Kedves Olvasóm!
Tudom, hogy nagyon sokáig hallgattam. Nem mentegetőzöm-e miatt, el voltam havazva.
Úgy néz ki, hogy végre munkába állok. Már átestem egy alapozó képzésen, szeptembertől hatósági képzés, a szerződést már aláírtam a héten. A cég neve reklámnak minősülne, a lényeg az, hogy bank és biztosító, de egyenlőre még csak a pénzszolgáltatónál vagyok alkalmazásban. Ha kíváncsi vagy, hol is közöttem ki, kattints ide a bővebb információért…. (Oké, ez túl hivatalosan hangzott, tudom én! )
De még sem reklámozhatok 🙂 Pénzem nem származik belőle, ha csak fel nem keres valaki ajánlattal, hogy alkalmazna tanácsadóként 😛 Had látom, van rá jelentkező?
Na mindegy, mindenkinek van véleménye a biztosítókról. Magam sem hittem volna, hogy egyszer ezt a típusú munkát fogom végezni, hiszen hányszor szapultam a múltam miatt. Miszerint… agymosoda, szipolyozza az embereket, az öltönyösök csak élősködők (oké, jómagam kosztümben járok!), az ott dolgozók agresszívvé és beképzeltté válnak…erre mi történik? Beállok közéjük. Azt hiszem ez is a karma műve. Hiszen gondolj csak bele kedves Olvasó… amit a legtöbbször szapulsz, irtózol tőle, megvetsz… egy idő után azon kapod magad, hogy hasonló, vagy ugyan abba a helyzetbe keveredsz. És miért? Egyszerű.Mintha az Univerzum pofán röhögne a következő mondat kíséretében: – Na most mutasd meg, csináld jobban, ha tudod!
És mi beállunk a sorba, és igyekszünk másként tenni. Igyekszünk bebizonyítani, hogy lehet ezt jobban is csinálni. megtartható az egyéniségünk, nem mossák patyolat tisztára az agyunkat beépítve egy mamutvállalat üzemrendszerébe egy következő fogaskerék gyanánt.
Minden esetre a családom mögöttem és mellettem áll, segítenek ahol csak tudnak.
Szeptembertől újra írom mind a két szakdolgozatomat, így az utazgatás sem szűnik meg. Semmi bajom a vonatozással, a folyamatos mászkálással. Ezért is nekem való ez a szakma. Nem beszélve arról, hogy tanulok valami rendszerességet, ami eddig hiányzott az életemből. Illetve mások által is követhető rendszerességet tanulok.
A nyaralás már letelt… Balatonlellén töltöttem öt napot, ebből hármat a párommal. Alaposan lesültem, jobban mondva pecsenyévé égtem. Az utolsó esténk voltam a legcsodálatosabb. vajon miért van az, hogy mindig az utolsó este a legszebb? Zsoltival kimentünk a mólóra, fényképeket készítettünk, nézegettük a csillagokat, összebújtunk, beszélgettünk, táncra perdültünk, mikor a part menti szórakozóhelyen az élőzenészek latinos dallamokba csaptak. Gyönyörű volt. 
Szüleim még ott maradtak majdnem egy hétig, így a miénk volt a lakás. Hat napig kipróbálhattuk milyen volna együtt élni. Úgy éreztem csodálatos lesz. Bár nyílván lesznek buktatói, de nincs felhőtlen kapcsolat 🙂
Ráadásul beindult nálam egy hipp-hopp fogyás. A decemberi 72 kilóról szépen lejötem augusztusra 67.3 kilógrammra. Ijesztő, anyám felszólított, hogy hagyjam abba, a végén elfogyok. Nem tehetek róla. Vagy nincs időm-kedvem-energiám enni, vagy esélyem sincs rá. Ráadásul a fekete kosztümben még inkább látszik, hogy olyanná válok, mint egy fogas. Edzenem kéne, hogy legalább izmaim legyenek. Valami kontúrja a testemnek, ne csak a csont és bőr látszódjon 🙂
