(Élet a pasin túl) Lépések egy stresszmentesebb élethez

 Tegnap megtanultam valamit. Mindenki
maradjon a maga közegében. Ott, ahol otthonosan mozog. Különben
gyomorgörccsel kell szembenéznie.

Két napja élveztük már Zsoltival az
egyedüllétet. Csak a mién volt a lakás, anyósjelöltem kórházban volt.
Párom estére programot szervezett, mégpedig a Zanza caféba.
Idegenkedtem a helytől, csupa nagyvilági, nagyzoló jár oda. Nem, nem
előítélet, ez tapasztalat. Lackó hívott bennünket az esti
Dumaszínházra.

Nem volt túl sok kedvem találkozni
vele, hiszen amúgy is fújt rám. “Valaki” megmutatta neki a blogomat, és
megsértődött azon, amit a Sitkei rockfesztiválon történtekről írtam.
Nem ijedtem meg, hiszen semmi rosszat, semmi sértőt, semmi kétértelműt
nem pötyögtem, Ő még is magára vette. Valószínűleg telibetalálták a
megállapításaim. Ez van, felvállalom minden írásomat.

Na mindegy, szóval haragudott rám, és
ezt éreztette is. Érdekes, mi nem sértődtünk meg, mikor ott simítottuk
el a viszolyokat köztük, pedig akkor voltunk egy évesek, akár, rájuk
magasról téve, ott is hagyhattuk volna őket, és elkezdjük az ünneplést.
Nem jutottunk egymáshoz. Alig tartózkodtunk egy helyen. Azt pedig úgy
is olvashattátok, hogy miért. De megsértődtünk? Nem. Pedig ez önző
dolog is lehetett volna tőlük. Vagy tőle.

Minden esetre tegnap este ott ültem a
garázsban álló sörpadon, és Lackót tanulmányoztam. Valószínűleg
dolgozott benne a blog-eset, és készülődött az esti fellépésre is,
hiszen, mint azt megtudtam, Zanzában ott lesz a két hölgy is,akikre
annyira kíváncsi voltam. Megígértem magamnak, hogy tiszta lappal
indulhatnak, talán semmiről sem tudtak. De egy bizonyos távolságot
tartani fogok.

Lackó csak állt a garázsajtóban,
előbb sört, majd kávét kortyolgatva, s cseppet sem törte magát, hogy
puszit adjon, párommal kezet fogjon, vagy akár a barátságossák halovány
jelét is mutassa felénk. Szinte a bőrömön éreztem a sértődöttséget, ami
áradt belőle és auraként körbevette. Nem néztem rá, nem beszélgettem
vele, csak a legszükségesebbeket. Megígértem magamnak, hogy nem említem
a blog dolgot, vagy ehhez hasonlót, csak is akkor, ha ő kezdeményezi.

Nem kezdeményezte.

Jólvan, akkor kezdődjön a színjjáték,
gondoltam, mikor végre megérkeztünk ahhoz a bizonyos szórakozóhelyhez.
Beléptünk, Lackó azonnal a bejárattal szemben lévő asztalhoz sietett,
és puszival üdvözölte a két hölgyet, akik számomra képről ismerősek
voltak. (Maradjunk a Béku és Miss Univers megszólításnál, mielőtt még
belém kötne valaki.) Az asztalnál helyetfoglaló többi vendégnek
bemutatkoztunk, kivéve a két hölgynek. Zsoltit már ismerték, felém
pedig még csak az ismerkedés szikráját sem mutatták. Egyszerűen
mosolyogtak és köszöntek. Béku talán jobban mosolygott egyszerű fehér
kis felsőben, feltűzött rövid hajjal, szolid sminkkel, mint a mellette
ülő strasszoktól és bizsuktól szikrázó, kerek arcú, gyöngyfogú Miss,
aki baba arcát több rétegnyi make up mögé dugta, fekete, egyenes,
vékonyszálú haját pedig szabadon a hátára omolva viselte. Ő is
végigmért engem, ahogy én is őt. Nőknél eléggé megszokott dolog. Nem
éreztem magam kiszolgáltatottnak. Teljes fegyverzetben érkeztem.

Alapszabály…

Ha új
helyre mész, új emberek közé, főként, ha amolyan “kihaénnem”
gondolkodásúak, hozd a legjobb formád, anélkül, hogy erőlködnél!

Úgy éreztem, hogy sikerült, így egy
cseppet sem volt kissebségi komplexusom, vagy éreztem volna magam
zavarban. Hosszú, vörösbarna hajam frissen mosva omlott a derekamig,
fekete magas sarkú cipőt, fekete élérevasalt nadrágot, ibolya színű
pamut és csipke keverékből készült felsőt húztam fel. A sminkem
kifogástalan volt, enyhén metálos lilában játszva, illat gyanánt
pheromonos parfümöt hintettem magamra. A modorom pedig sima volt.
Udvarias, távolságtartó mosollyal, ami azt súgt:

-Legyél akármilyen hízelgő, engem nem tudsz átverni

vagy….

-Nem vagyok beképzelt, de dolgozz meg a jóindulatomért, ha akarsz.

Csak ültünk ott, inkább egymással
kommunikáltunk. Béku sűrűn mosolygott felém. Ráadásul semmi
beképzeltség, semmi távolságtartás nélkül, hanem nyíltan és befogadóan.
-Tán túl korán ítéltem volna? Ugyan! Azért ne enyhülj meg olyan gyorsan!

Miss Univers viszont beváltotta a
hozzá fűzött reményeimet. Méregetett engem, éreztem, hogy átnézi
mindenemet, kihasználva, hogy én ré sem akartam nézni. Így szabadon
mustrálgathatott. Ráadásul agyi kapacitását is, vagy annak hiányát, de
megcsillogtatta. Igyekeztem nem oda figyelni. De a gyomrom ugrált. A
dumaszínház két fellépője nem aratott olyan viharos sikert, mint
vártam, de hát válság van, vagy, mi a szösz, ez bizony kihat
mindenkire. Miután végetért az előadás kimentem a mellékhelységbe, hogy
kicsit összeszedjem magam. Nem volt éppen jó hatással rám a környezet.
Haza akartam menni. Egyáltalán mit keresünk mi itt? Ekkor Béku lépett
utánam a helyiségbe. Rám mosolygott, érhetett talán a melleimig.

-Szia. Sokat hallottam már rólad, de nem lettünk bemutatva egymásnak. Szia, Béku vagyok -nyújtotta kis kezét.

-Szia. Johanna – mutatkoztam be, és kezet fogtam vele. Ő pedig már hajolt puszit adni.

Őrült dilemma uralkodott el rajtam.
Legyek egy hatalmas tapló, és ne csókoljam arcon, vagy tegyem meg?
Végül megtettem, végül is kedves volt és barátságos. De némi
tartózkodás maradt bennem.

Fél órával később Lackó És Béku, Béku
édesannyával együtt távoztak, hogy a teremtés koronája megszereljen
valamit. Később egy másik pár is távozott a társaságból, így négyen
maradtunk. Egy srác, Miss Univers, Zsolti és én. Igyekeztem a párommal
beszélgetni, de a fülünk ott volt. Szóba került több, minden, amit az
agyam már nezebben fogadott be, mint négy évvelezelőtt:

-Láttátok az új barátnőjét?

-Szebb nálam?

-Sosem feküdnék le xy-nal újra!

-Azt szeretném, hogy valaki megbecsüljön és szeressen (ebben egyetértettem, mindenki erre vágyik!)

Mindemellé a társalgás mellé egy
elképesztően nyekergő, nyávogó hang párosult, amitől a lúdbőr kánonban
gágogott a hátamon. De nem csak nekem. Zsolti is égnek emelte a
szemeit. Többször összenéztünk, néma kommunikációval üzentünk
egymásnak, elnevettük magunkat. Időközben visszatért a pár. Zsolti
kifizette az italunkat.

-Tizenegy körül menni kellene – mondtam neki. Ő egyrt értett.

Közben a társaság legidősebb férfitagja felénk fordult.

-Kifizettétek már a számlátokat? – kérdezte Zsoltit.

-Igen. A miénket már igen.

-Jó mert fizettem volna. Volt már rá példa, hogy az egész bagázsnak én álltam a cehét.

-Már kifizettük – erősítette meg Zsolti az előbbi állítását.

Ekkor Miss Univers felénk fordult, és előbb páromra, majd rám csillogtatta, nagy boci szemeit.

-Mindenkiét kifizettétek? Az enyémet is?

-Nem, csak a miénket – feleltem.

Lefittyedt a baba száj. Hoppá. Már miért is fizettük volna ki az italát?

Hümmögött egyet.

-Akkor megvárom Lackót, és kérek tőle még egy jégert.

Tizenegy körül visszaért Lackó és Béku, mi pedig távoztunk.

-Miért mentek? -kérdezte Lackó. – Gyertek el ti is Dáridóba.

-Holnap dolgozni megyünk – felelte Zsolti. – És otthon van még egy halaszthatatlan dolgunk.

-Én is dolgozom honap – vont vállat Lackó. – Attól még jöhettek.

-Muszáj, holnap egyedül viszem az egész boltot – próbáltam kimenteni magunkat.

-Na és, én meg egy egész sétálóutcát – nyögte be Miss Univers.

Felvontam az egyik szemöldököm.
Majdnem kicsúszott a számon valami nagyon csúnya, de visszanyeltem. Nem
leszek bunkó. Konkrétan a: Még is hogyan tudsz egy egész stétálóutcát vinni? Stríhelsz?

Végre kiléptünk az éjszakába. Ahogy
tompultak a Zanza zajai, fellélegeztem. Úgy éreztem kiszabadultam
valami fullasztó, kellmetlen közegből. Zsibbadta a hátsóm, a hátam és
az agyam is. Ez utóbbi a Miss Univers társaságában töltött két óra
eredménye volt. A fejemet kezdtem verni a falba, hogy kompenzáljam a
dolgot. Zsolti fogott le nevetve.

Egyben biztosak voltunk mind a ketten. Ha lehet, még egyszer idegen környezetbe nem megyünk!   

 Vendégsében vagyok. Nem éppen betervezett módon, a szükség hozta így, de minden esetre élvezem. Lilu és családja lát vendégül.Az egész valahogy így kezdődött….

…egyszer volt, hol nem volt, volt egy szer egy lány, aki csupán azért utazott Székesfehérvárra, hogy találkozzon a konzulensével, beírasson egy elmaradt jegyet, és találkozzon az egyik nagyon jó barátnőjével. Nos, ennek a mesének, ahhoz, hogy happy enddel végződjön, valahogy így kellett volna folytatódnia….majd a leány, miután beszélgetett, beíratott, teázott, vonatra ült, hogy a fővárosba utazzon, ott aludjon egy barátjánál, azért, hogy másnap zavartalanul felmehessen a Budai várba anyagot keresni a szakdolgozatához.

De sajnos, mint látjátok, ebbe a történetbe gubanc keveredett. Ismétlem, nem mintha sajnálnám. De mint, ahogy azt már édesanyám mindent látó spirituális barátai egyszer megjegyezték vala, az életembe a Sors keze kénye-kedve szerint belepiszkál! Hát köszi szépen! Azért ennek nem feltétlenül kell járnia súlyos anyagi vonzattal. De most jár. Le sem akarom írni mennyivel. A lényeg, hogy mikor beléptem a Kulturális tanszékre, hogy beírassam az elmaradt jegyemet, kiderült, hogy fel kell vennem még egy tantárgyat, hogy abszolválhassak. De ehhez kérvényt kell benyújtanom, amit csak az ügyfélszolgálaton tehetek meg. És mit ad a Sors? Az ügyfélszolgálat hétfőn szünetel. Így holnap reggel kell befáradnom hozzájuk beadni a kérvényt, tűrve, hogy kicsit megszadizzanak, amiért kések. Ez van, de végül is pénzt adok, nem?

Így hát, Lilu befogadott, hogy ne utazzam feleslegesen. Ezért nagyon hálás vagyok.

Örömhír is ért a mai napon, csak, hogy a kint tomboló ítéletidő ne tükrözze annyira a hangulatomat! Végre megjött a havim. Azt hiszem elkezdtem lenyugodni. Ergo, szabad utat engedtem a történéseknek. “Kiadom a mérgeket, és a felesleges, engem emésztő dolgokat.” Minden esetre azt hittem, hogy pezsgőt bontok!

Liluval forrócsokit készítettünk és leültünk filmet nézni. Széles választék, de a számítógép ennél válogatósabb. Jones kisasszonyt, és az hírhedt naplóját nem volt hajlandó benyelni…. és hát Igazából szerelemre sem voltunk éhesek. Az óra nyolcat ütött, kint beborult, ezért Alkonyodtunk. Rá kellett ébrednem, a film képkockáit sasolva, miután már érdekesebb lett a helyzet (Edward belépett a filmbe), hogy számomra egy kicsit hiányzik az a fajta fojtott erotika, amit a történetben követhettem. Azt nem állíthatom, hogy az én párom nem egy grál lovag, aki igyekszik a kedvemben járni, elhalmoz bókokkal és a figyelmével. Igazából nem sok okom van panaszra. Már most hiányzik a közelsége. Furcsa is lesz nélküle aludni. Hogy nem bújhatok hozzá, nem érezhetem a teste melegét, száját a homlokomon, a szívének nyugodt, egyenletes ütemét.
Holnap azonban, miután beér a vonatom, újra a karjaiban lehetek. Szeretem, mikor leemel a vonatról.
Holnap anyósjelöltem már a kórházban lesz (szürke hályogot operálnak le a szeméről), így egy kicsit kettesben lehetünk náluk. Várom a holnapot. Komoly dolgokat nem tervezhet, most, hogy kiderült, továbbra is ketten vagyunk. De egy jó forrócsoki, sütőtök, romantikus összebújás, beszélgetés a gyertyafényben is kimondottan jól hangzik. Bár nem biztos, hogy mindez takarja egy 34 éves férfi elképzeléseit abban, ha kettesben marad a szerelmével. De nincs kedvem vérfürdőt rendezni…     

 Azt hiszem megtaláltam a testhezálló munkát. Élvezem, gyönyörködöm benne, és egy óriási kalandnak fogom fel.

Tegnap nagy lépést tettem. Megpróbáltam felvenni a kapcsolatot a nagyvázsonyi polgármesterrel. És lássatok csodát, nem telt bele pár óra, és válasz érkezett tőle. Mégpedig pozitív válasz:

 Sokminden kavargott tegnap a fejemben. Úgy éreztem minden rám szakadt, ami csak létezik.

A saját trehányságom miatt írom a két
szakdolgozatot; futkosom a vállalkozói igazolványom után; két hét múlva
indul a hatósági képzésem a biztosítóhoz, és még azt sem tudni, hogy
Székesfehérváron, avagy Budapesten. (Bevallom, én jobban örülnék a
fővárosnak, mert az azt jelentené, hogy a képzések után felmehetnék a
Széchenyi Könyvtárba dolgozni.); közben igyekszem felvenni a
kapcsolatot a különböző rendezvények szervezőirodáival (ezt kimondottan
élvezem!); ráadásul a havim is késik már 6 napja. Tudom, hogy szokott
ilyen művelni, és nyílván a stressz okozza, de nem érzékelem az
előjeleit.

De tegnap este hála egy anyámmal
lezajló beszélgetést követően végre minden kitört belőlem, minden eddig
visszafolytott agresszió és stressz. Persze ismét szegény édesanyámon
csattant az ostor, hiszen az asztalra csapva üvöltöttem rá, hogy most
már hagyja, hogy egyszer kisírjasm magam. Erre a hangzavarra
természetessen kijött édesapám és a párom is. Anyuval megnyugtattuk
őket, (Én könnyek között), hogy semmi baj nem történt, csak végre kiadom
mind azt a stresszt, amit eddig elfojtottam magamban, mondván én egy
erős ember vagyok. Hát kurvára nem!

Ezt követően megköszöntem anyunak, hogy kihozta belőlem az állatot, sokkal könnyebb a lelkem.

Mindettől eltekintve persze minden
rendben van, csak az átkozott nehéz természetem keseríti meg a
környezetem és a saját életemet. Olykor még én sem bírom ki saját
magammal egy légtérben, amit, valljunk be bátran, eléggé nehéz
elkerülni!

Tudom, hogy változnom kell,és nem
foghatok minden szeszélyt arra, hogy Ikrek vagyok, és az Ikrek bizony
eléggé változékony természet. Szerencsére olyan emberek a szüleim és a
párom, akik elbírják azt az erőt, amit képviselek, és mindegyikük a
maga módján tompít rajtam. El kell fogadnom, hogy ilyen vagyok,és ahol
képes vagyok, változtatni rajta.

Jó, azért jó is történt velem.
Felvettem a kapcsolatot a Pro-Kultúra kultúrális igazgatónőjével,s mint
kiderült, megelőztem őket, mert a jövő évben több program keretében
szeretnének együtt dolgozni a társulattal. Úgy érzem kezd sínre kerülni
az életem. Össze kell szednem magam, és mindig azzal foglalkozni,
amivel kell. Szombaton kommszakdoga vázlatot írok, pénteken művszakdoga
első fejezetet.

Vasárnap mamám névnapját ünnepeljük
este, így azért vasárnap is írhatok hozzá még valamit. Hétfőn utazom
Székesfehérvárra, onnan pedig Pestre. Másfél napot töltök a fővárosban.
ennyi anyaggyűjtéshez egyenlőre elég. A továbbiakban pedig arra
koncentrálok, hogy a hatósági képzés Budapesten legyen.

Ma pedig levelet fogalmazok a Bodza
Fesztivál szervezőinek, és igyekszem felvenni a kapcsolatot a Savaria
Karnevál megrendező szervező irodával.  

A múltkori “Őrlődöm” bejegyzéshez még
utoljára szeretnék valamit hozzá fűzni, és ezután már csak akkor írok
róla, hogy ha nagyon muiszájnak tartom.

Tudom, hogy mindenkinek megvan a
véleménye a G-vel való kapcsolatomról, arról, amiket írtam róla, a
kedveséről, J-ről, ezzel szembesültem is, nem vágott padlóhoz,
elgondolkodtatott. Nehéz úgy írogatni, hogy az olvasóval nem tudjuk
ismertetni az összes részletet. Wine-nak, Csillának, és még néhány azon
olvasóimnak üzenem, akik vették arra a fáradtságot, hogy
hozzászóljanak, hogy szívük joga azt gondolbni
rólam, amit gondolnak. Akár megvédenek, akár együtt éreznek,akár azt
gondolják, hogy  beképzelt vagyok, esetleg féltékeny, vagy öntelt, hogy
belülről kevésbé vagyok szebb… Van egy olyan momentuma a G-vel
végetért kapcsolatomnak, amit nem szeretnék nevén nevezni, mert senkit
sem szeretnék kellemetlen helyzetbe hozni. De ha esetleg valaki
átesett hasonló traumán, érteni fogja, mi is történt. Ez egy olyan
dolog, ami sajnos a párkapcsolaton 5%-ban megtörténik, ráadásul úgy,
hogy utána a nő meg sem nyikkan, mert nem tudja mit mondhatna, elvégre
a férfihoz tartozik, azt tesz vele, amit akar, pláne, ha ivott. Nem
beszéltem róla senkinek. Túl fiatal voltam, hogy felfogjam a helyzet
súlyát. Csak most, évekkel később tört elő belőlem, pedig azt hittem,
hogy nagyon mélyre elástam a lelkem sötét zugaiba. De most már késő
volt. És G érdekében tettem óvintézkedéseket, mert akármit is művel
évekkel ezelőtt, bajba nem szeretném keverni.

Egyszer biztosan megbócsájtok
mindenért, a lelkem is akkor fog teljesen megnyugodni. Nem én vagyok az
egyetlen nő, aki ilyen traumán átesett. Undorító dolog, de sajnos
előfordul.

Nem kell megvédeni ezt az embert, nem kell sajnálni, talált magának
mást, nyílván vele nem teszi meg, amit velem megtett. Én csak egy
dolgot szeretnék kérni. Senki se gondolja rólam, hogy rosszat akarok
G-nek. Mert ez nem igaz. Én sérültem, de én akarom a legkevésbé
bántani. 

 Jártam reggel az irodában. Azt hiszem mindent meg tudtam beszélni Tamással, a főnökömmel. Az eredmény:  két hét múlva megyek hatósági képzésre, és a mai napon kiváltom a vállalkozói igazolványomat.

Bármikor nyugodtan kiléphetek a biztosítótól, nem von semmit maga után.

A mai napon elkezdtem a tárgyalást a Fertő-party szervezőcsapatával. Ők kíváncsiak az elképzelésekre, jómagam pedig elküldtem nekik. Innentől az következik, hogy találkozunk személyesen, és a demó anyagot megmutatom nekik.Számotokra érdekes volna egy hasonló lovasbemutató?

A mai napon még igyekszem levelet fogalmazni a soproni Pro-kultúrának, hogy a jövőévi programsorozatba tegyék be őket is. Idén is szerepeltek már a Soproni Tavaszi napokon. A másik célpont pedig a szombathelyi Savaria Karnevál.

Kérlek drukkoljatok. Én rajta vagyok az ügyön! 🙂 

Szép jó reggelt mindenkinek!

Kicsit izgulok. A mai napon be kell mennem a biztosító irodájába, hogy megbeszéljük a további képzéseket, és a vállalkozói kiváltásával kapcsolatos dolgokat. Nem tudom hogyan tovább. Mindenki azt mondja, hogy ezt az egy évet, de legalább a garantált időszakot dolgozzam végig, addig talán meg tudom vetni a lábamat a lovastanyán. Az a problémám, hogy már nem tudom akkora lelkesedéssel csinálni. Teljesen ráizgultam az új munkámra. Sokkal közelebb áll hozzám, sőt, pontosan az, amit szeretek csinálni.

Ma elmondom félelmeimet a főnökömnek. Meglátjuk mi lesz belőle.

Délután pedig lemegyek Harkára a lovastanyára. Ki szeretném kérdezni Csabát, hogy eddig ki szervezte a programokat, miként zajlott, kell-e szállást intézni, és mik azok a szempontok, amik lapján az illető eladta, illetve megszervezte az adott eseményt.

Sok mindent kell tudnom. Illetve az “élő történelem óra” miként épül fel, hogy jól tudjam megfogalmazni az iskoláknak és óvodáknak szánt levelemet.

A mai napon kapok demó anyagot a bemutatókról. Biztosan nagy segítségemre lesznek.

Kérlek drukkoljatok, hogy minden jól menjen. A fejem felett összecsapó hullámok okozta stressz kihat a magánéletemre. Ideje volna mindent helyre pakolni magamban. Komoly nőgyógyászati problémákat okoz. 

 Szeretnék reagálni egy tegnapi hozzászóláshoz, mert úgy érzem, hogy a hölgy félreértett valamit  az “Őrlődöm” című bejegyzésemben.

Kedves Csilla!

Megértem, ha valakiben, ama bejegyzés elolvasása után az a képzet keletkezik, hogy esetlegesen önző vagyok. Régebben valóban az voltam, de teljesen más tekintetben. Hála az égnek leküzdöttem ezt a nem éppen kellemes viselkedési formát.

Ki kellett írnom magamból azokat a gondolatokat, és mindenki értette, ahogyan szerette volna. Szükség van építőjellegű kritikára, és a tiédet jóhiszeműen annak könyveltem el. Mindez a hozzászólás arra enged engem következtetni, hogy te azt gondolod, én minden férfit magamnak akarok, még akkor is, ha már rég nem hozzám tartozik. Ennek a tegnapi kijelentésnek, amin te megütköztél, egy nagyon hosszú és bonyolult előzménye van, amit, hogy ha rendszeres olvbasóm vagy, meg kell, hogy érts. Másfelöl, hogy abszolút tiszta legyen olvasóim előtt a képlet, ahhoz azokat a bizonyos fényképeket is látni kellene, de mivel tanultam egy évig Köz és Magánjogot, és egy normális emberben ösztönössen bent van a diszkréció, így nem áll szándékomban a személyiségjogot megsérteni, azzal, hogy megmutatom a Juditot ábrázoló fényképét, vagy elárulom a teljes nevét. Nincs hozzá jogom, egyrészt, másrészt az eggyel előbb olvashatóak miatt.

Ha látnátok, azok is megértenének, akik felhördülnek olykor a kijelentéseimen, mint ahogy te is, Csilla. De ez örök titok marad, ki is ez a bizonyos hölgy, aki annyira hasonlít rám. Ezt csak Ő tudja és Én.

Tehát az a kijelentésem, hogy G újra belém szeretett, mert Judit annyira hasomnlított arra az énemre, akibe korábban voltam és megtetszett neki, nem az önzés jele. Csak egy kijelentés volt.

 Azt hiszem egy kicsit sikerült helyrekalapálnom Noémit. Kiöntötte nekem a szívét, végighallgattam, néha közbeszúrtam valamit, kapott teát és kekszet. Később beköltöztünk a szobámba, zenét tettem be, lefőztem még egy teát. Olyan információkat is kaptam, amit egyszerűen nem tudtam elképzelni Lackóról, legalább is arról a Lackóról, akit egy évvel ezelőtt megismertem és megkedveltem.

Együtt éreztem Noémivel, nagyon is. Megmutatta azokat a bulifotókat, amik miatt jobban padlóra került. Lackó vasárnap nekem is áradozott, hogy micsoda jól érezte magát a győri Lapos Tanszékben. Nos, igen, azt elhiszem, ahogy a képeket szemléltem, igencsak felöntött a garatra. A történet úgy ért véget, hogy mikor ez a bizonyos Mártika, akivel “csak barátok”, fél hétkor hazavitte, Lackó barátunk pedig amint kinyitotta a kocsiajtót, azzal a lendülettel hányt is egyet.

Nézegettük Noémivel a képeket, ő morgolódott…

-Jobbra cserét engem.

Felugrottak a szemöldökeim.

-Te megvesztél? Ez a csaj jobb volna nálad? Kétlem. Az oké, hogy vékony, de te pont ilyen gömbölyűen vagy bájos. Ő olyan, mint egy ropi, simán ketté lehet törni. Elöl kis nyuszi fogai vannak, egy-két farkasfoga, az orra hegyes és lapos, kerek közelülő szemei vannak, és mikor vigyorog, olyan, mint egy széles szájú kis béka. Cseppet sem szebb, mint te, sőt…

Később Zsolti is mesélt róluk érdekes dolgokat. Valamelyik nap Lackó odament Zsoltihoz a garázsba. Negyed órával később ez a bizonyos két csaj, Mártika, és Jucus, aki elméletileg modell és szépségkirálynő, odajöttek a garázshoz, hogy Lackó segítsen Mártika kocsiján megjavítani valamit. Zsolti eléggé csodálkozott, hogy miként is kerülnek oda. Próbáltak vele jó pofizni, bevágódni nála, de eléggé rossz stratégiát választottak. Jucus állítólag kihívó mosollyal a kezébe nyomott egy napilapot…

-Nézd csak, benne vagyok az újságban.

-Aham – futó pillantást, majd azzal a lendülettel párom visszanyomta a kezébe. 

(Ez nem jött be)

Még Lackó is próbált jópofának tűnni, de végül még is csak ő maradt szégyenben.

-Juj, te Böri, mit szólna Majcus, ha most idejönne – közben a szokott teliszájas vigyor.

-Miért? Mi történt itt? – kérdezte Zsolti körbenézve.

-Hát, hogy két csajjal vagy itt. Lehet, hogy megverne.

-Miért, én szeretem, ha vernek, otthon kimondottan könyörgöm érte.

Ennyi, kész, Lackóba benszakaddt a szó, és többet már nem poénkodott.

Zsolti sem díjjazta, hogy a két leány ott van. Ő próbálta pártatlanul kezelni a helyzetet, de nem tudta. Ehhez nagyban hozzájárult, az is, hogy a lányok miként viselkedtek, mikről beszélgettek, a végeredmény pedig az lett, hogy párom zsibbadt aggyal kivonult inkább a garázsból. Több pontot zuhant au IQ-ja.

Én már alig várom, hogy találkozzam velük. Noéminak is megígértem, ha rászolgálnak, sírva mennek ahaz, de legalább is baromi sokat kell tenniük ahhoz, hogy befogadjam őket. Szerintem én már előre eldöntöttem, hogy nem fogom szeretni őket.

Arról is beszéltek, ami szintén kiverte Zsoltinál a biztosítékot, hogy Lackó őket is lehívta a Füreden megrendezett VW találkozóra, ami végül elmaradt. Állítólagosan az egyik próbált beférkőzni Zsolti mellé a sátorba, mondván:

-Én hol fogok aludni?

Közben persze a páromra sandítgatott.

Nem feltétlenül azért, hogy rámásszon, talán arra gondolt, hogy valaki lesz olyan udvarias, és felajálja a sátrat, hogy ő majd alszik a kocsiban. Na igen, de akkor még Zsolti azon volt, hogy engem elcsábítson Füredre. Ha mindezt tudom, szerintem önként és dalolva megyek velük, megkezdve a hadműveletet.

Végül minezt elmosta az eső és a 20 fok. Így marad a garázs. Lesz rá alkalmam. Tudom jól.