéves futamidejű életbiztosítása. A várható hozamból tudunk lakást venni. Saját lakást! Amit már csak a magunk ízlésére kell formálnunk. Izgalmas lesz. És az addig elvezető út is. Öt éven bellül biztosan összeházasodunk. Hiszen öt éven bellül szülni is szeretnék. De addig kiélvezzük az odavezető utat és a jegyességünket!
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: