Gondolatok a költözésről (de még csak gondolatok)

Sokat gondolkodtam mostanában. A
munkáról, a költözésről, a tanulmányaimról. Tegnap volt az első angol
órám. A csoport sem túl nagy, öten vagyunk összesen, és úgy néz ki,
hogy jó a tanárunk is. A kis létszámban mindenki jól tud majd
érvényesülni, és most már van konkrét motivációm, hogy rendesen
megtanuljak angolul. Egy használható nyelvtudással többmindenre
vihetem.

Ami a munkát illeti… megkaptam a
kódszámomat, így most már teljes gőzzel dolgozhatok. Október elején
indul a képzésem. Az öt magannyugdíj pénztárat addig meg kell
csinálnom. Eddig kettő megvan belőle. Jelöltjeim mindig is voltak és
lesznek is, még akkor is, ha éppen az az ember nem áll kötélnek, akire
számítok.

A “botrány” továbbra is dúl. Újabb
szereplővel bővülve. Immáron Enn is a párom nyakára jár, hogy mi ez az
egész blog téma. Eldöntöttük, és ő mondta ki, nem én, ezentúl nem
szólunk bele egyikőjük ügyébe sem. Eddig sem tettük, de ha lehetséges,
akkor ne is hozzuk szóba. Mindenki éli az életét, lehet beszélgetni, de
azért, hogy később Zsolti vagy én legyek a bűnbak bármiért is,
felesleges törnünk magunkat.

Az igazság az, hogy alapban nagyon is
szeretem Lackót, és mikor más nem keveredik bele a társalgásba, akkor
nagyon jófej. Olyankor annak az embernek látom, akit megismertem. És,
aki hiányzik. De ez van. Mindenki, minden nappal változik. És
előfordul, hogy pozitív, esetleg negatív irányban. Bizony az sem sűrűn
fordul elő, hogy egy illető régi énje visszatérne. Vagy megszoksz, vagy
megszöksz, szól az ősi bölcsesség. Csak kicsit félek, hogy ezek után mi
lesz.

Tegnap előtt megnéztük újra a lakást,
most már a lehetséges lakó szemével. Bizony itt-ott lesznek
kisebb-nagyobb javítások, de szerencsére a párom ezermester, és jómagam
sem riadok vissza a kemény fizikai munkától, így vállaljuk a
javításokat.

Ahogy ott sétáltam a helyiségek
között, már láttam magam előtt, az új színeket, az elrendezést, a
növényeket. Hosszas gondolkodás után, és persze nagyanyai rásegítéssel
arra jutottam, hogy a hall napsárga lesz. Mivel kicsi és ablaktalan
muszáj valamivel növelni a teret. A családi fényképeket lepakoljuk a
falról, mert engem valahogy zavart, hogy amerre lépek, mindenhonnan a
halott rokonaim követnek figyelemmel. Valahogy lúdbőrzött tőle a hátam.
Oda kerül a számítógépasztal gépestül, és oda szeretném kialakítani a
dolgozószobámat is.

Ha már a tértágításnál tartunk, úgy
éreztem, hogy a régi, fakósárga-fehér falú nagyszobának valami vidám
jelleget kell adni, így úgy döntöttem, ott is végig megyünk a napsárga
festékes teddy-vel. Lepakolom onnan is a családi képeket (talán néhány
közös fotót viszek át), az ízléses festményeket fennhagyom. Szeretnék
venni néhány semleges színű termóplédet (kb: 1700 Ft/db), és letakarni
vele  a régi ülőgarnitúrákat. A színével és a formájával semmi bajon,
nagymamám elmondta a történetét. Azt a díványt és két fotelt, ami a nagyszobában, a két ablak között helyezkedik el, még az ő
apja, az én dédapám készítette a cukrászdájukba 1938-ban. Olyan, mintha
lószőrből volna. Az egyetlen problémám vele csupán annyi, hogy
roppantul szúr, még ruhán keresztül is. Remélem, ha leterítem egy puha
termópokróccal, kényelmessé válik. A régi rekamét eltávolítjuk az
útból, valószínüleg a kisszobába, ami ezentúl raktárként üzemel.
Szeretnék néhány szép abroszt is venni, és ha majd a pénzem
engedi,akkor kékes-zöld árnyalatú sötétítő függönyöket.

Az előszobát is hívogató, barátságos
színűre szeretném, az majd elválik, hogy milyen legyen. Az első az,
hogy lekenjünk az ablakkereteket és könyöklőket, mert igencsak meg
vannak kopva.

A konyhába is valami sárgás színt
szeretnék, talán tojássárgát. Még nem tudom. Szerzek színmintákat,
és körbejárom a helyiségeket. A fürdőbe is fontos lesz a vidám szín,
mert ablaktalan. A vécébe szintúgy. Lehet, hogy annál az egy hónapnál
több időt fog igénybe venni a felújítás, mint, ahogy azt Zsolti
számolta. Festés után takarítás.

Mindenhonnan megkapjuk a kívánt segítséget. Akár fizikai, akát eszközbéli legyen.

Szinte láttam magam előtt, ahogy
reggel készülődünk. Vagy szerelmesen összebújunk valahol. Láttam miként
serénykedek a konyhában, mert vendégeket várunk, párom pedig teríti az
asztalt. Hallottam a vendégek vidám beszélgetését is az asztal körül.
Azt is el tudtam képzelni, hogy a miként díszítjük fel az ablak előtt
álló fenyőfát, miközben karácsonyi számok szólnak a számítógépről.

Láttam mindent. Zsolti nagyon várja.
Én is, de egy kicsit akkor is meg vagyok ijedve. Hatalmas lépés lesz
az összebútorozás. Azt nem mondom, hogy nincs visszaút, mert az mindig
van. De egyszerűen furcsa lesz, hogy már nem a szokott környékre megyek
haza, nem a 23 éve megszokott szobámban alszom. Ha már elkezdődik a
felújítás biztosan élvezni fogom, és jobban át tudom majd adni magam a
dolognak. De addig is, kicsit félek. Nem attól, hogy együtt tudunk-e
majd élni. Abban biztos vagyunk, hogy minket egymásnak szánt a sors.
Csak az éles váltástól rezeltem be. Hiszen már nem járhatok haza, ha
akarok, ha gond van, ha meggondolnám magam. Összeköltözünk egy
mindkettőnknek idegen lakásba. Se az enyém, se az övé. Mi alakítjuk az
otthonunká. A nagybetűs OTTHONná.