Ma egy kicsit meginogtam. Amúgy sem álltam túl stabilan a lábamon. Reggel eléggé alacsony volt a vérnyomásom. Otthon maradtam, hogy rendbe szedjem magam. Édesapám megkért, hogy helyettesítsem az üzletben, amíg ő felkészíti a kis bogárhátumat az aznapi vontatásra. Még mindig szédelegve mentem le az virágüzletbe. Nem akart csillapodni az a fránya rosszullét, pedig megettem egy egész tábla étcsokoládét az 50%-os fajtából. Nem bántam meg, hogy lent maradtam, legalább találkoztam a párommal, kaptam kétszázötven forintnyi borravalót, és részt vehettem a VW Bogár hazavontatásában. Egyetlen dolgot hagytam volna ki a mai napomból. De nyilván ez is jó volt valamire. Talán arra, hogy bebizonyítsa nekem, vagy Zsolti nélkül vagyok védtelen, vagy még koránt sem ott tartok a gyógyulásomban, ahol én azt nagyképűen hittem.
Bekanyarodtunk az Interspárt parkolójába. A sok autó láttán a gyomrom enyhe görcsbe ugrott.
-Ugyan, kizárt dolog. Két hónapja nem láttam őket!
Ezzel győzködtem magam, ameddig apám parkolóhelyet keresett. De nem volt ekkora szerencsém. Ahogy leparkoltunk, megpillantottam azt a bizonyos autót. A rendszámot próbáltam leolvasni, de csak futólag sikerült. Méghozzá az első két számot. Azok bizony stimmeltek, bár az utolsót 4-es helyett 1-esnek láttam, így még maradt némi remény. Amint kiszálltam az autóból, láthattam a teljes képet. Bordó S**t márkájú autó, plüss görény (tőlem kapta) az ablakban, és naná, hogy azonos rendszám. Semmi kétség, Gé az objektumban tartózkodott. Magam sem értettem a reakcióimat. Ha már az elmúlt pár hónapban közönyössen bírtam rá gondolni, már, ha egyáltalán eszembe jutott, most mégis mi a csudért ugrott meg az adrenalinom? Alacsony vérnyomásom mellé, ez a hírtelen 100-as pulzusszám úgy hatott, mintha kupán csaptak volna. Legszívesen úgy közelítettem volna meg az épületet, akát a bevetését végző katona. Laposkúszásban! Szüleim semmit sem vettek észre az egészből. Addig is hallgatag voltam, most még inkább azzá váltam. Igyekeztem nem jobbra-balra nézelődni. Ám az első emeleten megpillantottam őket az ablakon keresztül, ahogy a parkoló felé haladtak a mozgójárdán. Gé a korlátnak dőlve siklott lefelé, Jé pedig előtte állt feléfordulva, közben egyik keze a szekéren. Fájdalmasan összerándult az egész emésztőszervrendszerem. Ne kérdezd miért, mert magam sem tudom. Pedig a felé táplált szerelem már rég eltűnt belőlem. A kezeim remegtek. Kardigánom zsebébe süllyesztettem őket, majd elfordultam az abaktól és szüleim után mentem. Jé, mintha levágatta volna kicsivel váll alá érő, göndör barna haját, s kivasalta volna. Bár lehet, hogy csupán a súlyos fekete szövetkabát takarta a többit.
Végül is mindegy volt. Elsétáltam. Amúgy is gyenge lábaim lekvárrá váltak, és szaggatottan szedtem a levegőt. Beleúntam már ebbe az egész játékba. Fura mód mindig akkor pakolja őt elém a Sors, amikor kiszolgáltatott állapotban vagyok; lesúlytó dolog történ velem, Zsolti nélkül vagyok, vagy a kedvencem, akkor találkozunk szemtől-szembe, mikor a hajam mosásra vár, sminktele az arcom, és eléggé nyúzott vagyok. Mintha szopatna az Univerzum! Tudom, hogy az ember foglalkozzon a Jelennel, éljen abban, ne a múltbéli sérelmein vekengjen. De akkor is jó érzéssel tölt el egy nőt, ha úgy találkozik az őt megcsaló ex barátjával, hogy szép ruhában van, ki van sminkelve és ápolt a haja. Két szóval összegezve, megtestesíti abban a pillanatban a Végzet Asszonyát!
Remegés ide, jelenbe nézés oda, újra hatalmas vágyat érezem arra, hogy bezúzzam Gé autójának szélvédőjét az első kezembe kerülő nehéz tárggyal!
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: