Sokminden kavargott tegnap a fejemben. Úgy éreztem minden rám szakadt, ami csak létezik.
A saját trehányságom miatt írom a két
szakdolgozatot; futkosom a vállalkozói igazolványom után; két hét múlva
indul a hatósági képzésem a biztosítóhoz, és még azt sem tudni, hogy
Székesfehérváron, avagy Budapesten. (Bevallom, én jobban örülnék a
fővárosnak, mert az azt jelentené, hogy a képzések után felmehetnék a
Széchenyi Könyvtárba dolgozni.); közben igyekszem felvenni a
kapcsolatot a különböző rendezvények szervezőirodáival (ezt kimondottan
élvezem!); ráadásul a havim is késik már 6 napja. Tudom, hogy szokott
ilyen művelni, és nyílván a stressz okozza, de nem érzékelem az
előjeleit.
De tegnap este hála egy anyámmal
lezajló beszélgetést követően végre minden kitört belőlem, minden eddig
visszafolytott agresszió és stressz. Persze ismét szegény édesanyámon
csattant az ostor, hiszen az asztalra csapva üvöltöttem rá, hogy most
már hagyja, hogy egyszer kisírjasm magam. Erre a hangzavarra
természetessen kijött édesapám és a párom is. Anyuval megnyugtattuk
őket, (Én könnyek között), hogy semmi baj nem történt, csak végre kiadom
mind azt a stresszt, amit eddig elfojtottam magamban, mondván én egy
erős ember vagyok. Hát kurvára nem!
Ezt követően megköszöntem anyunak, hogy kihozta belőlem az állatot, sokkal könnyebb a lelkem.
Mindettől eltekintve persze minden
rendben van, csak az átkozott nehéz természetem keseríti meg a
környezetem és a saját életemet. Olykor még én sem bírom ki saját
magammal egy légtérben, amit, valljunk be bátran, eléggé nehéz
elkerülni!
Tudom, hogy változnom kell,és nem
foghatok minden szeszélyt arra, hogy Ikrek vagyok, és az Ikrek bizony
eléggé változékony természet. Szerencsére olyan emberek a szüleim és a
párom, akik elbírják azt az erőt, amit képviselek, és mindegyikük a
maga módján tompít rajtam. El kell fogadnom, hogy ilyen vagyok,és ahol
képes vagyok, változtatni rajta.
Jó, azért jó is történt velem.
Felvettem a kapcsolatot a Pro-Kultúra kultúrális igazgatónőjével,s mint
kiderült, megelőztem őket, mert a jövő évben több program keretében
szeretnének együtt dolgozni a társulattal. Úgy érzem kezd sínre kerülni
az életem. Össze kell szednem magam, és mindig azzal foglalkozni,
amivel kell. Szombaton kommszakdoga vázlatot írok, pénteken művszakdoga
első fejezetet.
Vasárnap mamám névnapját ünnepeljük
este, így azért vasárnap is írhatok hozzá még valamit. Hétfőn utazom
Székesfehérvárra, onnan pedig Pestre. Másfél napot töltök a fővárosban.
ennyi anyaggyűjtéshez egyenlőre elég. A továbbiakban pedig arra
koncentrálok, hogy a hatósági képzés Budapesten legyen.
Ma pedig levelet fogalmazok a Bodza
Fesztivál szervezőinek, és igyekszem felvenni a kapcsolatot a Savaria
Karnevál megrendező szervező irodával. 
A múltkori “Őrlődöm” bejegyzéshez még
utoljára szeretnék valamit hozzá fűzni, és ezután már csak akkor írok
róla, hogy ha nagyon muiszájnak tartom.
Tudom, hogy mindenkinek megvan a
véleménye a G-vel való kapcsolatomról, arról, amiket írtam róla, a
kedveséről, J-ről, ezzel szembesültem is, nem vágott padlóhoz,
elgondolkodtatott. Nehéz úgy írogatni, hogy az olvasóval nem tudjuk
ismertetni az összes részletet. Wine-nak, Csillának, és még néhány azon
olvasóimnak üzenem, akik vették arra a fáradtságot, hogy
hozzászóljanak, hogy szívük joga azt gondolbni
rólam, amit gondolnak. Akár megvédenek, akár együtt éreznek,akár azt
gondolják, hogy beképzelt vagyok, esetleg féltékeny, vagy öntelt, hogy
belülről kevésbé vagyok szebb… Van egy olyan momentuma a G-vel
végetért kapcsolatomnak, amit nem szeretnék nevén nevezni, mert senkit
sem szeretnék kellemetlen helyzetbe hozni. De ha esetleg valaki
átesett hasonló traumán, érteni fogja, mi is történt. Ez egy olyan
dolog, ami sajnos a párkapcsolaton 5%-ban megtörténik, ráadásul úgy,
hogy utána a nő meg sem nyikkan, mert nem tudja mit mondhatna, elvégre
a férfihoz tartozik, azt tesz vele, amit akar, pláne, ha ivott. Nem
beszéltem róla senkinek. Túl fiatal voltam, hogy felfogjam a helyzet
súlyát. Csak most, évekkel később tört elő belőlem, pedig 
azt hittem,
hogy nagyon mélyre elástam a lelkem sötét zugaiba. De most már késő
volt. És G érdekében tettem óvintézkedéseket, mert akármit is művel
évekkel ezelőtt, bajba nem szeretném keverni.
Egyszer biztosan megbócsájtok
mindenért, a lelkem is akkor fog teljesen megnyugodni. Nem én vagyok az
egyetlen nő, aki ilyen traumán átesett. Undorító dolog, de sajnos
előfordul.
Nem kell megvédeni ezt az embert, nem kell sajnálni, talált magának
mást, nyílván vele nem teszi meg, amit velem megtett. Én csak egy
dolgot szeretnék kérni. Senki se gondolja rólam, hogy rosszat akarok
G-nek. Mert ez nem igaz. Én sérültem, de én akarom a legkevésbé
bántani.
Jaj, bocsi, nem gondoltam, hogy ennyit gondolkozol egy ismeretlen morgolódásán. Nem akkora dolog, ne foglalkozz vele. De ezt a G ügyet valahogy ki kéne “dolgoznod” magadból, pl. pszichodrámán, vagy valahogy, mert nagyon hat még rád. És nagyon negatívan.
Szia Csilla. Igen, tudom, és nagyon is dolgozom rajta. Ez a pszichodráma jó ötlet, lehet, hogy több ízben meg kellene ölnöm egy-egy fejezetben. De egy könyvben már elkezdtem kiírni magamból a velem történteket, ami, ha minden igaz, ha készen van, akkor kiadásba megy.
Igazából a te úgymond “morgolódásod” elgondolkodtatott. Ezt külön köszönöm. Ne vedd magadra, nem bántottál meg. Amikor azt írtad, hogy G bennem kereste az ideálját, de bennem nem találta meg, de J-ben igen, akkor ért a felismerés, hogy igaz lehet. Nagyon is elfogadható magyarázat. A többit pedig úgy is tudod. Az a plusz két év hiányzott a megkomolyodáshoz 🙂
Ilyen téren nem is bánom. Amiken keresztül mentem, az segített hozza ahhoz, amilyen most vagyok. És jól tudok kezelniegyfelnőtt, érett kapcsolatot. Megtaláltam a páromat. Tulajdonképpen, egy bizonyos mértékben, egy elég elvon módon, de hozzá segített a doldogsághoz, amiért olykor hálás is vagyok 😀
Legyen szép napod Csilla!